Tejútkorlátozás

A tej átvételi ára év elején 95–110 forint között mozgott. A kereskedelmi láncok túlkínálatra hivatkozva drasztikusan csökkentették felvásárlási áraikat, ugyanezt tették a nekik beszállító tejfeldolgozók is, aminek következményeként a termelők nyár elején mintegy harminc forinttal kevesebbért tudták leadni a tej literjét, mint januárban. Az energiaárak pedig soha nem látott magasságba szöktek. Termelők a hét végére újabb demonstrációt hirdettek.

Míg a kereskedelmi lánc nevét viselő dobozban forgalmazott tej literje jóval 200 forint alatt van, addig a honi
márkajelzést viselő dobozokat a vásárló nem kapja meg 280–300 forint alatt. Így könnyű a hazai fogyasztóval
elhitetni, hogy a paraszt drágán termel.

Berettyóújfalu, november végi este. Csöndes utca, egyszerű ház, halk szavú háziasszony, kedélyes gazda. A háztól jó kilométerre fedeles karám, abban ötszáz tehén meg ugyanannyi üsző és borjú. Körülötte termőföld. Mezei István és fia két alkalmazottal ezen termeli meg a takarmányt.
– Egészséges fajtának látszanak – mutatok az állatokra.
– Holstein-fríz – mondja a gazda, miközben megigazítja a takarmányt. Már sötét van, pedig alig múlt délután négy. Lassan fejéshez készülődnek. Beljebb kerülünk a fejőházba. Jönnek az állatok is, lassú, megszokott léptekkel préselődnek a fejőállásokba. A folyosón egyetlen fiatalember, lemossa a tehenek tőgyét, gyors, szakszerű mozdulatokkal helyezi fel a nyolc fejőgépet. A tanyasi rokonoknál töltött gyermekkori esték járnak a fejemben: a fejőszék, a rocska, a szívből jövő nevetés, a tehénszaggal keveredő szénaillat, a csillagos este, a petróleumlámpa, a városi kisgyerek ügyetlen csetlés-botlása a számára szokatlan tárgyak között. Éppen erre terelném a szót, amikor Mezei gazda szavai visszahoznak a mába.
– A minap azzal bosszantott fel az egyik ismerősöm, hogy mit panaszkodom én az alacsony felvásárlási ár miatt, amikor a benzin, a gázolaj is egyre olcsóbb. Nagyon jó, hogy napról napra esik az üzemanyag ára, csak az a kár, hogy amikor szántani vagy betakarítani kellett, akkor az egekben volt. A villany meg akkor is drága volt, most is az. Csak a fejőcsarnok energiaköltsége elérte a havi ötszázezer forintot, és ahogy halljuk, tovább fog drágulni. Hogy lehet ilyen költségek mellett literenként 71 forintért előállítani a tejet? És közben az Európai Unió által jövőre előírt zárt trágyatároló építésére is spóroljak… Ilyen jövedelmezőség mellett hogyan bizonyítsuk a banknak, hogy ki tudjuk gazdálkodni az önerőhöz igényelt hitelt?
Részletesen elmagyarázza, hogy az EMVA néven emlegetett közösségi forrásból lehet ugyan pályázni 75 százaléknyi támogatást, ám az akkor érkezik a gazda számlájára, amikor már tokkal-vonóval megépítette a tárolót. Jövőre már csak augusztustól december végéig hordhatja ki a marhatrágyát a földje végébe.
A fejlesztésről újra a gyalázatosan alacsony felvásárlási árra meg annak okaira terelődik a szó. Mezei István állítja, ebben nem a tejfeldolgozók a ludasak – itt megfordul a fejemben, hogy kicsit hazabeszél, hiszen ha csekély százalékban is, de ő maga is tulajdonosa az Alföldi Tejértékesítő és -beszerző Kft.-nek –, hanem a multinacionális áruházláncok. Különösen haragszik azon marketingfogásukra, hogy míg a kereskedelmi lánc nevét viselő dobozban forgalmazott tej literje jóval 200 forint alatt van, addig a honi márkajelzést viselő dobozokat a vásárló nem kapja meg 280–300 forint alatt. Így könnyű a hazai fogyasztóval elhitetni, hogy a paraszt drágán termel.
Szombati István ezer jószágot tart; neki elsősorban a trágyatároló építése miatt fáj a feje. Elnyerte a pályázatot, de nem tudja, miből kezdjen hozzá a munkához. Megerősíti Mezei István szavait: a beruházás költségeit meg kellene előlegezni; de miből, ha a tej annyit sem hoz, amennyibe az előállítása kerül? A banktól meg kínkeservesen lehet csak pénzhez jutni.
