Egri küzdelem a betegekért

A 2006-os önkormányzati választásokon a Heves megyei közgyűlésben szavazategyenlőség alakult ki úgy, hogy a jobboldal több szavazatot gyűjtött be, mint a baloldal. Tehát a polgárok demokratikus úton kinyilvánított akarata az volt, hogy a nemzeti oldal irányítsa a megyét. A közgyűlésbe bejutott egyik fideszes képviselő, akit jobboldali szavazók juttattak a közgyűlésbe, úgy döntött, hogy a jobboldalról rá eső szavazatokat baloldalivá alakítja, ő maga pedig átül a szocialisták frakciójába. A képviselő döntése jogszerű volt, de sem igazságos, sem demokratikus nem volt, nem a választói akaratnak megfelelő cselekedet. A kérdés, hogy mi motiválta a képviselőt, mitől vált baloldalivá, sőt fegyelmezett frakciótaggá? Erre a választ – ismerve a hazai morális közállapotokat – könnyen megadhatjuk. Ez a tett volt az, ami megnyitotta az utat a szocialisták támogatását élvező HospInvest Zrt. előtt, hogy privatizálja a megye fekvőbeteg-ellátó intézményeit.
Eddig három kórház üzemeltetését szerezte meg a zrt., a működtetés privatizációját szocialista képviselők és polgármesterek döntései tették lehetővé. Mindhárom esetben botrányos volt a privatizáció. Hatvanban és Gyöngyösön a közbeszerzési döntőbizottság elmarasztalta az önkormányzatokat, Egerben pedig a pályázatot a bíróság jogerősen megsemmisítette. Ahol a HospInvest megjelent, ott a vállalások (ásd ÁSZ- jelentés!) hiányosan teljesültek, a betegellátás színvonala pedig romlott.
Tekintsük át, hogy kik milyen érdekek és értékek mentén küzdenek Egerben.
Az egyik oldalon egy profitorientált cég áll, amely élvezi a privatizációnak elkötelezett szocialista politikusok és a miniszterelnök támogatását. A másik oldalon több mint hatszáz egészségügyi dolgozó – közülük 102 orvos – áll, akik évek, sőt évtizedek óta önfeláldozóan gyógyítanak, gyakorolják hivatásukat, amely hivatást esküvel erősítettek meg. Az egri kórház dolgozóinak ez a küzdelme tehát a betegekről szól, értük zajlik, az orvosi hivatásról és az esküvel vállalt gyógyításról szól.
Itt valósággá vált a választás: „pénzt vagy életet”. A kormány és a miniszterelnök határozott szándéka, hogy az egészségügyben privatizáció menjen végbe, a korábbi elképzelés, miszerint ez a magánbiztosítók által történt volna, kútba esett, ezért új módszereket kellett kitalálni. A rendezhető veszteséggel bíró, de jó szakmai színvonalon működő egri súlyponti kórház hatalmas pénzügyi falat volt egy külföldi tőkével rendelkező magáncég számára. Mielőtt a HospInvest Zrt. kivetette volna hálóját a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházra, a városi és megyei önkormányzat közös működtetésről tárgyalt. A HospInvest a külföldi tőkétől bátorodott fel. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 4 millió euróval részesedést vásárolt a cégben. Erről 2007. szeptember 27-én írták alá a szerződést (Budapest Business Journal). Ezt követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tárgyalt 2007. november 12-én Jean Lemierre úrral, az EBRD elnökével (MTI, London). Gyurcsány példa nélkülinek nevezte azt, ahogy a nemzetközi bank „segíti” a magyarországi egészségügyi reformfolyamatot. Az EBRD éves jelentésében ekkor már tíz kórház működtetését előirányzó programról beszél, de alapvető fontosságúnak nevezte a karcsúsítást, a konszolidációt, sőt egyes kórházak bezárását. Tizennyolc nappal azután, hogy a miniszterelnök Londonban tárgyalt, a Heves Megyei Önkormányzat pályázatot ír ki a kórház működtetésére. Egy nagy szakmai és tudományos potenciállal rendelkező, gazdaságilag nyereséges intézmény, a Debreceni Egyetem, a valamikori tulajdonos, Eger önkormányzata, továbbá a HospInvest pályázik. A HospInvest nem a kiírásnak megfelelő pályázatot nyújt be, ennek ellenére 2008. február 29-én a szocialista önkormányzat mégis a HospInvestet nyilvánítja győztesnek. A húszéves működtetésre szóló szerződést március 27-én aláírják. Ez a döntés egyértelműen politikai volt, figyelmen kívül hagyták a szabályszerűséget, a szakmaiságot és a betegek valós érdekeit, jogukat a biztosítható legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz. Az ÁNTSZ pedig azóta is alig leplezhető támogatást nyújt a HospInvest Zrt. magánosításához és működtetéshez.
