Ír szabadságmozgalom

Vizsgálatot indít az Európai Parlament, hogy a Libertas néven most megalapított európai pártnak valóban megvan-e a szükséges számú támogatója, miután az észt parlamenti képviselő Igor Grazin és a bolgár Hristov Kouminev visszavonta aláírását (egy európai párt alapításához legalább hét országból kell európai, nemzeti vagy regionális parlamenti képviselő). Az „euroszkeptikus” Libertas szóvivője szerint az említett két képviselő csak a vezető európai pártok hatalmas nyomására vonta vissza aláírását, hiszen például Igor Grazin volt az egyetlen képviselő, aki az észt parlamentben az európai alkotmány ellen szavazott. A Libertasnak 200 ezer eurója múlik azon, hogy elfogadják-e európai pártnak, ez az összeg azonban eltörpül a mellett a 75 millió euró mellett, amit a párt alapítója, az ír Declan Ganley, a 2009-es európai parlamenti választásokra szándékozik költeni. Van miből. Ganley vagyonát a jelcini Oroszországban alapozta meg, és jelenlegi cége, a Rivada Networks a Pentagon szállítója, és több száz millió dolláros megrendelés várományosa. A CNBC Európai Üzleti Magazinja szerint az ír vállalkozó hamarosan már nem milliomos, hanem milliárdos lehet, bár maga Ganley azt mondja, ez egyelőre csak óhaj csupán.
Declan Ganley, aki maga az európai együttműködés lelkes híve, és korábban minden európai egyezményt megszavazott, akkor lépett elő politikussá, amikor a lisszaboni szerződésről tartott ír népszavazáson erőteljesen támogatta az ír „nem” kampányt, ami végül is megakadályozta a lisszaboni szerződés életbeléptetését. Ganley és a Libertas programja, egy olyan európai együttműködést irányoz elő, amely nem koncentrálja tovább a hatalmat a demokratikusan nem ellenőrizhető brüsszeli bürokrácia kezébe, nem csökkenti tovább a nemzeti szuverenitást és a nemzeti kormányok hatáskörét.
E programjával és írországi sikeres „nem” kampányával azonban magára vonta az európai hatalmi struktúra haragját, mint ahogyan a másik „euroszkeptikus” európai párt, az EUDemocrats is, amely felszámolására (az aláírók megfélemlítésére) hasonló kampány indult.
Az európai parlamenti életet figyelő európai polgár elgondolkodhat, hogy mi is lehet az a hatalmi érdek, amely a jobboldali Nicolas Sarkozyt, a zöld (de az 1968-as párizsi diáklázadás során vörös Daninak nevezett) Daniel Cohn Benditet és a szocialista Martin Schultzot egységbe kapcsolja az ír szabadságtörekvésekkel szemben? Cohn Bendit például a lisszaboni szerződés írországi elutasítását követően parlamenti vizsgálatot követelt, hogy vajon nem a CIA áll-e Declan Ganley tevékenysége mögött? Az Európai Unióra gyakorolt amerikai befolyási törekvés kétségtelen, ez azonban sokkal tökéletesebben működik az „atlantista” országokon (Nagy-Britannia, Csehország, Lengyelország, balti államok) keresztül, mintsem, hogy ehhez írországi kapcsolatokat kelljen igénybe venni. Ami pedig a politikai mozgalmak finanszírozását illeti, az hasonlóképpen működik a nagy pártok esetében is, azzal a különbséggel, hogy míg Ganley esetében nagyjából ismert, hogy honnan van a pénze, a nagy európai pártoknál ez sokkal inkább a háttérben marad, csak néha, egy-egy túlbuzgó újságíró jóvoltából kerül napfényre valami, amit azután a főáramlatú jobb- és baloldali pártok egyesült erővel újból szőnyeg alá söpörnek.
A jelenlegi átláthatatlan európai hatalmi struktúra az uniót mélységes válságba sodorta. Kérdés, hogy a most következő európai parlamenti választásokon, a nemzetállami szuverenitás mellett elkötelezett ír vállalkozó támogatásával, létre lehet-e egy olyan európai erőt hozni, amelyik végre a demokratikus elszámoltathatóság alapján keresi a problémák megoldását?