Szilágyi Lajos derecskei gazdához érkezem, aki csupán négy tehenet tart mostanság. Azért csak enynyit, mert bár fejőgép, korszerű istálló és minden egyéb felszerelés rendelkezésére áll ahhoz, hogy az európai szabványnak megfelelő tejet termeljen, de egyszerűen nem éri meg az állattartás.
– Néhányan összeálltunk, csináltunk itt egy kicsinyke szövetkezetet, olyan „szabályoknak megfelelő, új típusút”, ez is a neve, derecskei Újtípusú Termeltető, Értékesítő, Szolgáltató és Beszerző Szövetkezet – mondja –, ám ezzel sem vagyunk előrébb. Literenként 60 forintért vásároljuk fel a tejet saját tagjainktól, de még ezt sem tudjuk kifizetni, mert minden liter árából öt forintot visszatartunk a tejcsarnok fenntartására és az ott dolgozó két ember fizetésére. Lehet mondani, hogy az a napi 1200 liter tej, amely tőlünk, tagoktól összejön, nem sok, és ezzel nem leszünk versenyképesek. De mondja meg valaki, ha ezzel sem foglalkozunk, mivel foglalkozzunk, hogy megéljünk? – kérdezi.
Kérdése nyomán eszembe jutnak azok a kis falvak országszerte, amelyekben valóban nincs már mezőgazdaság. De ipar sincs, meg iskola sincs, meg esély sincs arra, hogy aki a falujában nem kap munkát, az más településen dolgozhasson. Nemrégiben Földesen jártam, egy hajdan állattartásáról is híres alföldi faluban, ahol az idők szavát megértő gazdák jó része előbb felhagyott a disznó- és marhatartással, majd arra fanyalodott, hogy az eladhatatlan kukoricát – felismerve annak kitűnő fűtőértékét – kazánjában eltüzelje. Szilágyiék takarékosan fűtött és takarosan rendben tartott portáján búcsúzáskor Piroska, a gazda felesége kétliteres palackban ad kóstolót. A kapuban lelkünkre köti, forraljuk fel a tejet, hiszen nincs pasztőrözve. Otthon, reggelire megkóstolva még kevésbé értem, miért ne élhetnének meg Szilágyiék kemény munkából.
A Tejterméktanács nyár óta próbálja elérni, hogy a tej előállításának tényleges költségei érvényesüljenek a multinacionális láncok átvételi áraiban. Próbáltak a láncokkal közvetlenül is tárgyalni, hiába. Gráf József agrárminiszter vállalta, hogy közvetít a felek között – nemcsak a tej-, de a hús- és gyümölcstermelők érdekeit is szem előtt tartva. Vagy eléri a tárgyaláson, hogy a multik figyelembe veszik a magyar agrárium érdekeit is, vagy kezdeményezi a kereskedelmi törvény módosítását. Nem született egyezség november 21-ig, akkor több helyen is a szupermarketek elé vonultak a termelők, követelve a költségeket elismerő árakat. Átadtak egy petíciót – amelyet a Tesco csak a nyilvánosság kizárásával óhajtott átvenni. Majd e hét elején tárgyalóasztalhoz ültek a multik képviselőivel – már azokkal, akik egyáltalán hajlandóak voltak e tárgyaláson részt venni.
– A Tesco el sem jött, üzent, hogy csak az Országos Kereskedelmi Szövetségen (OKSZ) keresztül hajlandó tárgyalni. A Penny Market képviselője kioktatott bennünket, hogy a követeléseink alaptalanok, nem az ő beszerzési áraik elképesztően alacsonyak, és nem a különféle jogcímeken követelt „polcpénzeik” magasak, hanem a mi gazdálkodásunk kevésbé hatékony. Egyedül az Auchan képviselője mutatott hajlandóságot arra, hogy egyáltalán végiggondolja a termelők, feldolgozók szempontjait is – tájékoztat Istvánfalvi Miklós, a demonstrációs bizottság elnöke, a terméktanács alelnöke.
