Rima-völgy, ahol a villám születik

Ha rövid, ha hosszú a hétvégénk, érdemes kihasználni a szokatlanul szép és kitartó tavaszi napokat, hogy ellátogassunk a történelmi Magyarország egyik legváltozatosabb vármegyéjébe, Gömörbe. S a lélegzetelállító középkori templomfreskók meg a legendás várromok világából már csak egy ugrás az a hegyvidék, amelyet a szlovákok paradicsomnak titulálnak. Nem véletlenül.

Jó tudni: a rimabányai templom kulcsát a Nyusta (Hnusta) felé vezető útról balra térve a 60. számú házban találjuk meg. Ide és a murányi várba a belépés ingyenes. A Rima-völgyben nem bukkantunk ajánlható szállásra, ami nem jelenti azt, hogy nincs, legfeljebb komoly utánajárást igényel. Aki Gömört szeretné bejárni, annak eszményi lehetőség egy csaknem színmagyar zsákvölgyecskében megbújó zsákfalu, a gyönyörű fekvésével, középkori erődtemplomával és békéjével csábító Felsővály. A fiatal, talpraesett, igen vendégszerető Kalas család farmja a nyugalom és a felvidéki magyar kultúra szigete. Konyhájuk kitűnő és házias, amint mondani szokás, házi pálinkájuk letehetetlen; a völgy legvégén rejtőző lovas farmon sportpálya és szauna is található. A szállás Kalaséknál ([email protected]) egy fő részére 15, félpanzióval 25, teljes ellátással 30 euró.

Mindössze kétszázötven kilométert kell megtennünk Budapestről – jó esetben 3–3,5 óra, még jobb esetben legalább három nap alatt –, hogy elvesszünk a magyarországi turizmustörténelem egyik kiemelt fontosságú rengetegében, a jó száz éve még megközelíthetetlen Káposztafalvi-mészkőhegység fenyveseiben. Nem érdemes, de nem is lehet végigvágtázni a Mátra lábaitól komótosan emelkedő völgyeken, mert szinte minden palóc és tót faluban, minden élénksárga repceföld szélén erős késztetést érez az utazó, hogy megálljon fényképezni, az arányosan tagolt, dimbes-dombos felvidéki tájképeket emlékezetébe vésni, vagy egyszerűen szippantani egyet a májusi levegőből, amelyben a virágzó haszonnövények bizarr illata keveredik az orgonáéval, az akácéval, majd feljebb az aszályos erdők avarszagával.
Bár „Külső-Magyarország” nem szűkölködik olyan vidékekben, amelyek láttán az embernek újra és újra földbe gyökerezik a lába, a gömöri Rima-völgy az egyik legszebb mind közül. Omladozó ipari létesítményei, kilométereken át húzódó szörnyű cigánytelepei ellenére még mindig őrzi a polgári-paraszti-kisnemesi műveltség tájformáló géniuszát. Aki először jár erre, és csak átutazik, azt szigorú önmérsékletre intjük; ha például az egyik legszebb Szent László-legenda-freskóra és a Murányi Vénusz sasfészkére kíváncsi, többek között az alábbi lemondásokra kényszerül az általunk javasolt útvonalon: Somoskő és Fülek vára, Rimaszombat, Osgyán meghökkentő várromja, Rimabrézó falképei, Tiszolc erősségének ma már alig látható maradványai. De mindezekért kárpótol az a két „megálló”, amelyre kora reggeli indulással futja a szlovák paradicsomig.
A Magyar Királyság hajdan nevezetes arany- és ezüstlelőhelyén, az Osztrák–Magyar Monarchiában a Rimamurány–salgótarjáni Vasmű birtokán ma is látogatható az a dombtetőre épült evangélikus erődtemplom, amely kívül elszomorító, belül lenyűgöző: a külső falakon a vakolattal együtt hámlik a nemlétbe a ma már alig kivehető angyalhad; belül azonban teljes pompájában megszemlélhető a XIV. században készült Szent László-jelenetsor. Nem különösebben művészi, nem túlságosan kifinomult kezek munkája – mégis mellbe vágja az embert: Várad bástyái és égbe szökő székesegyháza a püspök szende leányával, a cserhalmi csata a hátrafelé nyilazó, robusztus kun harcossal, levágott fejekkel és páncélos magyar lovagokkal, végül a birkózás jól ismert happy endje. Három szlovák fiatalhoz csatlakozunk, akik az utolsó szegletkőig betéve tudják – és becsülik – az erődtemplom történetét, valamint a „Vlagyiszláv-képregény” jelképrendszerét. Ami azért elgondolkoztató.
Az út egyre emelkedik, a Rima-völgy szűkül, a cigánytelepek mind hosszabbá, a települések pedig lerobbantabbá válnak, amint Murányalja község felé autózunk. A várrom alatt kitűnően jelzett tanösvény indul a vegyes lombú erdőben, a Murányi-fennsík peremén a csaknem ezer méter magasságú, messziről látható sziklacsúcsra. Helybéli diákok cigarettázva, edzőcipőben csörtetnek a bozótban; a kevésbé edzetteknek azonban ajánlatos bakancsot húzni, mászóbotot vinni (különösen a meredek visszaereszkedéshez), váltóruházatot csomagolni – mert a jó másfél órás kaptató alaposan megizzasztja a várbarátokat. „Magas és meredek, felnyúl a fellegig, / Tán még a villám is alatta születik” – írja Petőfi.
Ám a magyar irodalomtörténetbe kalandos szerelmi históriájával bekéredzkedő Murányi Vénusz, alias Széchy Mária és Wesselényi Ferenc bevehetetlen fészke megéri a fáradságot: a hegytetőn hosszú sétát tehetünk a falcsonkok, kapubástyák, istálló- és palotamaradványok, omladozó ciszternák között – nem beszélve a pompás kilátásról a Rima-völgybe, illetve a környező havas hegycsúcsokra. Arra már csak legyintünk, hogy a vár területén állított szlovák–angol–német nyelvű („Nem magyarul, sohasem magyarul”) információs táblán hemzsegnek a Frantisek Wesselényik meg a Mikulás Bercsényik. Miért is ne: ez utóbbi úriember, II. Rákóczi Frantisek bizalmasa e falak között őrizte a magyar koronát.