Szívügyek

A régi Kassán kezdetben csak német nyelvű színházi előadások voltak. Először a miskolci társulat vendégjátéka vitt magyar szót a helyi teátrumba, 1816-tól már állandó magyar nyelvű repertoár várta a helyi közönséget. Színháztörténeti jelentőségű esemény volt, hogy 1833-ban Katona József Bánk bánjának itt volt az ősbemutatója. Fellépett a városban Déryné, Megyeri, Szilágyi, Udvarhelyi, Egressy Béni és Egressy Gábor, valamint a Latabárok is. Trianon után az orsó alakú főtéren álló hatalmas Nemzeti Színházból szlovák teátrum lett, hogy aztán a bécsi döntés nyomán visszatért Kassán néhány évre újjászülethessen a magyar színjátszás.
A benesi megtorlás éveiben a kollektív bűnösnek nyilvánított magyarságnak nemhogy színháza nem lehetett, de állampolgársága sem. Az épületbe a Státne Divadlo Kosice, az állami színház költözött. Magyar szót a hatvanas évek végéig elvétve, csak a Csemadok műkedvelő előadásain lehetett a pódiumról hallani. A prágai tavasz enyhülése kellett ahhoz, hogy a felvidéki magyar emberek, szövetkezetek és intézmények adakozásából új magyar színház születhessen, a Thália. Épület híján a társulat (részben saját kezűleg) a kassai magyar ipariskola tornatermét alakította át színházteremmé.
Nem volt könnyű az 1969–1989 közötti húsz év. A pártállam nem bízott igazán a kassai színházvezetésben, ezért a társulatot a komáromi Magyar Területi Színházhoz csatolták, a rendszerváltozás óta ismét önállóak. A Thália évadonként 6–8 bemutató előadást tart, fontos szerepet játszik a Felvidék magyar hagyományainak megőrzésében. A meciari kulturális vezetés megkísérelte ugyan az intézmény megszüntetését, de ezt a színészek hite és akarata meghiúsította. A színház 1999 után szerencsére újra megerősödött, sok szakmai sikert is elért. Legutóbb a magyar színházak XXI. kisvárdai fesztiválján megkapta Kisvárda közönségdíját és a szakmai zsűritől a fesztivál legjobb szórakoztató előadásának díját. (Pethő)

Kassának jelentős színházi hagyománya van. A felvidéki város első kőszínháza 1789-ben nyitotta meg kapuit, az első magyar nyelvű előadásra pedig már 1816-ban sor került, amelyet aztán színházi évad követett, amely 1818 novemberétől 1819 márciusáig tartott. Bár ezek az évszámok is „évfordulósak”, az immár kelet-szlovákiai nagyváros magyarjai az idén más színházi jubileumot tartanak: a Thália Színház 1969-es kora nyári megalakulására emlékeznek, a társulat negyvenedik évadját ünnepelik napjainkban. A mai, november 28-i jubileumi gálaműsort megelőző napokban kényszerült rá a színház vezetése, hogy segítségért forduljon a színházszerető szlovákiai – és a világ más tájain élő – magyarokhoz, hogy lehetőségeikhez mérten anyagi támogatással segítsék a társulat fennmaradását. Kolár Pétert, a társulat igazgatóját kérdeztük:
– Mi az oka, háttere annak, hogy éppen a kettős jubileum évében került veszélybe a kassai Thália Színház léte?
