időjárás 21°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

Hol folyik az M. folyó?

Molnár Csaba
2009.11.30. 23:00

Százötven éves az Erdélyi Múzeum Egyesület, az erdélyi magyar tudományos élet egyik legfontosabb fóruma, amely ma tartja ünnepi ülését. Az egyesület két tagja, a Péter házaspár kapta az idén a Genersich Antalról, a magyar kórbonctan egyik úttörőjéről elnevezett díjat. Velük beszélgettünk az egyesület küldetéséről és az erdélyi magyar múlt kutatásának lehetőségeiről.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után a Habsburg-abszolutizmus sokszorosan nehezedett Erdélyre, így már csírájában elfojtották a legtöbb társadalmi kezdeményezést. Ezért egészen 1859-ig kellett a magyar értelmiségnek küzdenie már csak azért is, hogy saját tudományos társasága és a múlt emlékeit megőrző múzeuma legyen. Amikor a hatalom némileg megingott, Mikó Imre gróf megalapíthatta magánvagyonából az Erdélyi Múzeum Egyletet (későbbi nevén Egyesületet) az 1859. november 23–26. között tartott ülésszakon. Az egyesület kettős céllal alakult. Tagjainak egy része a muzeológusi munkát, mások a kutatást és a kutatási eredmények magyar nyelven történő közlését helyezték előtérbe, olvasható Péter H. Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerész kutatójának tanulmányában, amely a Gyógyszerészet című folyóirat októberi számában jelent meg.
– Az Erdélyi Múzeum Egyesület olyan szerepet töltött és tölt be ma is az erdélyi magyar értelmiség életében, mint Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia. Pótolta tehát az akadémiai fórumot, és tudományos folyóiratokat ad ki – mondja Péter Mihály orvos, a marosvásárhelyi orvosegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, aki feleségével, Máriával együtt nemrég kapta meg a Dr. Genersich Antal Alapítvány Genersich-díját az erdélyi magyar orvoslás és gyógyszerészet területén végzett több évtizedes munkájuk elismeréseképpen.
A két irányvonal csakhamar két szakosztály kialakulását eredményezte. Két évvel később az egyesület kiadta évkönyvét, amely egyike volt az első erdélyi tudományos folyóiratoknak. Az erdélyi magyar tudományos élet sem volt azonban híján a személyes és intézményi ellentéteknek. Néhány évvel később megalapították a kolozsvári egyetemet, az ott tanító Hőgyes Endre pedig 1876-ban életre hívott egy rivális tudományos társaságot, a Kolozsvári Orvos-, Természettudományi Társulatot, amellyel borsot tört a múzeumegyesület tagjainak orra alá. A társulat azonnal megjelentette a saját folyóiratát, az Értesítőt, amelynek első száma a társulat „orvosi, természettudományi szaküléseiről és népszerű természettudományi estélyeiről” tudósított. A pénz azonban nagy úr, gyakran felülírja az emberi konfliktusokat. A társulat három év múltán már nem tudta finanszírozni az Értesítő kiadását, az egyesület viszont jobban állt anyagilag. Így először csak a folyóiratok egyesültek, majd a társulat is beolvadt az egyesületbe, és annak orvos-, természettudományi szakosztályaként működött Genersich Antal vezetésével. Eközben az egyesület történelmi szakosztálya is kiadta saját folyóiratát Erdélyi Múzeum címmel.
