(Brüsszel)
A flandriai Brabantban, a belga fővárostól nem messze fekvő álmos kis közösség, Sint-Pieters-Leeuw egyik vezetőjének, a kereszténydemokrata Martin Schoukensnek elege lett a spanyol villákból, a mexikói haciendákból, a kínai pagodákból és az osztrák stílusú palotákból, valamint egyéb külföldről importált építészeti stílusban emelt házakból. Olyannyira, hogy most már meg is kívánja tiltani, hogy a jövőben ilyen házak épülhessenek a korábban egységes stílust tükröző, a helyi építészeti hagyományokat követő településen.
Törekvésében erőteljesen támogatja a helység főépítésze, Joris Scheers is: „Ne legyenek a flamand tájba illeszkedő, megszokottan szolid udvarházak helyett egzotikus szörnyszülöttek” – mondta.
Aki jól ismeri a belga vidéket – beleértve mind a holland nyelvű flamand, mind pedig a francia nyelvű vallon országrészt –, igazat ad mindkettőjüknek. A lebilincselően szép ország jellegzetes építészete visszafogott. A vidéket mindenütt a föld színéhez illő és a tájba illeszkedő házak, gazdaságok teszik azzá, ami. Belgiumnak mindeddig az egyik fő erénye volt a hivalkodás, az újgazdag magamutogatás teljes hiánya. Schoukens nem akarja megtörni ezt a szokást. Nem akarja, hogy a nyaralásból hazatért helyiek átalakítsák a hagyományos stílusban épült házaikat, és azokból mediterrán márványcsodákat „faragjanak”.
Mint mondta, megérti, hogy az esős Belgium lakói a vakáció hangulatát is importálni akarják a hosszú, napfény nélküli hónapokra, de ennek az útja és módja nem lehet a hagyományok feladása. Joris Scheers főépítész szerint ráadásul Flandriában nagyon sok a kiváló építész, aki modern stílusban is tud úgy alkotni, hogy az épület ne veszítse el flamand identitását.
Tilos a pagoda és a hacienda
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!