Nem nehéz kitalálni, mi az oka annak, hogy az, ami más műveknél felháborította a közönséget, most szűnni nem akaró nevetést váltott ki: az, hogy a Xerxész maga is egy paródia. A nagy operai drámai helyzetek életszerűtlen kliséinek vígoperai paródiája, amelynek a szövegkönyve eredetileg telis-tele van a humor különböző szintjeivel és fajtáival, és amelynek képtelen története leginkább egy Irigy Hónaljmirigy-show vagy egy Monty Python-film forgatókönyvére emlékeztet. Rögtön az elején megjelenik ez az abszurditás: belépőjénél a zsarnok, a diktátor, a rettegett hadvezér, a nadrágszerepben ábrázolt Xerxész az egyébként rendkívül népszerű, komoly hangvételű „Ombra mai fu…” kezdetű híres largóval vall szerelmet egy közönséges platánfának. Nem sokkal később természetesen már kontratenor öccsének kedvesére, Romildára fáj a foga, akinek megszerzéséhez hatalmát próbálja felhasználni. Hasztalan, mert Romilda a rendkívül nevetségesnek és férfiatlannak beállított öcsibe, Arszamenészbe szerelmes, akinek kezére egyébként húga, Atalanta is pályázik. Amennyire furcsa, hogy Xerxészt nő játssza, annyira ellentéte elhagyott arája, Amasztrisz hercegnő, aki férfiruhába bújva katonának áll, hogy hűtlen szerelme közelében maradjon. Komikus jelenetek jutnak még Elvirónak, Arszamenész szolgájának, és teljesen abszurd a táncosok és a kórus valamennyi megjelenése, akár a rap, a hip-hop és az arab hastánc elemeiből összerakott mozgásuk, akár a katonás menetelésük, akár a jelmezeik.
Perzsia ugyanis Kovalik olvasatában a mai Irán, Romildáék egy lepukkant graffitis lakótelepen laknak, az újgazdagok ízléstelenségével felruházott Xerxész hadserege pedig terroristagyanús fegyveresek csapata. Részletezni nehéz is lenne a tréfákat: van „monnyon le”, terrorista akció, rikító színű műanyag nyuszihalom, kék parókás sellőhad és cápatámadás, Arszamenész pedig a melegek karikatúrájaként viselkedik. Mindig megjelenik egy újabb váratlan csavar, mindig olyasmi, ami figyelmeztet: ne vegyük komolyan a cselekményt. Hogy az öngyilkosságok és gyilkosságok tervei miként alakulnak át egyik pillanatról a másikra a kötelező happy enddé, egy ilyen képtelen világban már természetes is. A rendezés tehát ezúttal rendkívül frissnek hatott, a jelmezekkel (jelmeztervező: Benedek Mari) és a díszletekkel (díszlettervező: Horesnyi Balázs) szoros összhangban állt, mindössze a táncos jelentek (koreográfus: Venekei Marianna) lehettek volna egy kissé erőteljesebbek, látványosabbak.
Xerxész hangulatváltozásait Meláth Andrea nagyszerűen jeleníti meg, szép hangon énekel, miként a Romildát alakító Fodor Gabriella is, aki ráadásul tökéletes látszatát kelti a panellakó lánynak. Fodor Beatrix Atalanta szerepében pedig nemcsak a hangjával, hanem még a túlsúlyával is jól variál. Bárány Péter mint Arszamenész telitalálat, akár a játékát, akár az énekhangját, akár a testfelépítését nézzük, s ugyancsak jól helyt áll Elviróként Kálmán Péter. A hősiesség paródiáját kifejezetten jól hozza Wiedemann Bernadett Amasztrisza, Fried Péter, a jelenetről jelenetre csonkuló veterán apa, Ariodatész pedig látványos karakterfigura. Az apróbb hangi és intonációs problémákat feledtetik a beszédszerűvé alakult, modernizált nyelvezetű recitativók, a megfelelő szereplőválasztás és a karakteres színészi játék. A rendezés sikerét segítette, hogy zeneileg is igazán megoldott volt a premier, s bár a zenekart Oberfrank Péter vezényelte, a csembalónál ülő Fischer Ádám névjegye érződött a hangzáson.
(Georg Friedrich Händel: Xerxész, premier, első szereposztás. Magyar Állami Operaház, április 30. 19.00.)
origo.hu
Vasárnap délelőttönként családi programokkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Színház
