Néhány napja ön a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) a megbízott jogi igazgatója. Pedig az Új rend és szabadság program kormánybiztosi posztjának megszüntetése után egy ideig attól tartottunk, állás nélkül marad.
– Felesleges volt aggódniuk, hiszen hosszú évek óta a Corvinus egyetemen tanítok a Nemzetközi Tanulmányok Intézet munkatársaként. Tehát volt munkám a kormánybiztosság megszüntetése után is. Ráadásul vagy húsz helyről kaptam állásajánlatot: bankoktól, hazai és külföldi magáncégektől.
– Minek tudja be, hogy az új kormány már nem tartott igényt a szolgálataira?
– Csodálkoztam, hogy éppen az általam vezetett kormánybiztosságot szüntették meg, mivel szerintem sikeresek voltunk. A mi nevünkhöz fűződik az objektív felelősség jogszabály elkészítése, amelyet a közelmúltban az Alkotmánybíróság is jóváhagyott, sikeres volt az élelmiszer- és szoftverhamisítás elleni fellépésünk. De említhetném a színesfém-kereskedelem szabályozását, amely reményeim szerint visszaveti majd a színesfémlopásokat.
– Új megbízatása viszont azt a látszatot kelti, hogy a Bajnai-kormány sem akarta teljesen elereszteni a kezét, ezért kerítettek önnek egy nyugodt állást.
– Ha én egy alulképzett ember lennék, akkor jogos lenne a fölvetése. De az, hogy egyetemi professzorként elvállalok egy olyan munkát, amelyhez közigazgatási és alkotmánybírósági tapasztalattal, többéves vezetői gyakorlattal a hátam mögött értek, az a PSZÁF-nek is jó. Az alapfizetésem egyébként bruttó 437 ezer forint.
– Ön kopogtatott a PSZÁF-nél vagy hívták?
– A napokban lemondott elnök, Farkas István keresett meg, hogy elvállalnám-e ideiglenesen a tisztséget, miután a terület vezetője gyesre ment. A volt elnökkel még kormánybiztosként több fogyasztóvédelmi akcióban dolgoztam együtt.
– Nem tartja különösnek, hogy korábban már meghirdettek egy pályázatot ugyanerre a posztra, amelyet egy nappal az ön kinevezése után váratlanul lefújtak?
– Ezeket a döntéseket nem én hoztam meg, de azt semmiképp sem tartom különösnek, hogy egy európai uniós küzdőtéren mozgó szervezet olyan szakértőt keres meg, akinek van nemzetközi tapasztalata.
– Pontosan mi lesz a feladata?
– A PSZÁF belső szabályzatait és bírságpolitikáját kell átdolgoznom, újragondolnom.
– 2004 és 2007 között ön volt az igazságügyi, majd az összevont igazságügyi és rendészeti tárca államtitkára. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– 2004-től az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam. Azonban a kormány jogszabály-módosítása nyomán 2006. július 1-jétől az „egy államtitkáros” modellben már egyszerre kellett ellátnom a miniszter politikai és közigazgatási helyettesének feladatát az összevont Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. Őrülten nehéz volt, hogy egyszerre szerepeljek a parlamentben és a szakmai fórumokon, s közben még a minisztériumi apparátust is vezessem. Az az időszak rengeteget „rontott” rajtam – úgy értve, hogy a sok munka miatt alig jutott időm testmozgásra és a kedvenc Széchenyi fürdős programjaimra.
– Csak fizikai értelemben kopott el? Emlékeztetném a 2006. őszi véres rendőrakciókra: akkor a rendészeti minisztérium államtitkárát Kondorosi Ferencnek hívták.
– Nyilván a megítélésem sem lett jobb, hiszen a rendőrséget rengeteg bírálat érte akkoriban. Számos irányítási és szervezési problémára derült fény, és az is világossá vált, hogy a rendőrség nincs fölkészülve a tömegtüntetések kezelésére. A szervezetlenség egyik oka az igazságügyi és a belügyi tárca – szerintem – túl gyors öszszevonása volt. Azonban a tüntetések kezelése végső soron nem rendészeti, hanem társadalmi kérdés.
