A közelmúlt eseménye az is, hogy a Greenpeace magyarországi szervezete és az Energia Klub részt vett azon a konferencián, amelyet a Mohi (Mohivce) atomerőműről tartottak Pozsonyban. A zöldek azt nehezményezik, hogy olyan tervek alapján tervezik befejezni a létesítmény két blokkját, amelyek alapján ma nem lehetne nukleáris erőművet építeni. A mohi üzem 3-as és 4-es reaktorát ugyanis még 1986-ban hagyták abba, és most folytatnák az építésüket. Az erőmű azonban nem rendelkezik úgynevezett konténmenttel, vagyis egy olyan vasbeton burokkal, amely a balesetek idején nem engedi ki a környezetbe a radioaktív anyagokat. A mohi atomerőmű ráadásul földrengésveszélyes területen fekszik.
Fenyegetett tájvédelem Szlovákiában
Szégyenbe kerültek a Brit Királyi Madárvédelmi Társaság (EBCC) előtt a szlovák ornitológusok, akik az angolok szeme láttára fokozottan védett madarak tetemeire leltek a Bodrogközben. A tőketerebesi szénerőmű ellen tiltakozó civil vezető autóján ugyanakkor levágott fejű patkányt találtak. Eközben tegnap zöldek utaztak Pozsonyba, hogy a mohi atomerőmű új blokkjainak megépítése ellen tiltakozzanak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!