Humanista lakoma

Platón gondolatai a középkor elején elsősorban közvetítők révén – Szent Ágoston és Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész művein keresztül – hatottak, jelentős részben a görög nyelv ismeretének visszaszorulása miatt. Egyedül a Timaiosznak létezett latin fordítása és főként kommentárja – az V. századi filozófus, Calcidius munkája. Amikor aztán a XIV. Században Itáliába kerültek a bizánci kéziratok, megváltozott a helyzet, s egyre többen tanulmányozták eredetiben a görög bölcselő valószínűleg még tanítványai által négyes csoportokba, úgynevezett tetralógiákba rendezett munkáit. Platón műveinek ismeretében a nagy áttörést Marsiglio Ficino (1433–1499) latin fordítása jelentette. A vaskos munka először 1484-ben jelent meg nyomtatásban Firenzében, Lorenzo di Alopa műhelyében.
Az athéni filozófus művei Ficino életének meghatározó élményévé váltak, s rajta keresztül szinte az egész akkori művelt világ platonistává vált. E folyamatban döntő jelentősége volt, hogy Ficino rajongása átragadt egy gazdag pénzemberre, Firenze meghatározó alakjára, az idősebb Cosimo de Medicire. A gúnynevén Il Vecchiónak, vagyis az Öregnek nevezett bankár a filozófus pap rendelkezésére bocsátotta careggi villáját. Itt készült el a teljes életmű latin fordítása, sőt Ficino még egy életrajzzal is kiegészítette munkáját.
Cosimo szenvedélyes műgyűjtő volt, és a filozófia iránti érdeklődésének legékesebb bizonyítéka, hogy újra kívánta éleszteni a platóni akadémiát. A firenzei Academia Platonicának a kor legjelesebb humanistái lettek tagja, s maga Ficino is tanította itt az arra vágyókat. Platón születésnapját, november 7-ét hatalmas szimpóziummal, lakomával ünnepelték, ahol a résztvevők Platón szellemében vitatkoztak. A humanista vita e formája később Magyarországon is meghonosodott. Ficino egyébként több szálon is kapcsolatban állt Magyarországgal. E kapcsolatrendszer talán legismertebb momentuma a filozófus Mátyás iránti nagyrabecsülése. A Bibliotheca Corviniana egyik igen értékes kötete volt a Ficino leveleit tartalmazó, 1489-ben készült kódex, amelyben olvasható a filozófusnak a magyar uralkodóhoz írt ajánlása is. Ebben Ficino Mátyást – számtalan túlzó és dicsőítő kitétel mellett – a humanizmus pártfogójának és a pogányok elleni küzdelem hősének nevezi.
Érdekes, hogy bár a Platón-recepció és a Platón-kultusz sokféle módon hozható összefüggésbe a humanista Magyarországgal, a görög filozófus és követőinek hatása nálunk – néhány kivételtől eltekintve – mégis inkább csak másodlagos forrásokból mutatható ki. Nemcsak Ficino tevékenységének, hanem Platón-fordítása későbbi javításának is van magyar vonatkozása. A fordításnak az első, Lorenzo di Alopa-féle megjelenését követően később még jó néhány kiadása született, mutatván az élénk érdeklődést és a mutatkozó igényt. Platónt 1491-ben Bernardinus de Choris adta ki Velencében, 1513-ban ismét Velencében jelent meg Aldus Manutiusnál (1448–1515), méghozzá eredeti nyelven. Ez volt az első nyomtatott görög Platón-kiadás. Azután számtalan részleges kiadás után, 1539-ben a híres bázeli nyomdász, Frobenius is megjelentette Platón összes művét a Ficino-féle latin fordításban. A szöveg emendálását Simon Grynaeus (1493–1541) végezte.
Grynaeus már a hitújítás követője volt; Pforzheimben ismerkedett meg Philipp Melanchtonnal, és hamarosan iskolatársból jó barátja lett a későbbi neves humanista reformátor. A hitújítás elveit Grynaeus valószínűleg Bécsben tette magáévá, ahol folytatta egyetemi tanulmányait. Talán éppen azért kellett távoznia az egyetemről, ahol időközben tanár lett, mert már Luther követője volt. Mindenesetre György brandenburg-ansbachi őrgróf hívására Budára került, ahol a Mátyás által alapított egyetemen tanította a bölcseletet 1521–1524 körül. Később Wittenberg, majd Heidelberg egyetemén tanította a klasszikus nyelveket, 1529 után pedig Bázelben adott elő teológiát. Reformátori tevékenysége közvetlenül ugyan nem kapcsolódik klasszika-filológiai munkásságához, mégsem elhanyagolható tény, hogy Grynaeus 1540-ben részt vett a nevezetes wormsi dispután; és az első helvét hitvallás megszövegezése – Heinrich Bullinger és Oswald Myconius mellett – szintén az ő műve. Meggyőződéses keresztyénként nem nézte jó szemmel, hogy 1536-ban Heinrich Petri bázeli nyomdász kísérletet tett a Korán latin fordításának megjelentetésére, és Wolfgang Capitóval tiltakozó állásfoglalást írt alá, amely ennek a kiadásnak az elkészültét sikeresen meg is akadályozta.
Ficino Platón-fordításához Grynaeus rövid bevezetőt írt csupán, munkája inkább a szöveggondozás volt. Az 1539-es kiadást Hieronymus Frobenius sógorával, Nicolaus Episcopiusszal készítette. A kiadásból Magyarországon nem sok példányt őriznek. Az a példány ráadásul, amelyik Johannes Curtius teológiai doktor és dékán tulajdonában volt a XVI–XVII. század körül, biztosan jóval később, csak a XIX. század elején került az országba Jakosich József ferences szerzetes könyvgyűjtő szenvedélyének gyümölcseként. A könyvet nem sokkal korábban, a XIX. században újrakötötték, és az indokolt méretnél legalább tíz centivel nagyobb kötéstábla leragasztott, ezért nehezen kivehető ex librisének tanúsága szerint korábban valószínűleg egy osztrák főúri gyűjtő könyvtárában lehetett Ficino Platón-fordítása. Ez az ismeretlen gyűjtő talán 1773, vagyis a jezsuita rend felszámolása után szerezhette be a kötetet, ugyanis a könyvben található harmadik possessori bejegyzés szerint a munka a bécsi jezsuita kollégium tulajdonában volt.
Sok-sok nemzedék használta, forgatta Platón latinra átültetett gondolatait, néhány régi bejegyzés és főként Platón életrajzának aláhúzásai tanúskodnak erről. A könyv épségére azonban minden kor gondosan vigyázott, így maradhatott meg Frobenius szép kiadásának e példánya mostanáig.