Feltárul a méltatlanul elhanyagolt festőzseni ismeretlen korszaka

Sokat tudunk Szinyeiről, Rippl-Rónairól és Vaszary Jánosról, de a XIX–XX. század fordulóján alkotó Fényes Adolf mind ez idáig kevés figyelmet kapott. A Nemzeti Galéria 1960-ban rendezett utoljára gyűjteményes kiállítást a festőnek, így szerteágazó életműve, amely a realizmustól az impresszionizmuson és a posztimpresszionizmuson át ível, szinte ismeretlen a nagyközönségnek. A Fényes bácsi, ahogy ismerősei – még Szinyei Merse Pál is – nevezték a kedélyes zsenit, halálának 80. évfordulójára nyílt A csend képei című kamarakiállítás és a novemberben megjelenő reprezentatív tanulmánykötet ezt a hiátust igyekszik pótolni.

Fotó: Havran Zoltán

Fényes Adolf 1867. április 29-én született. Fischmann Adolf néven anyakönyvezték (vezetéknevét 1886-ban magyarosította) Kecskeméten, ahol édesapja Fischmann Simon rabbi volt, míg édesanyja Wahrmann Regina, Israel Wahrmann-nak, a Pesti Izraelita Hitközség első rabbijának unokája. Tudós zsidó családja jogi pályára szánta, ő azonban inkább festőnek tanult. Rendkívül hosszú ideig, tizennégy évig végezte tanulmányait, miközben szép számmal voltak már sikerei is. Plesznivy Edit művészettörténész, a kiállítás kurátora úgy fogalmazott a megnyitó eseményen: vélhetően pont a szülői elvárások miatt akarta tökélyre fejleszteni művészetét, így bizonyítva, hogy jó pálya mellett döntött.

Fényes Adolf enteriőröket bemutató festményein gyakran láthatunk hollóházi keménycserép tányérokat (Fotó: Zoltán Havran)

A Magyar Nemzeti Galéria tárlata a Szegény emberek élete ciklus drámai darabjaival indít, amely az 1898–1902 közötti időszakot öleli fel. A megrázó alkotásokkal Fényes a gazdag réteget szerette volna szembesíteni a mélyszegénységben élők mindennapjaival. Ezt követik a Napfényesként aposztrofált korszak festményei, amely az 1903–1906 között született impresszionisztikus tájképeket, közkedvelt figurális kompozíciójú és hangulatos kisvárosi variációkat – Vác és Szentendre meghitt utcaképeit – tartalmazza. 

A kiállítás következő részében, amely Az otthon képei elnevezést kapta, szobabelsőkről, épületenteriőrökről láthatunk alkotásokat, és megjelennek a Fényesre oly jellemző csendéletek is. Az ebben a szakaszban látható festmények a posztimpresszionista stílusjegyek hatását tükrözik, az alkotó élénk színeket és markáns kontúrokat használt, minden apró részlet hasonló hangsúlyt kapott, míg az eddig a képeken központi alakot betöltő emberek lassan eltűntek festményeiről.

Az emlékkiállítás végén Fényes Adolf alkotó pályájának leghosszabb, egyben legismeretlenebb részébe kapunk betekintést a Romantikus korszak (1913–1940) alkotásait megcsodálva. A főleg a bibliai történetekből merítő festmények drasztikusan különböznek a korábbiaktól. Mint Plesznivy Edit elmondta: Fényes vélhetően a két világháború közötti durva hétköznapi valóságtól próbált elmenekülni, eltávolodni azzal, hogy stilizált világok sorát alkotta meg képein.

A Napfényesként aposztrofált korszak festményei (Fotó: Havran Zoltán)

1944-ben származása miatt már nem utalták ki neki a szolnoki műtermét. Horthy Miklós kormányzói mentességben részesíti, azonban a nyilas hatalomátvételt követően gettóba zárták. Itt vészelte át Budapest ostromát. 1945-ben ugyan visszatérhetett Nagymező utcai lakásába, de néhány héttel később, 77 évesen meghalt.

A novemberben megjelenő reprezentatív tanulmánykötet, ami a festő életútjának, családi hátterének bemutatása mellett kitér életművének sokféleségére és a szolnoki művésztelepen 1902 és 1943 között játszott vezető szerepére is, elsőként közli Fényes Adolf mintegy nyolcszáz darabot számláló oeuvre-katalógusát is. 

Lapunk kérdésére Horváth Ágnes kurátorasszisztens elmondta, hogy a katalógus összeállításakor kiderült: Erdélyben is fellelhetők a mester munkái. Két alkotás található Marosvásárhelyen a Bernády-gyűjteményben, de magángyűjteményekben is őriznek festményeket. Fényes ugyan nem kötődött a nagybányai művésztelephez, azonban részt vett csoportos kiállításokon, ahol könnyűszerrel megvásárolhatók voltak az alkotásai.