A gyógyuláshoz helyes diagnózis kellene

Olvasom az MSZP új reklámját, és nem hiszek a szememnek. „Talpra állítjuk a gazdaságot!” – írják benne, ráadásul teszik mindezt „megújult erővel”. Vajon mit tettek eddig? Mit tettek az elmúlt hét évben, és mit az elmúlt közel húsz esztendőben? Logikailag az következik jelenlegi állításukból, hogy sikerült fejre állítani mindent. Ráadásul most alighanem téves diagnózist állítottak fel, s a terápiát, a talpra állítást is az alapján kezdik, így sok jóra még hosszú távon sem számíthatunk.
A talpra állításhoz mindenekelőtt helyes diagnózisra lenne szükség. Ehhez adhat támpontot az egyik internetes portál, amelyen azt olvashattuk, hogy a külföldi tulajdonú cégek nyereség oldalon évente 6-7 milliárd eurót visznek ki az országból. Óriási összeg, s alighanem ez a bajaink legfőbb oka. Persze ne higgyük, hogy ez az összes „forrás” kivitel. A költség oldalon is jelentős összegek vándorolnak az anyaországokba, s így két csatornán is hozzájárulunk az ottani jóléthez.
A nyereség oldalon kivitt összeg forintban és évente az éppen aktuális árfolyamtól függően 1300–1800 milliárdot tesz ki, messze többet, mint amennyinek a behajtását a magyar lakosságtól tervezi az új „szakértői” kormány. Ez az összeg minimálbérrel számolva 1,6 millió embernek az éves bérét jelenti a közterheivel együtt, magyarán ennyivel többen fizethetnének adót és nyugdíjjárulékot, ha a forrás itthon maradna és a hazai gazdaságot, annak működését, fejlődését szolgálná. A minimálbér kétszeresével 800 ezer új munkahelyre futná a közterhekkel együtt, és még a jelenlegi bruttó átlag keresetekkel számolva is 500 ezerre lenne elegendő. Mondani sem kell, az állami költségvetés kiadási oldalán ez az álláskeresési támogatások, szociális segélyek tetemes csökkenését eredményezné, és alaposan hozzájárulna az adóbevételek növekedéséhez is.
A forrásaink költség oldalon is intenzíven hagyják el az országot, s ezzel szintén napról napra csökkentik a hazai munkahelyek számát, s növelik az álláskeresési támogatásban részesülő, vagy már semmilyen juttatásban nem részesülők körét. Az idetelepült, termeléssel foglalkozó multik zöme csak összeszerelésre rendezkedett be éppen az alacsony bérek és az adókedvezmények miatt, vagyis költség oldalon is kiviszik a pénzt, s ezzel az anyaországi beszállítókat tartják életben. Azok a cégek pedig, amelyek piacszerzési céllal érkeztek az országba, már régen felszámolták a magyarországi termelést, ennek minden számunkra káros következményével együtt.
Van egy harmadik, tetemes pénzt elnyelő (forráskivonó) automatája is hazánknak. Ez az energiafüggőségünkben rejlik, amelynek megváltoztatásában – úgy látszik –, kormányaink nem érdekeltek. Egyes számítások szerint energiaimportunk 60-70 százalékát a lakosság és a kommunális szféra használja fel. Ugyancsak kalkulációk szerint ennek 50-70 százalékát lehetne megtakarítani újratermelődő energiaforrások (nap, geotermikus, szél, víz) alkalmazásával, ám ennek érdekében nem történik semmi. Ehhez elég a Környezet és energia operatív program (KEOP) korábbi és jelenlegi kiírásaira egy pillantást vetni. Volt olyan időszak, amikor a KEOP fő céljainak reklámozására többet költöttek, mint a megújuló energiaforrások bevezetésének és a meglévő energiaforrások hatékonyabb használatának elősegítésére együtt.
S ha már az uniós források felhasználását szolgáló programok egyikét említettem, térjünk ki az uniós forrásokra is. Az előbbiekből következően tévedés azt hinni, hogy ezek a hazai gazdaság fejlesztését, a magyar állampolgárok életszínvonalának emelését szolgálják. A források zöme az unió régebbi tagállamaiba, illetve a korrupció révén az adóparadicsomokba vándorol, s ami itt marad belőle, az vagy túl rövid ideig, vagy nagyon drágán szolgálja az itt élőket.
A szomorú mindebben az, hogy már a nemzeti vagyon – elsősorban külföldieknek történő – értékesítésekor is tisztában lehetett lenni a következményekkel. Szomorú az, hogy az Országgyűlésünk tehetetlen bábként szemlélte – időnként asszisztálta – végig a nemzeti vagyon elherdálását, az ország kiárusítását, tönkretételét. Valóban itt az ideje, hogy talpra állítsuk a gazdaságot (no és az erkölcsöt, meg a jogrendet is). Ehhez azonban új, olyan emberek, olyan vezetők kellenek, akik mindenekfelett és minden körülmények között, minden cselekedetükkel a magyar nép érdekeit szolgálják.

A szerző agrármérnök-közgazdász