Jövő februárra az országnak el kell készítenie vízgyűjtő-gazdálkodási tervét, amely elengedhetetlen az Európai Unió vízkeretirányelvének bevezetése miatt. Ez lehetőség az élővizeink nagyobb fokú védelmére. Mindent megtett ezért a fokozottabb védelemért a tervezésnél a kormány?
– Míg a 20. század nagy kérdése az olajkészletek birtoklása volt, addig a 21. század nagy dilemmája az lesz, hogy miként tudjuk megvédeni a legnagyobb természeti értékeinket, a vízkészleteinket. Az EU ezt felismerte, és az élővizek minőségét, az ivóvízbázisok védelmét helyezi előtérbe az irányelvében. Úgy éreztük azonban, hogy a hazai tervezők ennek a szempontnak továbbra sem biztosítanak elsőbbséget. Az alvízi helyzetünk miatt az egyedülálló víztartalékainkat a szennyeződés fokozottan veszélyezteti a szomszédos országokból. Éppen ezért a vízgyűjtő-gazdálkodási terveknek okvetlenül tartalmazniuk kéne azokat az elgondolásokat, amelyek a határon túlról érkező veszélyekkel kapcsolatosak. A nemzetközi kapcsolatokat javítani kell. Keserű csalódás volt a számunkra például Ausztria viselkedése a Rába ügyében, az pedig szintén a magyar külpolitika hiányára utal, hogy elszalasztottuk a lehetőséget Románia EU-csatlakozásakor a verespataki bányaberuházás megakadályozására.
– Milyen javaslatokat fogalmaztak meg a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezéshez benyújtott állásfoglalásukban?
– A folyók, folyamok ártereinek védelmére például a hagyományos ártéri gazdálkodás támogatását, erdősítést javasolunk. Az árterek ökológiailag a legértékesebb élőhelyeknek számítanak, ezek rekultivációjának mindenképpen szerepelnie kellene az elképzelésekben. Magyarországon ugyanakkor nemcsak árvizek fenyegetnek, hanem aszályos időszakokkal is számolni kell. Ezért nekünk egy olyan vízkormányzást kellene megvalósítanunk, amely inkább lassítja, mint gyorsítja a víz áthaladását Magyarországon. Ez viszont azt jelenti, hogy az eddigi szabályozási törekvésekkel ellentétben az árvizek ellen elsősorban nem a gátak további magasításával kell védekezni, hanem a vízjárás természetes útját kell helyreállítani. Ez életmentés lenne a globális felmelegedés miatt mindinkább kiszáradó Alföldnek. A gátakban gondolkodó és egyéb nagyléptékű műszaki beruházásokhoz ragaszkodó szemlélet mára elavult, világszerte a természet közeli módszerek kerülnek előtérbe. Nálunk azonban elmaradt ez a szemléletváltás, vagyis a szellemi rendszerváltozás.
– Ha már a gátakról van szó, a bős-nagymarosi erőművel kapcsolatosan minden választási ciklus végén felmerül, hogy a magyar félnek újra kéne tárgyalni az ügyet. Jelenleg hol tartanak az egyeztetések, van újabb fejlemény a tárgyalásokban?
– A szlovák–magyar tárgyalásokat az elmúlt években folyamatosan altatták. A szlovákok birtokon belül vannak, nekik tehát nem sürgős. Magyarországon pedig egy kétlelkű, kétszínű taktikázás folyik az ügyben, hiszen megosztott a kormányzati tényezők véleménye. Kormányváltás előtt valóban kényes helyzetben vagyunk. Emlékezetes, hogy 1998-ban is egy kormányzati ciklus utolsó pillanataiban próbáltak a szocialisták tető alá hozni egy olyan kapitulációval felérő megegyezést Szlovákiával, amely alapján nemcsak megépítettünk volna mindent, amit a hágai ítélet alapján nem is kellett volna, hanem még fizettünk is volna ezért a szlovákoknak. Most is egy ciklus végén vagyunk, és félő, hogy ilyenkor elindul a régi hitelezők végkielégítése, és az okos tervezők igyekeznek meggyőzni a következő kormány lehetséges döntéshozóit is. Manapság az energetikai szempontok már nem merülnek fel, hanem inkább a Duna hajózhatóvá tétele, de persze a folyam enélkül is hajózható. Nem a folyót kell a hajókhoz igazítani, hanem a hajókat a folyóhoz, mert ez sokkal környezetbarátabb és olcsóbb megoldás.
– Egyelőre gondok adódtak a Tisza védelmével és szabályozásával is. Az erre irányuló Vásárhelyi-terv szerint már hat víztározónak meg kellett volna épülnie, ehhez képest csak kettő épült. A program ökológiai része helyett pedig azt hallani, hogy engedélyeznék a nagyüzemi mezőgazdasági termelést az ártéri területeken. Mi erről a zöldek véleménye?
– A bős-nagymarosi üggyel ellentétben a Vásárhelyi-terv eddig egy ígéretes példája volt a vízépítő szakma és a környezetvédők közötti együttműködésnek. A terv lehetőséget adott volna arra, hogy a Tiszánál megvalósuljon a hagyományos ártéri gazdálkodás. A felmerült törvénymódosító javaslat a nagyüzemi mezőgazdaság engedélyezésére az árterületeken egy agyrém. A nagyüzemi termelésnél alkalmazott vegyszerek ugyanis a víztározó területén bemosódhatnak a vízbe, és ezt később meg is ihatjuk. Hallgatólagosan azonban az is benne van ebben az elképzelésben, hogy az egész hagyományos ártéri gazdálkodás kerül le a napirendről. Ezek a csaták persze valójában az agrártámogatások megszerzéséről szólnak.
– A vizeink védelmével kapcsolatos kormányzati hozzáállás legelkeserítőbb példája talán a velencei-tavi kaszinóváros esete.
– A legszomorúbb ebben a történetben, hogy kiderült: a kormányzat különböző szintjein készek az együttműködésre a jogszabályok és a természetvédelmi rendelkezések megszegéséhez, miközben el sem tudom képzelni, milyen állami érdek fűződhet egy óriási vigalmi negyedhez az ország egyik legkényesebb, ex lege védett vize, a Velencei-tó partján. Ennek érdekében ráadásul a befektetők és a kormányzat képviselői a parlament Nándorfehérvár Termében írásba foglalhattak egy olyan alkut, amelyben még meg nem hozott helyi és szakigazgatási döntéseket kész ténynek tekintettek, valamint egy még nem engedélyezett beruházásra, illetve az ezzel kapcsolatos műveletekre előre garanciát vállalt a kormány. Ez a hivatali hatalommal való visszaélés bűnténye, amelyért, remélem, még felelni fognak az érintettek.
origo.hu
Most minden kiderült Magyar Péterről a hangfelvételekből