Talán ambivalens a helyzet, amikor azzal szembesülünk, hogy az egészségügyi intézmények többsége eladósodott, veszteségesen működik és csődhelyzetben van, mégis ádáz küzdelem zajlik egy-egy intézmény működtetésének megszerzéséért. Gondolhatjuk azt is, hogy a HospInvest Zrt. és társai nagy titkok tudói, amelyeket a hazai intézmények többsége nem ismer, vagy jótékonysági intézményként funkcionálnak, vagy csupán naivak, és bíznak benne, hogy az egészségügyi ágazat a közeljövőben a „dübörgő” hazai gazdaság haszonélvezője lesz.
Valójában egy viszonylag egyszerű technikával dolgoznak a működtető cégek. Az általuk megtett lépések sablonosak, egyszerű rutint követnek. Elsőként a legnagyobb költséget jelentő tételhez, a bérekhez nyúlnak. Megszüntetik az orvosok többségének közalkalmazotti viszonyát, és vállalkozói szerződést köttetnek velük. Ez azt jelenti, hogy az orvos kényszervállalkozó lesz, megalapítja a bt.-jét, és bejelenti magát minimálbéren, majd megfelelő technikákkal, egy jó könyvelő segítségével megpróbálja a kapott javadalmazás minél nagyobb részét leköltségelni. Ezzel a munkavállaló megtartja állását, kiszolgáltatottsága ugyan növekszik, de adóterhelését csökkenteni tudja. A munkaadó cég viszont csökkenti az élőmunkát terhelő költségeket, amivel növeli majd a profitját. Ez az MSZP által támogatott üzleti konstrukció hitelteleníti a kormány azon szándékát, hogy a foglalkoztatást növelje, javítsa az adómorált és csökkentse a kényszervállalkozások számát.
Ezt később követik további költségkímélő lépések, mint például telephelyek felszámolása (betegeket a folyosón is lehet fektetni, és így kevesebb épületet kell fűteni), szakmák felszámolása bizonyos intézményekben stb. A költségek csökkentése mellett pedig a bevételeket kell maximalizálni, amelynek első lépcsője az erős lobbitevékenység, a szocialista protekcionizmus a megfelelő teljesítményvolumen-korlát eléréséhez. Ezen túlmenően a zavaros hazai finanszírozási rendszer lehetőséget teremt a teljesítmények felpumpálására úgy, hogy annak költségvonzata jelentősen elmaradjon a teljesítménynövekedéstől. (A minisztérium az orvosi kamara többszöri javaslata ellenére sem indította el a hazai finanszírozási rendszer rendbetételét.) Ezen túlmenően a betegellátás és a gazdaságos működtetés gyakran elválik egymástól. A HospInvest Zrt., amennyiben például Heves megyében a fül-orr-gégészeti rendelését nem tudja gazdaságosan üzemeltetni, vagy nincs megfelelő szakorvosa, akkor a Heves megyei finanszírozott órákat áthozza Budapestre, és itt működteti a rendelést, mert az itt már nyereséges. Kérdés, hogy a beteg feljön-e Hatvanból vagy Gyöngyösről Újpestre. Ilyen és ehhez hasonló abszurd működési helyzeteket indukál a kiszervezett működtetés, ami gazdaságilag hasznos az üzemeltetőnek, de rendkívül káros a betegeknek.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a kiszervezett üzemeltetés adóelkerülést indukál, növeli a kényszervállalkozások számát, szélesíti a szürkegazdaságot és csökkenti a foglalkoztatást, ez a hazai gazdaságnak rendkívül káros, az ellátásszervezésben pedig a betegek valós érdekei helyett a profitszerzést helyezi előtérbe.

A szerzők:
Dr. Pesti Imre orvos, a HospInvest Zrt. által perbe hívott országgyűlési képviselő (Fidesz); dr. Nagy Kálmán orvos, országgyűlési képviselő (KDNP)