– Nem gondolja, hogy ön és felettese, Petrétei József hibái is közrejátszottak az események eldurvulásában?
– Nem voltak a minisztériumban olyan vezetők, akik a rendészettel összefüggő gyakorlati kérdésekhez értettek volna. Petrétei József meg én is pontosan tudtuk, mi van a jogszabályokban. Én például gyorsan megvettem Finszter Géza rendőrségről és a tömegtüntetések kezeléséről szóló könyvét, és szinte szóról szóra megtanultam. De nem voltak ott mellettünk azok a rendészethez értő, egykori belügyminisztériumi szakemberek, akiket nyugdíjaztak vagy elbocsátottak. Így hiányzott az a szürkeállomány, amely a nehéz napokban gyakorlati kérdésekben segíteni tudta volna a rendőrséget. Végtelenül sajnálom, hogy sok ártatlan ember megsérült a rendőrségi túlkapások miatt.
– Máig emlékezetes az a kijelentése, amelyben a tüntetőket fölmentő bíróságokat kritizálta. Nem gondolja, hogy ezzel súlyos hibát követett el?
– A végrehajtó hatalom munkatársának nem szabad a bíróságok munkáját értékelnie. Mentségemre szóljon, én soha nem voltam egy képzett közszereplő.
– Igaz, hogy a rendészeti minisztérium megkerülésével Gyurcsány Ferenc irányította közvetlenül a rendőrségi műveleteket 2006 őszén? Hiszen egy tévéinterjúban ő maga ismerte el, hogy a tévészékház ostromakor forródróton utasítgatta a műveleti parancsnokot.
– Én ezt nem tudom cáfolni. Tőlem azt kérte a miniszterelnök, hogy a minisztérium napi működésével foglalkozzak.
– A mai napig nagyon kevés peren kívüli megegyezést kötött az állam a rendőrterror áldozataival, akiknek többsége így nem kapott anyagi és erkölcsi kártérítést. Arra is politikai utasítást kaptak a rendészeti szervek, hogy elzárkózzanak a peren kívüli egyezkedéstől?
– Ha állami szerv okoz kárt, akkor a legmesszebbmenőkig reparálni kell a sérelmeket. Nincs értelme a mundér szűk látókörű védelmezésének. Az állam ereje abban is megnyilvánul, hogy beismeri a hibáját. Amíg én a minisztériumban dolgoztam, egyetlen ilyen peren kívüli megegyezésnek sem álltam az útjába.
– Mi a véleménye a tüntetéseket kirobbantó őszödi beszédről?
– Ha egy baráti sörözésen hangzik el ilyen, az elfogadható lenne. De egy politikai fórumon megengedhetetlen. A beszéd hatalmas csalódást okozott a társadalomban, sokan kiábrándultak a demokráciából. Fontos, hogy legyenek olyan univerzális tekintélyek – politikusok, egyházi vezetők, tudósok, művészek –, akikre a társadalom többsége föl tud nézni, követni tud, de ma Magyarországon ilyenek nincsenek.
– Ma is büszke a rendszerváltás előtti, az egypárti diktatúrában betöltött szerepére?
– A 80-as években már egy puha diktatúra volt…
– De mégiscsak diktatúra.
– Tény, hogy a tüntetéseket nem szerették, és politikai pártok nem alakulhattak, csak egyesületek. De volt egy szellemi mozgás, voltak törekvések arra, hogy megtörjük a diktatúrát.
– Tehát rendszerváltónak tartja magát?
– Sokan azt gondolják, hogy a rendszerváltás kizárólag azoknak az érdeme, akik a köztársaság kikiáltását megelőző egy-két évben nyilvánosan vagy szamizdatokon keresztül kritizálni merték a rendszert. Azonban hatalmas szervezkedés volt a hatalom egyes képviselői, illetve holdudvara részéről az egypárti berendezkedés felpuhítására, és elidegeníthetetlen érdemeik voltak abban, hogy a békés rendszerváltozásba belenyugodjon az állampárt. Én a rendszerváltozás jogalkotási feladataiból vettem ki a részemet szakértőként, tisztességgel.
