Göncz Kinga és a nemzeti érdek

Az MSZP Göncz Kingát állította az európai parlamenti választásokon a listája élére. Az MSZP óriásplakátjai Göncz Kingáról öles betűkkel hirdetik, hogy azért kell őt választani, „mert a magyar nemzet érdekeit képviseli Európában”. Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy Göncz Kinga öt évvel ezelőtt a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampányban szociális miniszterként hogyan képviselte a nemzet érdekeit.
Ez volt az a kampány, amikor Gyurcsány Ferenc kormánya és a szocialisták Le Pen, Haider szélsőjobboldali „érvrendszerével” uszítottak a határon túli magyarok állampolgársága ellen. Éppen szociális vonalon támadtak: a betelepülők elveszik a munkahelyeket, letörik a béreket, összeomlik az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer. Amit Le Pen és Haider a más nemzetiségű bevándorlókkal kapcsolatban hirdettek, azt Gyurcsányék saját nemzettársaikkal szemben fogalmazták meg.
Ennek a kampánynak azonban volt egy különösen aljas, már-már elfeledett epizódja, amiben a szocialisták jelenlegi listavezetője, Göncz Kinga főszerepet vállalt. A kormány a nyugdíjasok riogatása érdekében közpénzek tízmillióiból hirdette, ha a határon túli magyaroknak állampolgársága lesz, akkor összeomlik a magyar nyugdíjrendszer, és jelentősen csökkenhetnek a nyugdíjak. Az akkor hatályos egyezmény ugyanis azt tartalmazta, hogy az az ország köteles fizetni a nyugdíjat, ahol a nyugdíjas él. Arról szemérmesen hallgatni próbáltak, hogy az unió előírásai szerint annak az országnak kellene a nyugdíjat folyósítani, ahol a munkavállaló nyugdíjjárulékot fizetett, sőt elfedték az igazságnak azt a nem teljesen mellékes részletét, hogy erről már meg is született a megállapodás a román féllel. (Milyen szép nemzeti elkötelezettségről árulkodó tett is volt ez az akkori szociális minisztertől!)
Göncz Kingának azonban nem volt szerencséje. Szeptember elejétől tárcaközi egyeztetésen keringett az új román–magyar nyugdíjegyezmény írásos előterjesztése, ami eljutott a Fideszhez is. 2004. október 12-én Áder János napirend előtti hozzászólásában erről így beszélt: „Önök hetek óta azzal riogatják a nyugdíjasokat, hogy a kettős állampolgárság megadása veszélyezteti az ő nyugdíjukat. Itt van a kezemben a kormány előterjesztése. Kész a megállapodás Romániával. A nyugellátást a román fél fogja folyósítani, még egy Magyarországra való esetleges áttelepülést követően is. A sürgősségi egészségügyi ellátásuk költségét is a román fél fogja viselni. Kész a kormány határozatának tervezete. Hadd idézzek ebből három gondolatot: A kormány hozzájárul a Magyar Köztársaság és Románia közötti egyezmény aláírásához. Felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy az egyezményt aláírja. Felhívja a külügyminisztert, hogy az aláíráshoz szükséges meghatalmazási okiratokat adja ki. A megállapodásból az következik, hogy a magyar adófizetőknek az esetleg áttelepülő nyugdíjasok egy fillérjébe sem fognak kerülni. Miniszterelnök úr! Távollétében is felszólítom önt, kérjen bocsánatot Magyarország minden polgárától, mert egy hazug kampánnyal akarja befolyásolni a döntésüket! Kérjen bocsánatot, mert a hazug kampányával az anyaországi magyarokat akarja szembeállítani a határon túli magyarokkal!”
Tudjuk, hogy Gyurcsány Ferencet és kormányát nem olyan fából faragták, hogy elpiruljon, ha hazugságon kapják. Mit tettek? Gátlástalanul hazudtak tovább. Hiába mutatta fel Áder János a parlamentben a tárcaegyeztetésen lévő szöveget, továbbra is azt állították, nincs megegyezés, és igenis összeomlik a nyugdíjrendszer.
