Egykor az ország legnagyobb falujának számított, a századfordulón városias külsőt nyert a viharsaroki megyeszékhely, Békéscsaba. A sétálóutcán, a Csaba Centertől nem messze áll a település egyik legszebb épülete, a Jókai Színház. A múlt vasárnap nagy nyüzsgést figyelhettek meg a járókelők, ha bekukucskáltak az épület üvegtábláin: a teátrum műszaki személyzete az aradi klasszikusszínház-fesztivál megnyitójának élő közvetítésére készült román művészek jelenlétében. A Jókai Színház ugyanis az egyik legfontosabb vendége a kéthetes mustrának. Az aradi belváros legszebb részén található, román nyelven játszó Ion Slavici Állami Színházba mindennap átküzdi magát a teátrum autóbusza a hepehupás határon túli utakon, s az érdeklődők híres bukaresti, temesvári és craiovai előadásokat tekinthetnek meg, de láthatják honfitársaik Gogol-darabját, a pécsiek vendégségbe hozott musicaljét s kitűnő szlovéniai adaptációban Camus drámáját, a Caligulát. Az élőben közvetített aradi megnyitón jelen volt Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója is, aki többször utalt arra, hogy a tervek szerint jövőre közösen rendezik meg a fesztivált.
– Az előadásokat kétszer láthatná a közönség, egyszer Aradon, egyszer pedig Békéscsabán – mondta a megnyitó után. Az igazgató azt is elárulta kérdésünkre, hogy bővíteni szándékoznak a résztvevők körét. A jövőbeni közös mustra meghívottjai nemcsak a környező országokból érkeznének, hanem számítanának nyugat-európai előadásokra is. A fesztiválon eddig nem osztottak díjakat, ezen is szeretnének változtatni tekintélyes zsűri meghívásával. A nagy ívű tervekről szóló beszéd aztán hamar a két ország közötti kulturális kapcsolatokra terelődik. Ezek, úgy tűnik, erősebbek, mint bárki gondolná.
A beszélgetők – színészek, rendezők, rendezőnövendékek, kritikus, dramaturg – egyike az erdélyi vagy Erdélyből elszármazott, s a hazai irodalomban nevet szerzett írókat hozza szóba. A kortársak közül elsősorban Bodor Ádám, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc és Lászlóffy Aladár, Szőcs Géza, Visky András jut eszünkbe, az újabb nemzedékből pedig Bartis Attila és A fehér király című regényével világsikert arató Dragomán György. Jóval kevésbé ismert azonban, milyen nagy hatást gyakorol a színvonalas erdélyi magyar színjátszás a magyarországira – meséli az aradi színészbüfében Dézsi Szilárd, a békéscsabaiak egyik rendezője.
Rögtön példát is hoz: a kolozsváriakét. A Bukarestben végzett rendező, Tompa Gábor, a freiburgi és londoni színművészeti egyetem jelenlegi, a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a glasgow-i, a San Diegó-i, a barcelonai, a belfasti színművészeti egyetem volt tanára csaknem húsz éve áll a Kolozsvári Állami Magyar Színház élén. A társulat nemzetközi hírű, a szaksajtó sokszor a legjobb Kárpát-medencei magyar színházként említi. Tompa kérésére kiváló román rendezők járnak Kolozsvárra, így például a több évtizedig nyugaton élő, a világ egyik legjobb színházi szakemberének tartott Andrei Serban, aki fiatalon Peter Brook asszisztense lehetett. Először a Ványa bácsit állította színpadra. Ahogy egy román kritikus, Valentin Dumitrescu megállapítja: „A kolozsvári társulat színvonala valóban egységes, feltétlen odaadással műveli a színházművészetet. A Ványa bácsi olyan előadás, amelyről nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy remekmű.”
Hasonló színházi megújulás történt Sepsiszentgyörgyön is, ami a korábbi igazgatónak, Nemes Leventének és a jelenleginek, Bocsárdi Lászlónak köszönhető. A rendszerváltozás után Sepsiszentgyörgyön – akárcsak több más erdélyi színházban – főleg kabaréban gondolkodtak, sőt ötletként felmerült divatbemutatók tartása is. Az 1992-ben igazgatóvá választott Nemes Levente változtatni akart, s ekkor kereste meg Bocsárdit Románia szinte egyetlen – 1989 előtt is működő – alternatív társulatánál, a gyergyószentmiklósi Figuránál. A találkozásból szoros munkakapcsolat és barátság lett. A figurások egy részének átszerződtetésével s egy egészen új repertoárral sikerült erős, kissé provokáló művészszínházat létrehozniuk. Meg kellett küzdeniük a máshoz szokott közönséggel, a sokszor értetlenkedő, a vállalkozás sikerében nem bízó színészekkel. Sikerült. Nemes és Bocsárdi felneveltek egy új, jórészt fiatalokból álló közönséget, akik számára kultuszhellyé vált a teátrum. A színház alapításának hatvanadik évfordulóján olyan nagynevű színházak jöttek el egy-egy vendégjátékra, mint a Deutsches Theater, a krakkói Stary Teatr, a prágai Divadlo Komedie, Budapestről pedig a Katona József Színház.
– Mi a titkuk? Talán a világ felé meglévő nyitottságuk – mondja Dézsi Szilárd rendező. Sokat tanultak például a román színházművészettől. A románoknál ugyanis nem volt meghatározó a minél hűségesebb valóságábrázolást előtérbe helyező lélektani realizmus, hanem a stilizáltságot, a szimbólumokban, képekben való gondolkodást tekintették, s tekintik ma is természetesnek a színpadon. A lélektaniság minden szándékosság nélkül fakad a játékukból. A Bukarestben tanult erdélyi magyar rendezőnemzedék, így Tompa Gábor is ebbe az irányba fordította a magyar színjátszást.
Hozzátehetjük: a nyitás útját kívánja járni a szomszéd példáját követve a békéscsabai Jókai Színház is, még ha a jelekből ítélve nem is egészen úgy, ahogy az Erdélyben valósággá vált. Idei évadjukat a Magyarországgal határos országok híres alkotóinak szánják. A társulat minden hónapban bemutat egy-egy szomszéd országhoz köthető darabot. Az október az ukránoké – nemrég kezdték el játszani Gogol Háztűznézőjét –, novemberben a szlovák, decemberben a szlovén kultúra alkotásai tűnnek fel a színen. Minden országból igyekeznek vendégül látni egy nívós előadást is, szeptember utolsó napjaiban az egyik vezető kijevi színház, a Molody Teatr járt itt. Az út nehéznek, rögösnek tűnik, ráadásul nem is minden munka úgy sikerül, ahogy korábban eltervezték. A nagy ívű tervek mindenesetre biztatónak tűnnek a jövőre nézve.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
