Kuncze bibii

Kuncze Gábor, az SZDSZ szocialisták által támogatott, Pest megye 12. sz. egyéni körzetében megválasztott parlamenti képviselője riporterkedik. Ez nem gond, mi is tesszük nap mint nap, neki miért ne volna szabad? Szabad, pláne egy szabad demokratának. Ám az egyenjogúság terén ezúttal néhány bibi terem.
Kuncze Gábor egyik bibije, hogy hetente teljes délelőttöt műsorvezetni a Klub Rádióban afféle állás: és egy Kuncze Gábor nevű egykori mérnök állása, pontosabban ülése még az Országgyűlésben van; jó félszázezer választópolgárt kellene a kapott közpénzből éjt nappallá – következésképp délelőtté is – téve képviselnie. Nem a foyer homályában, hanem benn a teremben, ahol éppen csütörtökön, az ő rádiós napján állítólag életre-halálra menő vita zajlik.
Kuncze Gáborral kapcsolatban kiváló és tapintatos „a napi politizálástól visszavonult” titulus, csakhogy egy politikus a politizálástól ha visszavonul, akkor már nem politikus. Akkor tegye le mandátumát, vagy sürgősen bizonyítsa, hogy „havi”, esetleg „évi” politizálással ugyanannyit tud tenni a rábízottakért, már ha ez a műfaj létezik. Akkor az se baj, ha hátul, az oszlopok közt búvik meg, ám tetteit látni, még ha hangját nem is hallani. Csak a rádióban, ott viszont órák hosszat.
Kuncze Gábor, a Horn–Kuncze-kormány egyik nomen est ómene, arca és miniszterelnök-helyettese, belügyminisztere, valamint a Medgyessy és Gyurcsány urakkal koalícióra lépő SZDSZ elnöke ül a folyosói pamlagon, és tudósítja rádióját. Jó ötletnek tűnhetett, hisz egyszerre két taxióra ketyeg: végül is a Parlamentben van, tehát képvisel, végül is – igaz, botrányos mobiltelefonhang minőségben, de – rádióműsort is készít, számláz a Klub.
Kuncze Gábor mindjárt Gyurcsány Ferencet kérdezi, aki majd kijön a saját vitájáról (!), amelyre ő trombitáltatta össze még az akadémiai elnököket is, s amelyre majd figyelmes viszonválaszt kell adnia. De Kuncze Gábor most még épp Kóka Jánost faggatja. Egyfajta utódpártiság ez is: utódját a párt élén. Magázza tizenkilenced társát, patronáltját – és kibírja Steindl Imre neoreneszánsz boltozata. Annyira őszinte az interjú, amennyire kulisszái azok. Kuncze azt firtatja: az elmúlt években „a politika” mindig nekidurálta magát, hogy változtat, ám ez valamiért nem sikerült. És Kóka János is szerepben marad, nem göcög fel, ugyan már, Gáborom, hát te voltál ott, te még inkább ott voltál, te megtehetted volna, ha már annyiszor legatyásított plakátokon megígérted? Mit szórakozunk mi itt, mondd, és mi az a kis piros lámpa a mikrofonodon?
De Kuncze Gábor komolyan veszi a demokrácia parlamentjét, esküjét, önmagát. Ő sem röhög fel, majd a közlekedési hírek alatt. Mert addig ő képviselő-riporter. Persze, szíve joga, ha van ereje a teljes embert követelő, nehéz képviselői munkán felül rádiózni. De talán felül kéne, és nem helyett. S aki a visszavonulás küszöbén, maga kreálta, ám adófizetők finanszírozta képviselői sétálóidejében önmagával beszélget, az – Karinthyval szólva – legalább ketten van. Na, ez a bibi.