A tárgyalásnak ilyen körülmények között eredménye nem lett, a hiányos részvétel és a valós tárgyalási kompetenciák hiánya miatt nem is lehetett. Egymásra mutogatás viszont annál inkább volt. Vámos György, a multinacionális kereskedelmi láncok által létrehozott Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondja, őket e tárgyalásra meg sem hívták, de különben sem tárgyalnának a terméktanáccsal, mert a láncok jó része nem óhajt leülni a termelők képviselőivel, kizárólag az agrártárcával tárgyalnak. De Istvánfalvi Miklós sem engedékenyebb ebben a kérdésben, mert ő meg azon az állásponton van, hogy az OKSZ nem tárgyalópartner, nekik magukkal az áruházláncokkal van egyeztetnivalójuk.
– Úgy döntöttünk, hogy a hét végén ismét demonstrálunk, és ha nem jutunk eredményre, felszólítjuk Gráf Józsefet, fejezze be a kereskedelmi láncokkal folytatott tárgyalásokat december elejéig, és tájékoztasson bennünket a tervezett kereskedelmitörvény-módosítás tartalmáról. Erről ugyanis egyelőre semmilyen információnk nincs – mondja Istvánfalvi.
A Magyarországon jelen lévő kiskereskedelmi láncok mindegyikének forgalma meghaladja a százmilliárd forintot. Ez az a kategória, amelynek szereplőit a kereskedelmi törvény értelmében szankcionálni lehet, ha erőfölényükkel visszaélnek, és irreálisan alacsony árat diktálnak beszállítóiknak.
Vámos György úgy vélekedik, az árak leszorítása nem visszaélés az erőfölénnyel.
– Ha e logikát elutasítjuk, azt is mondjuk, hogy minden piaci szereplőnek egyformának kellene lennie, ami képtelenség. A piacgazdaság lényege, hogy az erőfölénnyel élve kedvezőbb piaci pozíciókat lehet kiharcolni – érvel a kereskedelmi láncok képviselője. – Tévedés, hogy a kereskedelmi láncok könynyű helyzetben vannak, hiszen állandóan azonos minőséget kell produkálniuk nagy mennyiségben. A magyar termelők viszont nem mindig szállítanak megbízhatóan, konjunktúra esetén külföldre adják el termékeiket, az itthon elérhetőnél magasabb áron. Ezt tették tavaly a tejtermelők, amikor Olaszországban értékesítették a terméküket, a láncok pedig kénytelenek voltak a kieső mennyiséget például Szlovákiából pótolni. A magyar kereskedelmi törvény – amely Európa legszigorúbb ilyen jogszabálya – keményen szankcionálja az erőfölénnyel való viszszaélést. Ez nem azt mutatja, hogy a termelők teljesen ki lennének szolgáltatva a kereskedőknek – véli Vámos György.
A főtitkár véleményét Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtófőnöke kissé árnyalja. Azt mondja, jogos a termelőknek az az elvárásuk, hogy a felvásárlási árak ne szakadjanak el a realitásoktól, és a multinacionális láncok polcain az áruk nyolcvan százaléka magyar termék legyen. Azt viszont kétli, hogy ezeken törvénymódosítással lehetne változtatni. Értesülései szerint Szlovákiában január elsejétől törvényben szabályozzák, mennyi szlovák árunak kell lenni a polcokon, és ennek hírére a multinacionális áruházláncok az idén 14 százalékkal növelték importjukat.
Bár az álláspontok ugyancsak különbözőek a megoldásokat illetően, valami azért mégis történt a november 21-i tejes demonstráció és a november 25-i sikertelen egyeztető tárgyalás óta. A Penny Marketet húszmillió forintra büntette az agrárhatóság azért, mert 99 forintért kínálta a „kapunyitó termékké” avanzsált, vagyis vevőt csalogató „Hosszanfriss” dobozos tejet. A reális beszállítói árnak ugyanis, még 60 forintos termelői ár mellett is, magasabbnak kellett lennie 99 forintnál, hiszen abban benne foglaltatik nemcsak a felvásárlás, többszörös szállítás, hanem a feldolgozás költsége is. A termelők a Penny és a többi, hasonló marketingfogással operáló lánc eljárásáról azt mondják, tisztességtelen piaci magatartás, erőfölénnyel való visszaélés – amivel mesterségesen nyomják le az élelmiszerárakat. A gazdaságok tönkremennek, a munkájukat elvesztők aztán valóban „kapunyitó” és egyéb akciós termékek megvásárlására kényszerülnek. De nem jár jól a többi akciósan becsalogatott fogyasztó sem, hiszen más termékek megvásárlásakor busásan megfizeti az olcsó tejben, húsban vagy dinnyében meg nem jelenő extraprofitot.