Vettem egy kecskét a napokban. Szép, szakállas, kezes jószág, a volt tulajdonosa égre-földre esküdözött, hogy nőstény, sőt áldott állapotban van. Amikor hazahoztam, a szomszédok furcsán néztek rám, a leglármásabb asszony mindjárt pusmogni is kezdett a férjével, valószínűleg az elmeállapotomról. Fütyülök rá. Ők valószínűleg nem tudják, hogy a kor, amelyben élünk, a kecsketartóknak kedvez. Megnyerő és kedves ez az állat, emellett igénytelen, kis fogyasztású és üzembiztos – szemben a régmúlt idők tehenével, amely csak úgy zabálta a kalóriát, foglalta a helyet.
Egyébként fel vagyok készülve kecskéből, ide is írok néhány fontos paramétert, hátha az olvasó is kedvet kap hozzá. Átlagkecske átlagnapon két-három liter tejet ad (ennyi nekem éppen elég, még a négy macskának is jut), de van olyan, amelyik nyolcat-kilencet – a jelenlegi világcsúcs tizennégy liter. Nem véletlen, hogy a mostani ínséges időkben a magyar kecskeállomány a tíz évvel ezelőtti 12-14 ezerről mára nyolcvanezerre szaporodott. Egy reprezentatív felmérés szerint Nyugaton ugrásszerűen megnőtt a magyar kecsketej iránti kereslet, állítólag a londoni tőzsdén múltkoriban brókerek pofozkodtak össze magyar kecskerészvényekért…
Amúgy végtelenül szelíd jószág, kisebb gyereket még a hátára is felültethetünk, csak egy póráz kell az állat nyakára, a szarvára meg egy üzemen kívüli biciklicsengő, hadd csilingeljen a csöpp huszár.
A kecske étrendje igen változatos, a fakéregtől kezdve a krumplihéjon át a tüskés rózsabokorig mindent elfogyaszt, még a silányabb minőségű deszkakerítést is. Kedveli, ha fejés előtt öt-tíz percet vakargatják.
origo.hu
Deutsch Tamás: Manfred Weber politikai védelmet biztosít az Európai Parlamentben Magyar Péternek
