Ágoston Józsefék háza cserép nélkül, pucér gerendákkal fogadja a 4-es út felől Nyírbogdányba érkező autóst. Az idős házaspár a ház előtt toporog, várják a híreket, a segítséget. Fóliát már kaptak az önkormányzattól, de ettől még nem érzik biztonságban magukat, félnek, mi lesz, ha újabb cudar idő jön, a házat meg nem tudják addig befedni. Ismerve a megyét jellemző északkeleti széljárást, aggodalmuk teljesen megalapozottnak tűnik.
– Voltak itt kedd reggel a polgármesteri hivatalból, megnézegették a tetőt, de csak annyit mondtak, hogy jön a miniszterelnök, aztán majd az megmondja, lesz-e pénz a helyreállításra – mondja Ágoston Józsefné. Majd szitkozódni kezd, hogy hova menjen a „libás” Bajnai Gordon, aki egy hónap alatt tesz zsebre anynyi pénzt, amiből ők több évig jól megélnének. – Én egész életemben nem jutottam el a tengerpartra, ő meg vígan él a szegény emberek kárára – háborog, felemlegetve a tönkretett libatartókat. Közben megérkezik az egyik biztosító képviselője, ajánlgatja segítségét, majd mikor kiderül, hogy nincs a házon biztosítás, erősen kapacitálja a nénit, a jövendő károk enyhítésére pótolja a mulasztást. – És ebben a mostaniban tudnak segíteni? – kérdi reménykedve, és persze nekikeseredik a biztosítós ember sajnálkozva mondott nemleges válasza hallatán.
Néhány házzal odébb módosabb porta. A család férfi tagjai a fóliával takart ház tetején kurjongatnak egymásnak, ki milyen szerszámot adjon, mit hogyan igazítson, hogy az új tető elkészültéig ne legyen a család annyira kitéve az időjárásnak. A példásan rendben tartott kétszintes épületen vasárnapig palafedés volt, de ezt csak a földön lévő cserepekből látni, odafent nincs fél négyzetméternyi födém sem. Bakos Zoltán, a fiatalabb gazda hívásunkra lejön a tetőről, s mutatja, mit művelt a jég. – Eltettem emlékbe ezt a két palát – mutatja a „mintadarabokon” a csecsemőfejnyi lyukakat, a jégverés nyomait. Az édesanya, Bakos Györgyné a földről figyeli a magasban dolgozókat, közben mutatja, hogy a házat a nyugati oldalán tépázta meg a vihar, nemcsak tetőt bontotta el, betörte az ablakokat is. A jég még a pázsitot is elverte, kilyuggatta a melléképület műanyag esővédőjét. – A férjem érezte, hogy nagy idő lesz, mert mielőtt elmentünk szavazni, behordta a virágokat ide, a széltől védett bejárathoz. Isteni csoda, hogy ezek teljesen épen úszták meg az ítéletidőt – vigasztalja magát az asszony.
Tóth Kinga és párja, Kurucz József lép ki az udvarra. A Bakos családhoz tartoznak, a közeli Nyír-turáról jöttek, ahol az ő házukat is ugyanúgy tönkretette a vihar, mint Bakosékét. A férfi a tető helyrehozatalában segít, az asszony meg igyekszik vigasztalni a háziakat, közben panaszolja a maguk baját. – Mindenki csak a nyírbogáti károkról beszél, még Bajnai is idejött viharkárt nézni, pedig nálunk is ugyanúgy elpusztult a falu, mint itt – kel ki magából Tóth Kinga. Párja meg azon kesereg, hogy nem tudja, meddig ér majd a biztosítás „takarója”, mennyit merjen költeni a tető meg az ablakok rendbetételére.
Hasonló állásponton vannak a faluhoz tartozó, ám onnan három kilométerre eső Gyártelep lakói is. Különösen azt sérelmezik, hogy a fóliát is ők kapták meg a legkésőbb. Góra Norbert és Rácz István különösen elégedetlen a településrész helyzetével. Felemlegetik, hogy mindig hátrányt szenvednek: Balogh Tibor polgármester, aki második ciklusban irányítja a falut, megszüntette a felső tagozatot, alig lehetett megmenteni az óvodát, de még rendes buszjárat sincs. Mellette egy Mol-telepen dolgozó hölgy, aki nem hajlandó elárulni a nevét, csitítaná őket, de hiába.
Az út túloldalán ABC, előtte három férfi tárgyalja a hétvégi elemi csapás eseményeit. – Teljesen el vagyok keseredve: a boltomról csaknem az egész tetőt leszedte a vihar – mondja egyikük. Van biztosítás, de a boltos még kivár, nem akar olyan munkába fogni, amire nem lesz elegendő pénze. Mellette Sipos Mihály, aki szintén Nyírturáról jött át a szomszédba a történteket kitárgyalni. Panaszolja, hogy a garázsát bokáig elöntötte a víz. Délutánig várta a biztosító képviselőjét, hogy meglegyen a kárfelmérés, és hozzákezdhessenek a munkának, de mivel nem érkezett meg, nem bírta a tétlenséget, jött tájékozódni.
Kicsit távolabb egy újabb, a vihar által megtépázott, tetejétől fosztott ház. Előtte tűzoltókocsi, az udvaron és a tetőn fél tucat ember tüsténkedik. Az épület Futó Istvánné otthona. Bár már késő délutánba hajlik az idő, csak most jutottak odáig a katasztrófaelhárítók, hogy feltegyék a fóliát a szomorúan meredező gerendákra. Dolgoznak keményen, nem érnek rá fecsegni. A tyúkudvar kerítése előtt megtört asszony. – Nekem nincs biztosításom, nagyon el vagyok keseredve, nemrég özvegyültem meg, magam is súlyos beteg vagyok, azt sem tudom, mi lesz velem – sírja el magát. Búcsúzóul megszorítom a kezét, motyogok valamit a részvétről, majd indulok a polgármesteri hivatal felé, ahol izmos kísérők körében a miniszterelnök éppen sajnálatát fejezi ki a károsultaknak. Majd magabiztos léptekkel elindul szemrevételezni a viharvert települést.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
