Nyílt levél a Fehér Házba

Nem igazán reálpolitikusi vénára utal már annak a levélnek a washingtoni érdeklődés határait messze meghaladó tízoldalnyi terjedelme sem, amelyet 21 volt közép- és kelet-európai vezető, politikus és „értelmiségi” írt Barack Obama amerikai elnöknek, mert úgy gondolták, a Fehér Ház elhanyagolja térségünket csak azért, hogy jobb kapcsolatokat építhessen ki Moszkvával.
Kissé bizarr az is, hogy a magukat „erős atlantistáknak” jellemző aláírók a transzatlanti szövetségi rendszer „főnökét” nógatják arra, legyen elkötelezettebb a NATO regionális szerepe és a telepítendő amerikai rakétavédelmi pajzs mellett, valamint hagyja figyelmen kívül a rakéták telepítését ellenző orosz kifogásokat.
A levélírók kétségbeesésüknek adnak hangot azért, mert úgy érzik, Obama a rakétatelepítés ügyét takarékra állította csak azért, hogy katonai kapcsolatait jobbá tegye Medvegyevékkel, valamint felhívja a messze Amerikát, támogassa jobban Európa erőfeszítéseit – nevezetesen a Nabucco földgázvezeték építését – azért, hogy csökkenjen az öreg kontinens függősége az orosz energiától.
A transzatlanti kapcsolatok sorsáért mélyen aggódó aláírók kifejtik, hogy mekkora veszélye van az orosz hatalmi törekvéseknek.
A július közepén kelt levélre eddig Obamától nem érkezett válasz.
Hogy az amerikai elnököt az elsősorban Moszkvával szembeni transzatlanti éberségre buzdító levél aláírói között magyar részről Gyarmati István, Martonyi János és Eörsi Mátyás szerepel, nem igazán tesz jót a levél hitelének sem.
Ugyanis – bár nevüket külföldön csak a vájt fülűek ismerik, ellentétben az aláírók között szereplő, neoliberálissá vált Václav Havellel vagy a magát néhány hónapja pénzért a politikai szélhámos ír Declan Ganley-nek is áruba bocsátó Lech Walesával – arra nálunk azért emlékeznek, hogy Gyarmati István akkor dolgozott a szovjet katonai megszállás idején a kommunista diplomáciai gépezetben, amikor Moszkva valóban világuralomra tört. De arra is, hogy az 1989-ben az MSZMP-hez tagként csatlakozott Martonyi János a fordulat előtti egypártrendszer privatizációs biztosa lett.
Azt pedig, hogy a hagyományos moszkvai expanziós törekvésektől mennyire félhet Eörsi Mátyás, annak akkor is tanúbizonyságát adta, amikor ügyvédi irodájában társául az e törekvéseket a keményebb időkben hereveréssel és körömletépéssel előmozdító Bauer Miklós exávóst – Bauer Tamás, a volt ávósfik gyűjtőpártjaként megismert SZDSZ országgyűlési képviselő apját – választotta.
E három, most Moszkvától félő aláíró is azt szeretné, ha Amerika gyorsan felszerelné a rakétáit a jelenlegi helyzetben. Amelyet – szerintük – az orosz terjeszkedés olyan példái jellemeznek, mint Putyinék Grúzia elleni agressziója. Az a tény, hogy az agresszor épp ellenkezőleg, Szaakasvili grúz vezető volt, a levélírókat nem zavarta, akik egyébként kifejtették, mennyire aggasztja őket az egész európai kontinensen és a levélírók országaiban a jelenlegi politikai és gazdasági viharok nyomán feléledő nacionalizmus, szélsőségesség, populizmus és a „szerényen” a felsorolás végére hagyott első számú hívó szó, az antiszemitizmus.
