Hadrend

Lékó Péter kicsúszott az első tízből, s csupán a tizenkettedik a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) legfrissebb, január elsején nyilvánosságra hozott világranglistáján. A magyarországi portálok jelentős része oly’ módon tálalta eme hírt, hogy Lékó kiégett, jobb is, ha befejezi a pályafutását. A bírálat címzettje nyilván elsősorban maga az első számú magyar nagymester, de jut belőle a sakknak is, amely sportként a mai napig nem vívott ki magának teljes létjogosultságot Magyarországon. Éppen ezért nem árt észben tartani, hogy immár egy évtizede Lékó Péter a magyar sport legmagasabban jegyzett világmárkája.
Ugyan nehéz a sakkot a tenisszel, vagy éppen az ökölvívással, hát még a labdarúgással összehasonlítani, de mégsem lehetetlen. Talán éppen a tenisz az egyik legjobb példa. Mindkét sportágban kifejező a világranglista, csak egy „súlycsoport”, illetve „géposztály” van, a teniszben a négy Grand Slam-tornát jegyzik igazán, úgynevezett szuperversenyből a sakkban sincs több évente hatnál, s ugyan van ingadozás, szinte kizárt, hogy a legnagyobb viadalok nyertese ne az első tízből kerüljön ki. Kevésbé ismert, hogy a nézettség terén sincs jelentős különbség: a decemberben lebonyolított sakk Világkupa Gelfand–Ponomarjov szereposztású döntőjének a végkifejletét a klikkelések alapján százmilliós nagyságrendben követték a világhálón. Ha létezik modern sport, akkor a sakk – megőrizve hagyományos értékei zömét – az egyik zászlóvivője. Tökéletesen kihasználja az információs forradalom vívmányait, sőt, mintha az internetet a játék kedvéért találták volna ki.
Nem az a célom, hogy Lékót Szávayval és Czinkkel versenyeztessem. Véletlenül sem az, hogy a sakkot a tenisz elé helyezzem. Ám eltagadhatatlan tény, hogy Lékó nem az első tizet ostromolja, hanem kis megszakítással bő egy évtizede oda tartozik, öt évvel ezelőtt pedig világbajnoki döntőt játszott.
Most „csak” a tizenkettedik. Szávay Ágnes tavaly még az első harmincból is kicsúszott, Andre Agassi pedig pályafutása válságos idején átmenetileg az első száznak is búcsút intett. Lékó nálunk valamiért kilóg a sorból. Avagy talán nem is Lékó, hanem a sakk. A világ felfedezi, nálunk szép lassan elfelejtik.
A celebvilághoz a póker illik. Azt mindenki érti, mint a futballt, még ha játszani nem is tudja. Keverni és osztani – nem csak a lapokat, nálunk ez a sikk. Arra senki sem vállalkozik, hogy megbonthatatlan hadrendbe állítsa a figurákat. A paraszttól a királyig.
Lékó Péter tizenkettedik helye felér egy pókerrel. S ez nem blöff.