– Nem arra kell gondolni, hogy amennyiben nem érkezik anyagi támogatás színházunknak, a jubileum másnapján bezárjuk a kaput, viszont ha semmi sem változik, az éppen zajló színházi évad második felében valóban drámaivá válhat a helyzetünk. A Thália fenntartója a kassai kerületi önkormányzat, amely évek óta nem tudja emelni a társulatunknak nyújtott anyagi támogatás mértékét, holott a rezsi- és bérköltségek folyamatosan emelkednek, azaz a támogatás valós értéke állandóan csökken. A tavalyi évadot még sikerült nullszaldóssá tenni azáltal, hogy előadásaink bevétele elérte a támogatás összegének mértékét, és néhány pályázaton is sikeresek voltunk, főként Magyarországon. Az idei esztendő elején azonban valósan is csökkentette az önkormányzat mintegy 15 százalékkal a nekünk szánt pénzösszeget, majd a válság okán további 54 ezer eurót, vagyis 14 millió forintot vontak el tőlünk. Ez azt jelenti, hogy a tavaszra tervezett bemutatókat már nem tudnánk megtartani, de talán még a színészek bérét sem folyósíthatnánk. Hiszen ha elmaradnak a bemutatók, nem tudjuk meghirdetni bérletes előadásainkat – amelyből csak Kassán 15 van –, ha pedig összeomlik bérletes rendszerünk, összeomlik a költségvetésünk is. Ezt a katasztrófát megelőzendő fordultunk tehát a színházszerető magyar emberekhez, segítsenek, ha tudnak.
– Ezek szerint a ma esti gálaműsort nem fenyegeti veszély, sőt a tervek szerint interneten is látható lesz, a világ bármely pontján önökkel lehetnek a színház magyar szerelmesei.
– Igen, így igaz. A „magyar kultúra nagykövete” polgári kezdeményezés vezetői kerestek meg bennünket azzal, hogy segítenek, és műszaki felszereltségükkel „láthatóvá teszik” ünnepi műsorunkat a világ minden táján. Reméljük, nem szól közbe a technika ördöge, s akkor valóban bárki megtekintheti ünnepségünket.
– Az évfordulóra azonban nemcsak ezzel az egy gálaműsorral készültek, hanem fesztivált is terveztek, emlékbemutató, könyvkiadás is szerepelt elképzeléseik között. Azokat sikerül megvalósítani?
– Való igaz, nagyszabású jubileumot szerettünk volna tartani, sok mindenről le kellett mondanunk, de kisebb létszámú vendégszereplővel a fesztivált már sikerült megtartanunk a szlovák és a magyar kulturális minisztériumban elnyert pályázatnak köszönhetően. A Szülőföld Alap és a kisebbségi jogokért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes külön támogatása segítségével sikerült bemutatnunk Goldoni Két úr szolgája című darabját is, vagyis az emlékbemutatón is túl vagyunk már, hiszen ez a mű volt az első, amelyet negyven évvel ezelőtt társulatunk előadásában láthatott a kassai magyar közönség. Tartottunk még egy premiert, a Fekete Péter című zenés vígjátékot mutattuk be, amely iránt óriási az érdeklődés még e gazdasági válság sújtotta időben is. Annál nagyobb a szomorúságunk, hogy éppen most kerültünk olyan anyagi helyzetbe, hogy az évad második felében adott esetben le kell állnunk.
– Ha felhívásuknak megfelelően megvalósul az összefogás a Thália Színházért, és megkapják a szükséges támogatást, milyen produkciók gazdagítják még a kettős évfordulót?
– Kísérthetjük a jövőt, de nekem most inkább a sors iróniája jut eszembe, hiszen márciusra terveztük a Valahol Európában című musical bemutatását. Szóval valahol Európában… ha összejön, akkor még bemutatjuk Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című alkotását is, amely valamennyiünk szívügye, hiszen mi működtetjük a színházon belül a Márai Stúdiót is. Városunk nagy írójának, gondolkodójának talán méltó emléket állítanánk ezzel születésének 110. évfordulóján. De bízzunk a sorsban, hiszen rengeteg támogató, segítséget ígérő telefonos hívást kaptam az utóbbi napokban, s ami nagyon fontos számunkra: a Duna Televízió közvetíti három előadásunkat, most vasárnap az utolsót. Hogy ennek milyen lesz az anyagi hozadéka, nem tudom, de az egész társulat nevében mondhatom, hogy ez az erkölcsi támogatás mindenért kárpótol bennünket.