Természetesen vegyes az összkép, hiszen egy-egy nagy énekesünk nekünk is van, a karakterénekeseket pedig nem importáltuk, s rövid megszólalásaikat nem is lenne korrekt a címszereplő több- órás színpadi teljesítményéhez mérni, de itt érezhető talán a leginkább a fájó különbség. A kórusnak és a zenekarnak viszont kifejezetten jót tett az az adrenalinszint-emelkedés, ami egy nagy karmester vagy egy ünnepelt díva jelenlétével jár: sok olyan apróság jelent meg a hangzásban, aminek nyilvánvalóan hosszú távon megmarad a hatása.
A Traviata nyitotta szombaton a sort a külföldi vendégművészekkel megszólaló repertoárdarabok közül vasárnap a Turandot követte, az előbbiben Miguel Gomez-Martinez, az utóbbiban pedig Pier Giorgio Morandi volt a karmester. A Traviata Violettáját a román Elena Mosuc alakította, aki már tanulmányai befejezése előtt énekelte ezt a szerepet. Partnere Charles Castronovo, a fiatal, amerikai születésű tenor volt, ő sem először állt színpadra Alfred Germont szerepében. Az apát Renato Bruson énekelte, őt már többször hallhattuk Budapesten. A többi szereplő tisztességgel helytállt, de sokkal többet nehéz lenne elmondani, egyrészt Verdi nem is írt különösen mutatós szólamokat másoknak, másrészt rövid megszólalásaikban sem voltak különösen átütők. Elena Mosuc-ban az a jó, hogy biztosan birtokolja a magas hangokat, jó erővel énekel, viszont nagyon sok a művészallűr, a feleslegesnek tűnő vibrátó, a XX. század elejét idéző színpadias mozdulat. Persze, nehéz is volt a dolga egy párizsi báltermet idéző, aranyfestéktől csillogó színpadon, habos, abroncsos ruhakölteményben, szinte elcsépelten népszerű áriákkal, de azért ellenpéldának ott volt a két férfi, Charles Castronovo, aki visszafogottabban, puritánabban, és ezáltal sokkal hatásosabban képviselte a szerelem fájdalmát, illetve Renato Bruson, akitől pedig letisztult dallamíveket, és egyszerű, természetes, mégis drámai erejű hangvételt kaptunk.
A Pekingben játszódó Turandot ennél sokkal nagyobb hatású, persze, maga a téma és a zene is egészen más. A címszerep itt még a legjobb szopránok fizikai adottságait is komoly próbának veti alá, és hasonlóan nehezek Kalaf dallamai is. Mindenesetre a francia Sylvie Valayre Turandot-ja nemcsak azért volt hiteles, mert sajátos, a mélyebb hangoknál kissé altos színezetű hangja önmagában is drámaiságot és erőt sugároz, hanem mert bravúrosan énekelte túl a teljes hangerővel szóló zenekart és kórust, anélkül, hogy a magas hangok sikításnak hatottak volna, s Marcello Giordani ebben tökéletes partnere volt. Hozzájuk képest Liú szerepében Létay Kiss Gabriella felejthető volt, Timurként Szvétek László kifejezetten jól szerepelt, a császárt megformáló Róka István viszont éles kontraszt volt viszonylag gyenge orgánumával. Ping (Kálmán Péter), Pang (Beöthy Kiss László) és Pong (Derecskei Zsolt) triója helyenként kifejezetten élvezetesen hozta az általuk képviselt karaktert.
(Verdi: Traviata, Puccini: Turandot. Májusünnep, Operaház, május 2–3., 19.00.)
origo.hu
Több helyen is tüntettek Magyar Péter ellen a felháborodott nyugdíjasok
