Cigányprímások forradalma

Miképpen néz ki március tizenötödike ünnepi arca a magyar tévécsatornákon? Akad-e olyan műsorszám, amely az ünnep szellemisége köré tud gyűjteni karakteres nézői rétegeket?
Az RTL Klubon főműsoridőben sugárzott Charlie angyalait nyilván nem soroljuk ide, miképpen a TV2 Cápameséjét, a Viasat3-on a CSI: Helyszínelőket sem. De az már rég nem újdonság, hogy kereskedelmi csatornáink így ünnepelnek. Annál meghökkentőbb, hogy az értelmiségi adóként aposztrofált m2 este héttől kezdi vetíteni SZÓSZ?! című nyelvivetélkedő-sorozatát, amelyben többek közt a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések etimológiáját is megvitatják olyan színészek, írók, költők, akiket azért egy kicsit már ununk is, mivel a korábbi színháztörténeti és irodalmi vetélkedők álversenyzői, ismeretfelmondói is – kevés kivétellel – ők voltak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökön kívül az est minden közreműködője rég belátta, hogy a jelenlegi hatalmi konstellációban a forradalomról és a szabadságharcról nem tud túl sokat mondani a színpadon. Gyurcsány is csak azért nem adta fel, mert nyilván fogalma sincs arról, mit is ünneplünk mi, magyarok ilyenkor március idusán. Családi ünnepről, ajándékokról, ünneprontó rokonságról beszélt, meg arról, hogy már időtlen idők óta szabadok a magyarok. Úgy tűnt, a szovjet megszállás az ő személyes történelméből valahogy kimaradt. Azt is mondta, nem kell félnie az ország népének, mert mi kormányozzuk az országot. De még ezek után sem vezette ki senki a színpadról, mint ő annak idején a becsiccsentett Horn Gyulát.
Ha egy nem túl tájékozott külföldi végignézte volna az állami ünnep műsornak nevezhető részeit, bizonyára arra a következtetésre jut, hogy 1848-ban a cigányprímások forradalma tört ki Magyarországon. Nem az ellen van kifogásom, hogy Kálózdi János cigányprímás egykor népszerű Nemzeti dal-megzenésítését énekelte el a Honvéd férfikara, és hogy megemlékeztek arról is, hogy a zeneszerző főtisztként harcolta végig a szabadságharcot, hanem az összkép zavaró, amelyből annyi, a hatalom által kimondhatatlan mondat hiányzik, s mi marad: a gazdagon illusztrált politikailag korrekt szempontok.
Ez a fajta részleges politikai némulás azért valakiknek mégis kedvez: már tavaly is fiatal magyar kortárs zeneszerzők mutathatták be műveiket az ország nyilvánossága előtt a március 15-i állami ünnepen. Talán azt gondolták a döntéshozók, kortárs zenedarabokkal lehet a legjobban elrejteni azt, amiről őszintén beszélni itt és most úgysem lehet. Kissé vicces momentum, hogy Varga Judit zongoraművész-zeneszerzőtől megrendelt az állam egy Forradalmi concertót az alkalomra. Állami forradalmi concerto, van olyan szép ez, mint egykor a Forradalmi ifjúsági napok. Lehetőséget kapott Oláh Dezső zeneszerző és szeptettje is, ők Az álmok Magyarországról – verbunkos fantázia című zenedarabot adták elő, átemelve a kortárs muzsikába a magyar cigányprímások annyi európai zeneszerzőt megihlető játékstílusát.
Baki is csúszott a közvetítésbe. Egyszer csak azt halljuk kristálytisztán, míg a színpadot és a közönséget pásztázza a kamera: – Bandi, van még víz? – Itt van. – Jól van, majd elmegyek érte.
De szerintünk inkább szép tiszta tűzből kellett volna több.
(Március idusa, m1, 20.00.)