Gótikus templom Sülysápon

Sülysáp hét és fél ezer lakosú nagyközség a főváros közelében, a Pestről keletre vezető 31-es főút mentén, ahol a Sápi-patak belefolyik az Alsó-Tápióba. 1950-ben, majd 1970-ben kétszeri nekifutással egyesítették a középkori alapítású (Tápió-)Sáp és (Tápió-)Süly községeket, így lett a nevükből Sülysáp. A régi Süly házai a település déli felén, a jászberényi országút két oldalán sorakoznak, szintén itt található a környék egyetlen középkori műemléke, a katolikus plébániatemplom.
Első írásos adatunk 1259-ből maradt fenn a Sul helynévről, jelentése az akadémiai etimológiai szótár szerint a sünnel azonos – csak az nem világos, hogyan és miért lett a tüskés disznóból falunév?
Süly a honfoglaló Kartal nemzetség ősi birtoka volt. 1263 táján a Kartal nembeli Uza fia Ferencet említette egy oklevél a környék földesuraként, unokája, Etele – a sülyi Etele família valószínű névadója – az 1329 és 1338 közötti iratokban szerepelt. A település az 1400-as években Külső-Szolnok vármegyéhez tartozott. A XV. század második felében az Etele és Borsvai családok előkelő tagjai mellett a Nagylucseiek tűntek fel Süly birtokosaiként: 1484-ben Nagylucsei Orbán egri püspök, Mátyás király kedvelt embere előbb adományt nyert az uralkodótól, azonban valami miatt gyorsan el is veszítette, s csak 1490-ben szerezte vissza, már Corvin Jánostól. A templom középkori tornyába befalazott, 1498-as évszámmal megjelölt kő nem kevesebbet bizonyíthat, mint az építtető főúr személyét.
Az országút déli oldalán lévő meredek domboldalon találjuk a szóban forgó műemlék épületet. Nyugati oldalához csatlakozik a jó arányú, sarkain haránttámpilléres harangtorony. Emeletein kőkeretes ablakok figyelhetők meg egymás fölött, az előcsarnok és a hajó közötti íves bejárat azonban másodlagosan került a helyére, feltehetően egy korábbi, szintén gótikus periódus nyomán, de még a XV. század vége előtt. Az épület legrégebbi része az északi kereszthajó, amelynek faragott részletei az 1300-as évekre utalnak. Az érett csúcsíves korszak emléke fél nyolcszöggel záródó, támpilléres szentély, amelyet ugyan XIX. századi egyenes mennyezet borít, a padlástérben előkerült késő gótikus profilú bordarészletek azonban az eredeti boltozat maradványai.
Mindezek a 2000 és 2002 között az épületen régészeti kutatást végző Nagy Veronikának és Bozóki Lajosnak a Műemlékvédelem című folyóiratban közzétett beszámolójában olvashatók. A régebbi helytörténeti forrásokból és a plébánia historia domusából tudható, hogy a templom a török háborúk idején csaknem teljesen rommá lett, 1699-ben a maradék falakhoz építették az új, Szűz Mária születésének felszentelt egyházat a régi építőanyagokat felhasználva. 1823-ban nagyobb renoválására került sor, a déli kereszthajót az 1937. évi felújításkor toldották az épülethez. Feljegyezték, hogy 1876-ban értékes szent edényeket loptak el a templomból (azóta sem kerültek elő), az északi falon elhelyezett vörösmárvány táblán ellenben az olvasható szépen metszett betűkkel, hogy Bajáky József 4 és 3 hold földet, Kátsor János 1300 négyszögöl szőlőt, Sőtér Éva száz ezüstforintot hagyományozott az egyház fenntartására. Íme, régen sem voltak egyformák az emberek, volt, aki lopott, volt, aki adott.