A második forduló dönt majd Chilében

2009. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap tartották Chilében az elnökválasztások első fordulóját, amelyet a szavazatok 98,32 százalékának összesítése alapján a jobboldali multimilliomos vállalkozó, a magát humanista kereszténynek tartó Sebastián Pinera nyert meg 44,03 százalékkal. Második helyen a volt kereszténydemokrata elnök, Eduardo Frei Ruiz-Tagle (1994–2000) végzett 29,62 százalékkal. A másik két baloldali jelölt, a gerillák gyermeke, Marco Enríquez-Ominami 20,12, a kommunista Jorge Arrate pedig 6,21 százalékával nem tud beleszólni a másik két jelölt versenyébe. Ezért csak január 17-én dől el, hogy 1990 után lesz-e irányváltás Chilében.
A kereszténydemokrata-szocialista koalíció ugyanis kezd elhasználódni, és akárcsak Európában, az az egyetlen esélye, hogy a baloldal és a kereszténydemokraták félreteszik ellentéteiket, hiszen Pinera három ellenfele együtt 55,95 százalékot érhet el. A chilei választási rendszerben kötelező a szavazás, de csak azoknak, akik szerepelnek a választói névjegyzékben. Szeptemberig azonban egyik párt sem tudta bővíteni táborát, ezért a 17 milliós országban nem bővült az eddig nyolcmilliós létszám. Ez az első megméretés, amióta a rettegett Augusto Pinochet (1973–1990) 2006 decemberében meghalt, és vele a baloldal elvesztette egyik fontos érvét, mert visszatérő mumusként mindig rá hivatkozott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.