Furcsa ötletnek tűnhet, ha valaki egyetlen város irodalmi nagyságainak lexikonba foglalására adja a fejét a kilóra tekintélyes, belbecsét tekintve viszont igencsak sekélyes információtömeg korában. Még akkor is az, ha az a város jó ideig Magyarország szellemi életében kulcspozíciót töltött be. Miért vállalta ezt a munkát?
– Nem mostanság fordult meg a fejemben először, hogy a Református Kollégium nagyjaitól napjainkig csokorba kellene gyűjteni mindazokat, akik Debrecen vonzásában letettek valamit asztalra, hiszen ennek a városnak és a vele kapcsolatba kerülő írástudóknak évszázadokig meghatározó szerepük volt az ország szellemi életének alakításában. És ha ez a reformkorban, Pest-Buda kultúraformáló szerepének megerősödésével fakult is, el nem kopott, sőt, időről időre újra felerősödött. Indokolt tehát, hogy tudjunk azokról, akik ennek a küldetésnek zászlóvivői vagy legalábbis hordozói voltak. Először a hetvenes években gondoltunk rá néhány kollégámmal, hogy helyi irodalmi lexikont készítsünk, majd újra felmerült a nyolcvanas években is, ám koncepcionális viták miatt és anyagiak híján nem valósult meg a tervünk. Végül néhány éve úgy döntöttem, hogy a folyamatosan gyűjtögetett anyag feldolgozásához magam látok hozzá, és szerencsére találtam is ehhez olyan helyi kiadót, aki fantáziát látott a dologban.
– Nem lehetett könnyű a munka terjedelmét megszabni, hiszen Csokonaitól Adyig, Syilvester Jánostól Petőfiig, Tinódi Sebestyéntől Arany Jánosig – hogy csak néhányat említsünk a legjelesebbek közül – több írónk, költőnk hosszabb-rövidebb ideig kapcsolatba került Debrecennel. Vagyis, ha pusztán a legnagyobbak életének, munkásságának lexikális feldolgozására vállalkozott volna, az is kitenne legalább egy vaskos kötetet. Miként döntötte el, hogy kinek mennyi helyet szentel?
– Magam is szembesültem ezzel a problémával, ezért a fő rendezőelv mentén haladva kizárólag azokat az elemeket emeltem be a szócikkekbe, amelyekkel e személyiségek Debrecenhez kötődnek. Így sikerült elérni, hogy a csaknem ezer szócikk alig több mint négyszáz oldalnyi terjedelmet foglaljon el. Aranynál ott van, hogy szegény debreceni diákként került közel Csokonaihoz, és az is, hogy az Őszikékben visszaköszönő „botanizáló természete” is ebből az életszakaszból datálódik. A legfőbb művek és irodalmak jegyzéke mellett – amely adatokat mindenkinél szerepeltetek, az igazán jelentőseknél a munkásságukat kutató debreceni tudósok gondolatainak idézését is a szerkesztés logikájába illőnek ítéltem. És persze – szintén csakúgy, mint mindenki másnál, Aranynál is ismertetem azoknak az emléktábláknak, köztereknek, közintézmények a jegyzékét, amelyek a költő nevét őrzik városunkban. Ezt a szempontot különösen fontosnak ítélem, mert sajnálatosan csekély ismerete van a köznek manapság arról, kik érdemelték ki nevük ilyen módon történő megőrzését, és miért. Az arra érdemesek között természetesen nemcsak jól ismert nevek vannak, hanem olyan, rég feledésbe merült alkotók is, mint például a Kossuth-nótát szerző Balkányi Szabó Lajos, a kiváló költő Szombati Szabó István, vagy a Mikszáth által Jókai után legnagyobb mesélőnek nevezett Vértesi Arnold.
– Nincs unalmasabb, mint a tegnapi újság, így talán meglepő, hogy a Debreceni irodalmi lexikonban újságírók is helyet kaptak. Miért?
– Igaz, hogy az újságírás természeténél fogva tiszavirág-életű műfaj, ám voltak és vannak ennek a szakmának olyan művelői, akik írásaikkal, tevékenységükkel egy kicsit többet tettek hozzá egy-egy közösség szellemi életéhez, mint mások, vagy éppen azért érdekesek, mert írásaik segítségével pontosabb képet alkothatunk a korabeli gondolkodásról. Ez utóbbi kategóriába tartozik például Liszt Nándor, aki Lisztimus néven tette közzé gyilkos humorú írásait a huszadik század első felében. De úgy gondolom, megérdemel egy szócikket Mocsár Gábor is, aki országos jelentőségű folyóiratot csinált az Alföldből, és regényíróként is említést érdemelt. A legfiatalabb generációk tagjai közül pedig említhetném Szénási Miklóst, aki főszerkesztő, de költő is egyben.
– És persze, a nem csak újságot író újságírók sorába tartozik ön is, aki a Hajdú-Bihari Napló rendszerváltás előtti utolsó főszerkesztőjeként hagyott nyomot a város szellemi életén, de akkurátus precizitással dolgozó kutatóként, és 11 verseskötetével költőként is. Melyik arcával fordul mostanság a nyilvánosság felé, min dolgozik most?
– Mivel júliusban 75 éves leszek, óvatosan tervezek. De azért a több mint kétszáz éves debreceni színjátszás legjelentősebb alakjainak szócikkét tartalmazó lexikont még nagyon szeretném elkészíteni. Ugyanis nagyon kevesen tudják, hogy egykoron olyan művészek indultak innen, mint Csortos Gyula, Ódri Árpád, Pethes Imre vagy Rajz János. Ez pedig talán nem csak Debrecennek fontos.
origo.hu
Miért bukik a német autóipar? És hol javíthat Magyarország?