Soha nem látott mértékben felgyorsult a XX. század fordulóján a természettudományok és a technikai vívmányok fejlődése. A megnövekedett presztízs az akadémiai kutatómunka felé tolta el az erőviszonyokat az egyesületen belül, egyúttal kiélezte az ellentéteket a kutatók és a háttérbe szorított történészek között. Az egyesületet 1906-ban átszervezték, újabb szakosztályokat hozva létre, így próbálták szétválasztani az egymással vitázó tagságot. Az Erdélyi Múzeum Egyesület fennállásának első szakaszát végül az első világháború zárta le. A háború éveiben egyre nehezebb lett az egyesület működése és a folyóiratok kiadása, majd 1919. május 12-én a román kormányzótanács lefoglalta a kolozsvári Ferenc József Egyetem épületeit, közöttük az egyesület által használt ingatlanokat is. A román hatóságok fokozatosan tették lehetetlenné az egyesület tevékenységét, a nehézségek ellenére mégis működött egészen Észak-Erdély visszacsatolásáig, 1940 őszéig. Bár akkor ismét fellendült az egyesület tevékenysége, ez az időszak mindössze négy évig tartott. Az orvosi szakosztály tevékenysége 1947-ben gyakorlatilag megszűnt, két évre rá pedig a román igazságügyi minisztérium hivatalosan betiltott minden magyar társadalmi intézményt.
A magyar tudományos élet azonban a diktatúra négy évtizede idején sem szünetelt.
– A Ceausescu-éra alatt a kisebbségeket, különösképpen a kisebbségek értelmiségi rétegét – a diktatúra szempontjából – igen okos módszerekkel és szisztematikusan elnyomták, egyúttal asszimilációra kényszerítették – mondja Péter Mihály. – A tudományos munkát sok minden nehezítette. A mikrobiológiai tanszéken például a felületi vizek – konkrétan a Maros – szennyezettségének vizsgálata volt az egyik kutatási témám, amelyet a bukaresti akadémiától kaptam. A rendszer kémektől való paranoid félelme miatt az eredményeket közlő dolgozatainkban azonban a Maros nevet és a pontos folyamkilométert sem volt szabad leírni. Mindössze annyi jelenhetett meg, hogy „a M. folyó egy szakaszának szenynyezettsége”.
És még ilyen formában is jószerével csak Románián belül lehetett publikálni. Ha valaki mégis külföldi tudományos folyóiratban szerette volna közölni a cikkét, azt először a tanszékgyűléssel, a rektorral, majd a pártbürokrácia számtalan fokozatán álló csinovnyikokkal kellett elfogadtatnia. Az angol vagy német nyelvű írásokat természetesen románra kellett fordítani. Miután az intézet pártbizottsága elfogadta, tovább kellett küldeni városi, megyei szintre, ahol olyan hosszú időn keresztül ültek a dolgozaton, hogy a legtöbb kutató kedvét elvették hasonló tanulmányok beadásától. A bátrabbak külföldre csempészték tanulmányaikat, hiszen joggal gondolhatták, hogy a román hatóságok úgysem olvassák a nyugaton megjelent folyóiratokat.
Az egyesület 1989 legvégén, a romániai fordulat után éledt újjá, és ebben a Péter házaspár tevékeny szerepet játszott.
– Genersich Antallal is az Erdélyi Múzeum Egyesületen keresztül kerültünk kapcsolatba. A férjem az egyesület alelnöke volt két cikluson keresztül, én pedig az orvosi szakosztály titkára voltam – mondja Péter H. Mária. A házaspár a kilencvenes évek elején kezdte az erdélyi magyar orvoslás és gyógyszerészet történetének feldolgozását. Évekig tartó kutatómunkájuk eredményeit Genersich Antal születésének százötvenedik évfordulójára megjelent emlékkönyvben foglalták össze.
A marosvásárhelyi orvosi kar tanárai – Péter Mihállyal együtt – 1989-ben javaslatot küldtek az erdélyi magyar orvostársadalomnak az egyesület felélesztéséről. Amint e felhívásban írják, „erre az egyesületre annál is inkább szükség van, mert a magányos tudós munkája sikertelen, a modern tudományok működése csoportmunkát és széles körű ismereteket igényel”. Péter H. Mária fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem újjáalakításról, hanem felélesztésről volt szó. Az egyesület közgyűlése ugyanis sohasem határozott a jogszerű feloszlatásról. A magyar kutatók és bölcsészek pedig a tilalom éveiben is működő társadalmi szervezetként tartották számon az Erdélyi Múzeum Egyesületet.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.