Ezután ismerőseimen keresztül próbáltam megszerezni romániai illetékesek nyilatkozatát a nyugdíjegyezmény elkészültéről. Sógor Csaba javaslatára hívtam fel telefonon Szatmári Tibort, az RMDSZ budapesti irodavezetőjét, hogy segítsen ebben. (A titkosszolgálat, mint később kiderült, Szatmári összes beszélgetését rögzítette.) Az RMDSZ gyorsan lépett. 2004. november 30-án Camelia Hristea, a román országos nyugdíjpénztár kétoldalú egyezményekkel foglalkozó főosztályvezetője az MTI bukaresti tudósítójának azt nyilatkozta, hogy véglegesíthető formában van a román–magyar nyugdíjegyezmény szövege, és a felek az európai uniós jogszabályoknak megfelelően már megállapodásra jutottak. A román kormány tehát megerősítette, hogy a magyar kormány hazudik, és mindezt egy olyan egyezmény esetében tette, amelynek mielőbbi elfogadása a magyar félnek kedvező, a román félnek hátrányos! (A román kormány lépett fel e magyar érdekek mellett a magyar kormánnyal szemben!)
Másnap Göncz Kinga (aki állítólag a nemzeti érdekeket fogja képviselni az Európai Parlamentben) szociális családügyi miniszterként sajtótájékoztatót tartott. Ezen szemrebbenés nélkül közölte, hogy nincs még megállapodás, majd hosszasan ecsetelte, hogy ha évente 26 ezren települnének át, akkor 2005-ben 41, 2006-ban pedig 65 milliárd forint lenne a pluszkiadás, ha 52 ezren, akkor 62 milliárd, illetve 109 milliárd forint. Döbbenetes, de ez a Göncz Kinga ma az MSZP listavezetője. 2004. december 5-ről tudjuk, hogy bár több volt az igen, de nem született az országgyűlést kötelező döntés az állampolgárság biztosításáról.
Egy év sem telt el, és 2005 októberében szép csendben aláírták a román–magyar nyugdíjegyezményt. Azt, amit 2004 októberében Áder János felmutatott a Magyar Országgyűlésben. A Gyurcsány-kormány az „adventi csendben”, a karácsony előtti utolsó szavazási napon, 2005. december 19-én merte az Országgyűlés elé terjeszteni ratifikálásra. Németh Zsolt akkor a következőket mondta: „Ez az egyezmény, amit most tárgyalunk, ez ugyanaz az egyezmény, amiről tavaly december 5-ét megelőzően tudomást szereztünk. Ez az az egyezmény, egy corpus delicti, egy bűnjel, amely önmagában, a puszta léte által leleplezi azt a kampányt, amely próbálta a magyar állampolgárokkal elhitetni, hogy a határon túli magyaroknak az állampolgársága a magyar nyugdíjrendszer összeomlásával fenyegetne…”
Dr. Vojnik Mária államtitkár védekezni se próbált, cinikusan a következőt válaszolta: „Szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a szociális biztonsági egyezmények tartalma és formája a horvát–magyar, a horvát–szlovén, a horvát–bolgár és a horvát–román szociális biztonsági egyezmények esetén az európai közösségi tanács irányelvének megfelelően azonos. Ezért tehát a legteljesebb mértékben örülök annak, hogy fideszes képviselőtársam nem talált tartalmi kifogásolnivalót a kétoldalú szociális biztonsági egyezmény egyikének a szövegében sem.”
