A gyerekünket nem olyan iskolába akarjuk járatni, ahol agyba-főbe verik a nevelőt, hanem olyanba, ahol biztonságban tudhatjuk. Most nap mint nap aggódnunk kell, hiszen van a városban vagy tizenöt olyan cigány család, amelyeknek a házába még a roma vezetők sem mernek bemenni, az iskolában meg a gyerekeiktől kell a mieinknek félni. Ha valami nem tetszik nekik, gondolkozás nélkül megütik a kevésbé erőszakos gyerekeket. Az én kislányom is kapott már nemegyszer. Ha meg nem bírnak valakivel, úgy vesznek elégtételt, hogy ráuszítják a szüleiket – mondja egy anyuka indulatosan.
Kiben reménykedjünk?
Azt is hozzáfűzi, már az is valami, hogy a 30-50 százalékos arányban romák által lakott felső-szabolcsi települések vezetői, pedagógusai összegyűltek megtárgyalni a hivatalos kommunikáció szerint nem létező cigánybűnözést. Abban azonban nem nagyon reménykedik, hogy tényleg történik is valami. – A rendőrség is csak széttárja a kezét, csakúgy mint az iskola. A politikusok meg egymásra mutogatnak. Kiben reménykedjünk? – kérdi egy másik szülő.
A művelődési ház előtt állunk, éppen befejeződött a cigányság által elkövetett atrocitásokról rendezett fórum. Néhány szülő és pedagógus azonban még nem indul hazafelé. Izgatottan tárgyalják az iskolai állapotokat, egyetértve abban, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa. Van miről beszélni, hiszen néhány perce megdöbbentő folyamatokról cseréltek eszmét a fórum résztvevői. Makai Áron iskolaigazgató például elmondta, hogy erőszakoskodó gyerekek – ahogyan fogalmazott – gazemberségei miatt többször tettek feljelentést a rendőrségen, ám ezt minden esetben visszautasították azzal, hogy a 14 éven aluli életkor kizárja a büntethetőséget. – Tarthatatlan, hogy gyermekbűnözés van, szankcionáló jogszabályok pedig nincsenek. Az sincs rendben, hogy az iskolának nincs jogi eszköze a durva, iskolát kerülő gyermekek közösségből történő eltávolítására, a szociális intézményrendszernek pedig nincs módja rá, hogy az otthonukban veszélyeztetett gyerekeket családjukból kiemelje.
– Értem én, hogy néznünk kell a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek érdekeit, de azt meg a törvényalkotóknak kellene megérteniük, hogy néznünk kell azoknak a közösség többségét alkotó gyerekeknek az érdekeit is, akik dolgozni, tanulni akarnak, ám a kezelhetetlenek miatt nem tudnak – fejti ki nem minden indulat nélkül Makai Áron. A fórum címe Egyenes beszéd, nem köntörfalaz tehát az igazgató sem. Statisztikát olvas fel, amiből kiderül: az iskolába járó tanulóknak harminc százaléka cigány, az erőszakoskodó, nevelőjével trágár hangon beszélő, iskolát kerülő gyermekcsoporton belül viszont ez az arány nyolcvan százalék.
Még megdöbbentőbb adatokkal áll elő Mezőladány egyik pedagógusa, Bakó Sándorné. Azt mondja, a picinyke iskolába tizenöt sajátos nevelési igényű, vagyis sérült, szellemileg visszamaradott roma gyermek jár. A jövőre iskolába kerülő óvodai csoportban pedig öt ilyen gyermeket szűrtek ki. Ezek a gyerekek egytől egyig sokgyermekes, létminimum szélén tengődő családokból jönnek. A kérdéshez Kelemen Béla tarpai polgármester kapcsolódik, aki felvezetésként hangsúlyozza, az illesse őt szavaiért a rasszizmus vádjával, aki hozzá hasonlóan roma gyereket tanít szabadidejében angol nyelvre, vagy együtt fut vele a töltésen. A humánus szavak és tettek mögül azonban a könyörtelen valóság bontakozik ki a polgármester által előadott történetben.
