Iránról? Dehogy Iránról!

A tollforgató pártbürokrata nem is oly diszkrét bája, amikor egy kifejezetten pozitív hangú írást megpróbál feljelentésnek használni. Teljes oldalon „nemrég” (ezt minőségi bírálatokban dátummegjelöléssel helyettesítik) megjelent cikkem címe (Eljött az idő segíteni Obamának – és érte kapni valamit – Néhány ujgur befogadása a legjobb időben tett nagylelkű gesztus lenne, MN, 2009. július 8.) pontosan kifejezte az írás lényegét, amelyben helyt kapott a Fidesz külpolitikai baklövéseinek bírálata is (Szabó Márk szerint okos volt az F–16-osok helyett svéd gépeket vásárolni?), mint ahogyan egy újabb, ritkán jelentkező alkalom bemutatása arra, hogy miként lehetne a jobbközép kormány túlélését segíteni. Hát nem szörnyű?
Szabó Márk írását azon egyszerű okból választottam példának tételemre, amely szerint azok a fórumok, amelyek eddig az amerikai elnököket és politikájukat dicsőítették, most nekimennek Obamának, mert olyan tenyérbe mászó igazságtalansággal, kijelentését elferdítve „rúgott bele” (hogy Szabó szóhasználatát kölcsönözzem) az amerikai elnökbe.
Egyébként a haza kissé üdvre derülne, ha Szabó és a Fidesz külpolitikai irányvonalát meghatározók felnőnének a tényekhez és a valósághoz, nem pedig vágyaikat vetítenék ki a világra. Akkor azonnal megértenék azt is, hogy a jelenlegi amerikai ügyvivő azzal rokonszenvezik, akit nyilvánosan dicsér (a Gyurcsány-féle Magyar Chartát vagy a Bajnai-programot), és azt is, hogy miért lenne alapvető szükség egy olyan misszióvezetőre, aki Obama politikájának követésére szorítkozva, nem tenne rá egy Vásárhelyi Mária-féle lapáttal, a nagykövetséget toleranciarendezvények fesztiválhelyévé alakítva. Nálunk egyedül e kerek világon.
Ez az amerikai elnök egyébként az első, aki nemcsak korlátozni akarja az atomfegyvereket, de azoktól az egész világot meg akarja szabadítani. Ha semmi mást nem tenne, már ezért is éltetném. Róla írta Irán kapcsán Szabó, hogy totálisan cinikus, és totális hozzá nem értést tanúsít. Mellékesen: Obama óvatosan úgy fokozta Teherán bírálatát, ahogyan keményedett a helyzet, mert tudta, ha már a legforróbb napokban beleszól az iráni belügyekbe, azzal öngólt lő. (Az irániak öntudatos emberek.)
Szabó Márk a neokonok szokásához híven vádol azzal,
hogy „mindig” az izraeli–palesztin „kályhától” indulok ki. E „mindig”-et jóindulatúan intézzük el azzal, hogy egyszerű balliberális fordulat. Ellentétben magával a palesztinok évtizedek óta tartó elnyomásával, amely a valóság és „mindig” a jelenlegi civilizációs konfliktus fő forrása. Tudom persze, hogy a neokon diskurzusban a bűnös nem a megszálló, hanem az, aki erről beszél és undorodik tőle.
Szabó az iráni tüntetők elleni gyilkosan brutális fellépésről azt állította, az megfosztja a rendszert demokratikus voltától. Milyen más példával tudtam volna bizonyítani ennek az ellenkezőjét? Tudna Szabó a világon a demokratikus államrendűnek tekintett Izraelen kívül még egy országot említeni, amelyet példaként hozhattam volna arra, hogy egy „demokrácia” nyugodtan öldöshet halomra a többségi lakosságtól eltérő fajú csecsemőt és asszonyokat, de attól a „civilizált világ” demokráciának tekinti?
Ha Szabó netán holnap azzal érvvel majd, hogy az a tény, hogy a maszek kalózkodás tanúbizonysága Szomália nem demokratikus berendezkedésének, akkor is Izraelt hozom fel ellenpéldának, amelynek nem szegényei, de kormánya évtizedek óta rabol el Ciprus és Libanon között közlekedő hajókat, veti börtönbe és öli meg utasait, miközben nem csatlakozik – talán éppen ezért – a tengerhajózás biztonságát szabályzó 1988-as nemzetközi egyezményhez. Hogy erről szinte soha nem írnak a lapok, nem az én hibám és felelősségem. Hanem a nyugati világ piaci alapon működő, szabad sajtóé. Hogy nem sül ki a szeme.
Ami pedig Szabó utolsó megjegyzését illeti, azaz sunyi denunciálása megerősítését, válaszom tagadó.
Egyrészt ugyanis a Fidesz külpolitikusai inkább a nyelvüket harapnák le, mintsem a jelenlegi amerikai elnököt megtámadnák (ha Szabónak vannak idézhető mondatai ennek ellenkezőjének bizonyítására, szívesen veszem, és bocsánatot kérek tőle), másrészt ha a Fideszt kívánom bírálni, nem fogok eltérni ettől a szokásomtól, amelyet eddig több száz cikkben gyakoroltam függetlenül attól, hogy a Fidesz kormányon volt-e vagy sem.
A Demokratában – amelyben a Fidesznek nem csak a külpolitikáját bíráltam (érzésem szerint az alapvető nemzeti érdekeket féltve és a következő jobbközép kormány túlélési esélyeinek rontása miatt aggódva) – legutóbb hónapokon át kritizáltam. E hetilaptól éppen azért álltam fel egyszer és mindenkorra, mert éppen megjelenő levelemből ki akarták hagyni azt a részt is, amelyben hangot adtam annak: Navracsics Tibor későn kezdett el kapkodni, hogy Fidesz közeli fiatalok is bekerüljenek az Európai Uniót irányító magyar elnökségi stábba, amelyet a Bem rakpart szervez. Attól egyébként, hogy a levél nem jelenhetett meg, a helyzet sajnos nem változott meg. Legfeljebb kevesebben tudnak róla.
Végül: Szabó Márkkal lapunk igazán nagyvonalúan bánt: ha mindenkinek helyt adna a Magyar Nemzet, akit pontosan idéznek, állításait jogosan kiigazítják, és ebből neki nem tetsző ítéletet vonnak le, nem lenne elég a jelenlegi terjedelem.
Egy dolog miatt ugyanakkor Szabó Márk bocsánatát kérem: illetlenül hosszú lett a levelem.