A neoliberális világrend egyik legtekintélyesebb támasza, a The Economist a levélről írt online kommentárjában azt panaszosnak és naivnak minősítette, és leszögezte, hogy Oroszország már nem jelent veszélyt az Egyesült Államokra nézve, ellentétben azzal, amit a levélírók állítanak. Ezután a kommentár egy névtelenséget kérő amerikai diplomata lesújtó ítéletét idézi: „lényegében azt kérik tőlünk, hogy védelmükben kockáztassunk egy harmadik világháborút. Mivel azonban országaik a szervezett bűnözést és a gazdasági összeomlást jelentik, nehezen tudják eladni azt, amit akarnak”.
Mielőtt tovább mennénk, emlékeztessük olvasóinkat arra, hogy a Bush-kormány idején a Lengyelországba és Csehországba tervezett rakétapajzsot egy nem létező veszély ellen tervezték.
Az emlékezet felfrissítése érdekében idézzük a The New York Times 2007. március 15-i számából az amerikai Henry Obering főparancsnokot, akit a pajzs felelősének neveztek ki. Azt mondta, a pajzs az Egyesült Államok és Európa védelmére szükséges, mert Iránnak „2015 táján” „középtávú vagy interkontinentális ballisztikusrakéta-gyártási képessége lehet”.
Erre reagált az orosz vezetés azzal, hogy felajánlotta: ha valóban a jövőbeni iráni rakétákat akarják lelőni, tegyék azt meg Iránhoz sokkal közelebb, és ajánlották fel saját területükön lévő rakétavédelmi bázisukat. Amiről a láthatóan zavarba jött Bush elnök és csapata hallani sem akart.
Ehhez még tegyük hozzá, a „földön teremtett tények” nem Eörsi, Gyarmati és Martonyi paranoid félelmét támasztják alá az oroszoktól, hanem, ellenkezőleg, Moszkváét az atlanti „őszinteségtől”, ugyanis a szovjet birodalmat megszüntető Gorbacsov pártfőtitkár az idősebb Bush elnöktől azt az ígéretet kapta, hogy ha Kelet-Németországot egyesülni engedi a Német Szövetségi Köztársasággal, a NATO a posztkommunista országokban nem fog terjeszkedni. A NATO ennek pontosan az ellenkezőjét tette, és most már Grúziát és Ukrajnát is tagsággal hitegeti.
Justine Raimondo, a népszerű háborúellenes amerikai Antiwar.com honlap főszerkesztője július 23-án Kelet-Európa és a szolgaság szokása című pazar esszéjében nemcsak arról ír, hogy az aláírók közül nem egynek milyen gazdasági stiklik után kellett távoznia hivatalából, hanem arról is, hogy az ott szereplő nem egy „értelmiségit” a Nemzeti Demokrácia Alapítvány, „a Komintern amerikai kormányváltozata” fizeti.
Mihail Szaakasviliről – akit „amerikai pénzen és támogatással ültettek hatalomra a »rózsák forradalmában«” – pedig azt írta, hogy „zsarnok, aki csapatainak megparancsolta, ütlegelje Tbiliszi utcáin a tüntetőket” és hogy „gulágszerű börtöneit” rutinszerűen tölti fel a rezsim ellenzékével. Az ostoba agressziót elkövető Szaakasvilit védő aláírókról megjegyzi azt is: levelük tartalma fájdalmas olvasmány minden „kelet-európai hazafinak” és hogy olyan „fizetett értelmiségik”, akik a levél megírásával csupán azért nem veszítették el függetlenségüket és önbecsülésüket, mert soha nem is volt nekik. „Olyan kutyák, akik gazdátlanul, cél nélkül kóborolnak, keresve valakit, aki parancsol nekik, és vinnyognak a holdra annak a tudatában, hogy egyedül maradhatnak”.
A cseh rádió angol nyelvű honlapja idézi a Lidové Noviny nevű cseh lapot, amely a levéllel kapcsolatban felháborodásának adott hangot, amiért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cseh kollégájának azzal érvelt, hogy Csehország nem közép-, hanem kelet-európai.
Lavrovnak azonban nem kis igazságot szolgáltat éppen az ilyen levél, amelyet Európa más tájairól nem küldtek volna egy amerikai elnöknek.