Két gyerekkel tizenöt évesen
Az egyik, anyjával együtt élő, tizenöt éves, szép, ámde szellemileg retardált tarpai cigány lány immár második gyermekét várja. A polgármester az első szülés után meglátogatta, s látva a néhány négyzetméteres putrit, ahol immáron harmadmagával él, arra próbálta rávenni, védekezzen a terhesség ellen. A lány anyjával együtt ezt meg is ígérte, ám néhány hónap múlva jelentkeztek a hivatalban: a lány újra terhes, segíteni kellene a lakáshoz jutásban. A polgármester rámutatott: Tarpán a gyermekkorúak hatvan százaléka cigány, s mintegy felük mentálisan sérült, vagy ilyen környezetben kénytelen felnőni.
Rácz Sándor országgyűlési képviselő, maga is romaember, visszakanyarodik az összejövetel apropójához: szégyenkezik a két cigány asszony tanítónő elleni támadása miatt. Úgy látja, a cigányságon belül igen jelentős és – az elhibázott segélyezési politika, a munkahelyek hiánya, a cigány telepek szegénysége, az uzsoraveszély miatt – egyre csak duzzad az a réteg, amelyik viselkedésével kirekeszti magát a társadalomból. Azt mondja, jog szerint felelősek azért, amit elkövetnek, ám tetteik súlyát nem tudják felmérni, így pszichés értelemben nem tekinthetők felelős felnőttnek. Nem így látja Daróczy Pál barabási polgármester. Ő úgy tapasztalta, a cigányság túlnyomó hányadának nagyon is van esze, ha a jogai érvényesítéséről van szó.
Jóni Dezső nyírmadai önkormányzati képviselő, cigány kisebbségi vezető emelkedik szóra. Termetes öregember, megfontoltan beszél. Azt mondja, igaz, hogy meg kell fékezni az erőszakot az iskola kapuja előtt, ám ehhez sok minden kell – például munkahely. – Húsz éve alig volt cigányprobléma, mert volt hol dolgozni a romáknak – mondja. – Mi Nyírmadán úgy csináljuk, hogy két romavezető minden héten megkérdezi az igazgatót, van-e valami probléma. Ha van, elbeszélgetünk a problémás gyerekkel, a szüleivel. Ennek és csak ennek van eredménye – állítja.
Lakatos András mádoki kisebbségi vezető is az eredeti apropóval kezdi mondandóját. Megtudjuk, meglátogatta F. A.-nét, aki állítólag azt mondta, megbánták, hogy megverték a tanítónőt, és készek bocsánatot kérni tőle. (Szerettük volna ezt a saját fülünkkel is hallani, ám a kisebbségi vezető tájékoztatása szerint F. A.-ék visszatértek Budapestre.) Majd arról beszél, hogy együttműködnek az iskolával, a polgármesteri hivatallal abban, hogy pszichológus foglalkozzon a verést végignéző, a tanítót védeni próbáló osztály tanulóival.
A munka a legjobb terápia
Lakatos azt is elmondja, a munkát maga is a legjobb terápiának tartja, ezért rendszeres kapcsolatban van olyan cégekkel, amelyek tudnak szakképzetlen munkaerőt foglalkoztatni. Az a baj, hogy van Mándokon tizenöt család, ahol hiába próbálkozik. Csak a segélyt lesik, sorra születnek a gyerekek.
A cigányság beilleszkedési zavarainak megoldásához törvénymódosítások szükségesek – sommázza az elhangzottakat Comba Sándor országgyűlési képviselő. Elsősorban a szociális törvényhez kell hozzányúlni, tágítani kell azoknak a körét, akik kötelesek a felajánlott munkát elvállalni, nem választhatják helyette a segélyt. De hozzá kell nyúlni a büntető törvénykönyvhöz is – véli. Hazafelé indulunk, ám kis vargabetűvel a „Kanoda”, vagyis a cigányok lakta városrész felé indulunk. Cigány gyerekek mennek hazafelé a napköziből. Vidámak, maszatosak, kedvesek. Gyerekek. Kár értük…
