Szabad polgárként a Balkánon

Az a társadalomkritikai attitűd, amely Shaw drámáiban általában megjelenik, mára közel sem rendelkezik olyan, a frivolságot is magában rejtő erővel, mint a maga korában. Át kell tehát némiképp hangszerelni jelen esetben A hős és a csokoládékatonát, más, korábban is erőteljes funkcióval bíró részekre helyezve a hangsúlyt, hiszen senki nem kap szívszélhűdést mostanában amiatt, ha egy fiatal őrnagy feleségül vesz egy szobalányt. Így jelenhet meg az a szövegben egyébként megbújó többlet, amelynek köszönhetően nem csupán kellemes tavaszi szórakozást, hanem valamiféle katarzisra emlékeztető érzetet is kaphat a néző.
Máté Gábor ennek megfelelően végezte el a kiigazításokat. A jeleneteket megszakító, távolságtartásra és ironikus nézői alapállásra sarkalló zenei idézőjelek ezt a funkciót részben be is töltik, főleg ha a balkáni népi motívumokat modern zenei stílusokkal, így a kellően diszkrét hangvételű rappel összeboronált Monori András-muzsikára gondolunk. Sajnos a hozzájuk kapcsolódó szövegek túl egyszerűek ahhoz, hogy megfeleljenek a tőlük elvártaknak, s néhány kifejezetten az iróniára építő helyzetet leszámítva bántóan kirínak az előadás szövetéből. Az a finom mérce, amelyet Máté a darab színpadra állításánál láthatóan alkalmazott, szerencsésen beválik: az irónia ugyanis csak bizonyos szövegbeli részeket érint, meghagyva az önmagában való erejét az olyan kulcsmondatoknak (a csokoládékatona a kérdésre, hogy ő-e a svájci császár, úgy válaszol: ő a legmagasabb rangú, ami csak lehet a hazájában, azaz szabad polgár). A korabeli társadalmi kérdések háttérbe szorulása mellett kerül az előadás fősodrába az a parabolisztikus megközelítés, amely a kelet-közép-európai áthallásokra játszik rá. Kétségtelen, ez az egyik legnagyobb erénye a rendezésnek. A „messzi” Bulgária és Szerbia példázattá emelt ellentéte olyan kisszerű afférokra világít rá, amelyeket bizony itthon is tapasztalhatunk. A helyi atmoszférát megőrző szemléletváltás – a darab finoman utal erre – egy esetleges nemzeti felemelkedéshez is vezethet, több realizmussal, kevesebb ködevéssel.
A kiváló színészi játék (Jordán Adélt, Kocsis Gergelyt, Pálmai Annát, Haumann Pétert emelhetjük ki elsősorban), a nem tolakodó, jól eltalált díszlet (Cziegler Balázs) mellett sem lehet elfeledkezni arról, hogy a harmadik felvonásra a darab leül. A második felvonással kisebb munkával összevonható harmadik rész befejezése erőtlen, a rendezés egyéb erényei miatt azonban könynyen napirendre tér efölött a néző.
(Bernard Shaw: A hős és a csokoládékatona. Katona József Színház. Rendező: Máté Gábor.)