– Az előbbi gondolatmenete bizonyosan sokaknál kiverte a biztosítékot, de lépjünk tovább. A Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) kezdte a karrierjét. Mi mindent csinált ott?
– Az agitációs és propaganda – közkeletűbb nevén: agitprop – osztályon dolgoztam szakértőként. Ezt a méltán rossz csengésű elnevezést később társadalompolitikai osztályra keresztelték át. Emellett én voltam az egyik koordinátora a KISZ-es vezetőképző központoknak is.
– Vagyis ön képezte a jövő KISZ-generációját?
– Csak a vezetőket. Minden megyei KISZ-bizottságnak volt egy KISZ-iskolája, ahol a vezetőknek társadalompolitikát, jogi ismereteket tanítottam.
– Itt találkozott először Gyurcsány Ferenccel?
– Igen. Egy rendkívül lelkes, elkötelezett emberként ismertem meg őt a 80-as évek végén. Olyan meglátásai voltak, amelyeket én túl utópisztikusnak, valóságtól elrugaszkodottnak gondoltam. Ebből következően olykor vitatkoztunk egymással.
– Miről?
– Például a szocializmus megreformálhatóságáról. Gyurcsány Ferenc hitt benne.
– Miért, ön nem?
– Abban biztos voltam, hogy lesz többpártrendszer, de azt nem gondoltam, hogy a jogállamiságra történő átváltás ilyen szépen sikerül.
– Valóban szépen sikerült volna? Az emberek többsége mintha nem így látná.
– Akkor inkább úgy fogalmazok, az átmenet gyors és zökkenőmentes volt, és voltak euforikus pillanatai, mint például Nagy Imréék újratemetése, a köztársaság kikiáltása, a Szent Korona visszaadása vagy a pápalátogatás. Emellett látható, hogy a jogállamiság, a piacgazdaság enyhén szólva nem tökéletes, és az elkövetett hibákért elsősorban a politikai elit tagjai a felelősek, a maguk mérhetetlen korlátoltságával, szűklátókörűségével.
– Ön szerint miért bukott meg a Gyurcsány-kormány?
– A volt miniszterelnök olyan szakértőkkel vette magát körül, akiknek nem volt kellő közigazgatási tapasztalatuk. Eleve bukásra volt ítélve, hogy a társadalom minden egyes szeletét megpróbálták átalakítani, ráadásul az érintettek és a szakértők bevonása nélkül, viharsebesen. Egyik nap az egészségügyi reformmal foglalkoztunk, másik nap a kormányzás általános átalakításával. Mindezt pedig azért, mert Gyurcsány Ferenc érzett egy történelmi küldetést.
– Mintha Zuschlag Jánost hallanám, aki „küldetéstudatosként” emlegette őt.
– Nem gondoltam rá, hogy egyeztessek Zuschlag Jánossal a szóhasználatról, de valóban volt Gyurcsányban küldetéstudat. Jót akart tenni. Más kérdés, hogy egy politikusnak szövetségeseket is kell keresnie. A demokrácia folyamatos kompromisszumokat igényel, de nem a pillanatnyi parlamenti többség törékeny akaratára, hanem széles társadalmi támogatottságra kell, hogy épüljön.
– Vagyis Gyurcsányék antidemokratikusak voltak?
– A jogállamiság formai követelményeit betartották, de ennél azért többet várnánk a demokráciától.
– Furcsa ezt éppen öntől hallani, aki évekig az MSZMP-ben munkálkodott…
– 1987-től már az MSZMP pártközpontjában, a fehér házban dolgoztam, ugyancsak az agitprop osztályon, ahol egy munkacsoport tagjaként jogszabálytervezeteket készítettem. Például én voltam az egyik szakértője az Alkotmánybíróságról szóló törvénynek. Gyakorlatilag minden rendszerváltó jogszabály átment a kezünk között.
– Az MSZMP-ben kik voltak a közvetlen felettesei?
– Ennek a területnek a vezetője Fejti György, a Központi Bizottság titkára volt, magát az agitprop osztályt Lakatos Ernő, majd Andics Jenő vezette.
– Nem érzi terhesnek ezt a múltat?
