Miért éppen Alaszka?

Vannak televíziós sorozatok, amelyek a műfaj határait feszegetik, sőt át is lépik azokat. Filmes erényeket csillogtatnak, és egy olyan mikrovilágot mutatnak be, amelybe azok a nézők is könynyedén, sőt örömmel beleillesztik a képzeletüket, akik egyébként nem sorozatfüggők, és eszükbe nem jutna adományokat gyűjteni a főszereplőnek. Derricktől Bors Mátén át Láng Vincéig dübörög a retró, de most nem is erre mennénk. Bár utóbbi kettő azért megérne egy misét. Hogy időről időre műsorra tűzik őket, azt jelenti, hogy egyrészt nincs pénz legyártani valami tisztességeset mondjuk ’56-ról (húsz év után), másrészt viszont még mindig jobbak, mint a venezuelai hisztérikák bonyolult életét bemutatni hivatott végeláthatatlan szériák. Így aztán az ember időnként belepillant a Tanácsköztársaság nevű csürhe-horror dicsőítésébe, vagy a „Horthy-fasizmus” ellen küzdő illegális kommunisták mindennapjaiba, és közben megszakad a röhögéstől a nagyszerű színészek játékán és a történet fordulatain. Így lesz Bors népbiztosból kultikus hős és internetsztár.
De maradjunk a globális kultsorozatoknál, ügyelve arra, hogy ne tegyünk engedményeket, mert manapság már úgy osztogatják a kultikus jelzőt, mint Sípos úr a röpcédulákat. Minden a Twin Peaksszel kezdődött. David Lynch kisvárosi meditációja után már értelmetlen volt ugyanúgy kezelni (tehát készíteni és fogyasztani) a műfajt; mint azelőtt. A sajátos képi kultúrán és dramaturgián túl komplett szövegrészek mentek át a közbeszédbe, „a baglyok nem azok, amiknek látszanak” kitétel ugyanúgy beidézhető egy adott pillanatban, mint „az igazság odaát van” egy másik klasszikusból, az X aktákból. A két klasszikus után következett a Maffiózók (Sopranos) és természetesen a Doktor House. És közben megjelent a piacon minden idők legjobb sorozata, a Miért éppen Alaszka? Ha valaki véletlenül egyetlen epizódot sem látott volna (nem úgy van már, mint régen, amikor a fél ország Stirlitz órájához igazodott, a legjobb módszer megvenni az egészet DVD-n, és három-négy éjszakán át beleköltözni a történetbe), az „Alaszka” is egy kisvárosban játszódik, de Twin Peaksszel ellentétben Cicelyben nem rejtélyes gyilkosságok borzolják a kedélyeket, csupán különös, szeretetre méltó karakterek élik át kissé szürreális, ám mégis közelinek érezhető mindennapjaikat, és néha betoppan néhány hasonlóan bogaras alak.
Egy Amerikába „száműzött” New York-i zsidó orvos végtelenül mulatságos szerepjátéka egy pilótanővel, akinek az összes addigi szeretője meghalt (egyikükre konkrétan rázuhant egy műhold), egy exűrhajós polgármester, a város büntetett előéletű, ám jó útra tért lelkésze, aki egyben rádiós is, és a zeneszámok között Walt Wittmant és Jungot olvas fel a hallgatóknak, egy hetven év körüli kocsmáros a huszonéves szépségkirálynő barátnőjével. Egy indián srác, akinek leghőbb vágya, hogy filmrendező legyen, és Fellinit hallucinálja a főutcára, ahol egy rénszarvas sétálgat békésen. És indiánok és „olasz negyed”, hagyomány és kultúrák találkozása, harmónia a természettel és mindent elsöprő életkedv és humor. Közösen megélt és megült ünnepek, öröm, és gyász. Álom és valóság. A Miért éppen Alaszka? utánozhatatlan bájjal és bölcsességgel szól arról az életformáról és közösségről, amelyben mindannyian élni szeretnénk.
És azt sugallja, hogy rajtunk (is) múlik.
Nálunk éjjel mínusz tizenkét fok volt. Azt mondják, Alaszkában sokkal hidegebb van. Hát akkor?