Ezt az arcátlanságot Áder János sem hagyhatta szó nélkül: „Azért kértem szót (Kiss Péter: Sajnáljuk!), mert egyszerűen vérlázító, államtitkár aszszony, amit ön itt megengedett magának. (Felzúdulás az MSZP soraiban. – Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Egy évvel ezelőtt, amikor a népszavazási kampány zajlott, ennek a most előttünk lévő szövegnek a tervezete a kezünkben volt, és bármikor az Országgyűlés elé terjeszthető lett volna. Mi akkor is támogattuk volna. (Dr. Katona Béla: Akkor meg mi a baj?) Akkor önök azt mondták, hogy ez még csak egy olyan tervezet, ami még a következő hónapokban sokat változik. Összehasonlítottuk az egy évvel ezelőtti szöveget és a mostanit. Az égvilágon semmit nem változott. Önök a népszavazási kampány keretében szórólapok százezreit szórták ki az országba. (Kiss Péter: Nem! Százmillióit!) Választási újságok százezreit juttatták be a postaládákba, hogy a határon túlról érkező magyarok tönkreteszik a nyugdíjrendszert, és az egészségügyi ellátórendszert… Most önök hirtelen megokosodtak és az európai uniós követelményekre és normákra hivatkoznak… A legkevesebb, hogy ön a kormány nevében, Gyurcsány Ferenc nevében, mert ő most nincs itt, megköveti a határon túli magyarokat, megköveti a magyarországi állampolgárokat, bocsánatot kér az egy évvel ezelőtti hazug kormánypropaganda miatt.”
Dr. Vojnik Mária nem kért bocsánatot, és az Országgyűlés ratifikálta az egyezményt. Később se kért bocsánatot se Gyurcsány, se Göncz Kinga. A média és a balliberális értelmiség elhallgatta a botrányt, a jobboldal pedig nem akarta állandóan feltépni december 5. fájó sebét.
A magyar demokráciánknak ezt az egyik legsötétebb történetét az MSZP listájának ismeretében nem hagyhatjuk a feledés homályába veszni. Egy demokráciába az belefér, ha valaki arra a következtetésre jut, hogy nem támogatja a határon túli magyarok állampolgárságát. Az azonban, hogy a kormány eldugjon, letagadjon egy egyezményt, és később léptesse hatályba, csak azért, hogy ezzel riogasson, és egymásra uszítson embereket, elfogadhatatlan aljasság. A magyar nemzeti érdek – költségvetési szempontok alapján is – a nyugdíjegyezmény mielőbbi ratifikálása és életbe léptetése lett volna. Gyurcsány és Göncz némi rövid távú politikai haszonért képesek voltak ez ellen cselekedni. Ha egy radikálisabb vérmérsékletű honpolgár emiatt nemzetárulónak nevezné őket, akkor nagy sivalkodás és méltatlankodás lenne a válasz. Kíváncsi lennék, hogy ezt az egészen elképesztő történetet hogyan neveznék a balliberális oldalon? Kisebb gyerekcsínynek, ami lelepleződött, netán félresikerült igazságbeszédnek? Esetleg megtámadnak, hogy tetteinek tényszerű leírásával megkaraktergyilkolom szegény Göncz Kingát? A történet annyira kínos, és Göncz Kinga annyira védhetetlen, hogy biztos vagyok benne, hogy továbbra is a bátor elhallgatást választják majd.
Egy tisztességes demokráciában egy ilyen költségvetési milliárdokat érintő hazugság napvilágra kerülése után az érintetteknek szégyenkezve, sűrű bocsánatkérések közepette kellene távozniuk a közéletből. Nálunk Göncz Kinga nem kért bocsánatot (titkon még tán büszke is a „sikeres” kampányukra), először külügyminiszter, majd az MSZP listavezetője lett az európai uniós választásokon. Ez a Magyar Szocialista Párt számára is szégyen, bár mindent elárul morális állapotukról. Sokakban joggal merülhet fel a kérdés ezután: Göncz Kinga alkalmas-e a magyar érdekek képviseletére, vagy egy kis (politikai) haszonért a jövőben is képes lesz a magyar nemzeti érdekek ellenében fellépni?

A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)