– Többnyire nagyon jó emlékeket őrzök mind a KISZ-ben töltött évekről, mind a pártközpontos időkről.
– És amikor lapunkban többször fölidéztük ezt a „dicső” múltat, tán haragudott is ránk?
– Önöknek az a dolga, hogy froclizzanak engem, amit – lássuk be – nagyon lelkiismeretesen csinálnak. De azért azt el akartam mondani, hogy nem vagyok egy alulképzett vadember.
– Továbbra sincs jogi szakvizsgája?
– Miért lenne? Ha bíróságon, ügyészségen vagy ügyvédi irodában tevékenykednék, akkor kellene. Vannak az elméleti és a gyakorlati jogászok: én jogtudósként az előbbi kategóriába tartozom. Több mint tíz jogi szakkönyvet írtam, 110 tudományos publikációm jelent meg. 1990 után tizenkét évig dolgoztam az Alkotmánybíróságon, hét és felet Sólyom László elnöksége alatt, főtanácsadóként. Határozattervezeteket írtam. Közben PhD fokozatot szereztem, habilitáltam és egyetemi tanár lettem. Igaz, egy jó adásvételi szerződést már nem tudnék megírni – az a gyakorlati jogászok dolga. Meg fog lepődni, de az alkotmánybírák mintegy felének sincs jogi szakvizsgája.
– Azért nem gondolja, hogy van annak egy diszkrét bája, amikor a jogiszakvizsga- bizottság elnökének nincs szakvizsgája?
– Csak az államtitkári megbízatásom idején voltam a szakvizsgabizottság elnöke. Az igazságügyi tárca mindenkori államtitkára automatikusan megkapta ezt a tisztséget, feltéve, hogy van jogi végzettsége. Amúgy a bizottsági tagok közel felének – a jogtudósok többségének – szintén nincs szakvizsgája.
– Korábban tagja volt a katolikus egyház Iustitia et Pax bizottságának. Hogy került oda?
– Hatalmas megtiszteltetésnek tartottam, hogy hét vagy nyolc éve Mayer Mihály pécsi megyés püspök meghívott a testületbe. A vatikáni központú szervezet célja, hogy a római katolikus érzelmű embereket bekapcsolja az egyház vérkeringésébe. A feladatom az volt, hogy előadásokat tartsak például a börtönpolitikáról vagy emberi jogi kérdésekről. Van egy olyan tévképzet, hogy a baloldaliság és a vallás egymással összeegyeztethetetlen. Ez butaság. Én baloldali létemre hívő római katolikus vagyok, majd’ minden vasárnap ott vagyok a szentmisén, két fiúgyermekünket is vallásosan neveltük. Édesanyám életében ma is az az egyik legfontosabb esemény, ha orgonálhat az esti miséken.
– 2007-ben belépett az MSZP-be. Miért?
– Szívesen lettem volna Zala megye egyik országgyűlési képviselője, de úgy vettem észre, hogy nincs rám szükség, én pedig nem vagyok az a típus, aki tolakodik, rátukmálja magát másokra. Így aztán a közelmúltban kiléptem a pártból.
– Ugye, ezt nem mondja komolyan? Arra várt, hogy fölajánlják önnek a képviselő-jelöltséget, miközben soha ekkora tolongás nem volt még az MSZP-ben a 2010-ben várható kevéske parlamenti székért?
– Lehet, hogy végtelenül naiv ember vagyok, de azt gondoltam, felkészült, jó parlamenti képviselő lettem volna. Jól jártak volna velem. Mindenesetre sírni azért nem fogok, hogy a politikai pálya nem jött össze. Ha lesz végre egy kis szabadidőm, talán szakácskönyvet írok „A Kondorosi-kuglóf és más receptek” címmel. (Emlékezetes, Kondorosi Ferenc és a kuglóf „kapcsolata” még tavaly márciusra nyúlik viszsza, amikor a volt kormánybiztos azzal magyarázta szolgálati autójának tilosban parkolását, hogy éppen kuglófot sütött a kisfiának – a szerk.)
origo.hu
Mérgezés miatt meghalt egy pár Komárom-Esztergom vármegyében
