Egy vér nélküli mese a grófnőről

Az elmúlt ősszel mutatták be a magyar mozik Julie Delpy filmjét, A grófnőt, amelynek főhőse Báthory Erzsébet. A francia színész, rendező az örök szépség és a szerelem megszállottjaként mutatta be a csejtei vár úrnőjét. Most a szlovák rendező, Juraj Jakubisko Báthoryja inkább történelmi szemszögből cáfolja a vámpírlegendát, ám a vérgrófnőként emlegetett hősnőről most sem derül ki sok minden.

Döbbentem tapasztaltam, hogy sok, Nyugat-Európában forgalomban lévő történelmi térképen nemcsak a középkori Magyarország, hanem a közép-európai térség se látszik. Pedig ősapáink között hősök éltek, akik feltartóztatták a mongolokat, törököket, akik rajtunk, a Kárpátokon keresztül akartak eljutni az Atlanti-óceánig. Az iszlám tiltja az emberábrázolást. Vajon mi maradt volna az itáliai vagy a francia kultúrából, ha a mozlim seregek eljutnak oda? – kimondatlanul is ilyen kérdéseket kíván feszegetni Juraj Jakubisko Báthoryja. Mégis, kötve hiszem, hogy a rendezői szándék eléri a célját Nyugat-Európában. Legalábbis Julie Delpy filmje arra enged következtetni, nyugaton van még bőven pótolnivaló Közép-Európa történelmének ismeretéről.
A Báthory – A legenda másik arca cáfolja a vérgrófnő legendáját. Állítja, Báthory Erzsébet végzete az volt, hogy korának leggazdagabb magyar grófnőjeként nagyobb vagyonnal rendelkezett, mint a király. Ha pedig egy nemes asszony a háborúban elvesztette a férjét, elvesztette a pártfogóját, a vagyonát. Meglehet, egyes szélsőséges szlovák olvasatban a tizenhatodik század végén élő Báthory Erzsébet kiválóan szimbolizálja a „vérszopó magyarokat”, ám Juraj Jakubiskót mégsem illeti azért külön dicséret, hogy a középkori babonákra építő vádakat nevetségessé teszi. Azért inkább, hogy közös közép-európai történelemről beszél, és régen látott nagyobb magyar sereget jelenít meg a filmvásznon. Külön öröm, hogy a film Szlovákiában minden idők legsikeresebb mozgóképeként több mint 430 ezer embert csalt be a vetítőtermekbe. Ennyit az előítéletekről.
Jakubisko azért, hogy a nyugat-európaiak időben elhelyezhessék Báthory Erzsébet történetét, a filmbe beleírta Claudio Monteverdit, az első opera szerzőjét, továbbá Michelangelo Caravaggiót, a festőt, és humorosnak szánt epizódokban megjeleníti Leonardo da Vinci találmányait, amelyeket egy szerzetes páros valósít meg rendszeresen. Monteverdiről szerintem az átlag nyugaton se tudja, kicsoda, Leonardo találmányait valószínűleg kevesen ismerik fel, inkább rendezői szeszélynek, felesleges úri mulatságnak vélhető. Az meg kifejezetten túlzásnak hat, hogy éppen Caravaggio lesz a sokszor magányos grófnő szerelmetes vigasza, a tájékozatlan néző így akár a középkori magyar történelmet, királyostul, mindenestül fikciónak gondolhatja.
Néhány levél és bevádolóinak feljegyzései – ennyi maradt támpontul Báthory Erzsébet alakjának megformálásához. Kevés, ráadásul a sok ötlet ellenére Jakubisko forgatókönyve a főhős karakterének feltérképezéséhez szegényesnek bizonyul. A főszerephez Anna Friel alakítása nem meggyőző, több mellékszereplő alakítása marad emlékezetesebb.
Történelmi tablóként, képeskönyvként a Báthory jól működik, történelmi drámának azonban vérszegény. Többek között amiatt, hogy szereplőit épphogy csak megmutatja, ám nem viszi őket közel a film nézőjéhez. Jakubisko felmondta a leckét, ám az ihletet, a valódi költészetet nélkülözte a Báthorynál. Most nem segített Fellini kalapja.
(Báthory – A legenda másik arca. Színes, szlovák–cseh–angol– magyar–amerikai filmdráma, 138 perc, 2008. Rendező: Juraj Jakubisko. Forgalmazó: Jakubisko Film.)