
A válogatottnál senkit nem kell külön motiválni
A mostani válogatott keret jelentős részét az osztrák jégkorongligában (ICEHL) szereplő, ott 16 meccs után a kilencedik pozíciót elfoglaló Fehérvár, valamint az újoncként pillanatnyilag tizedik Ferencváros játékosai adják, e két együttes összesen 11 fővel képviselteti magát.
– Azt már most érezzük, hogy ez egy teljesen más szint. Az eddigiekben játszottunk a topcsapatok ellen is, amelyek a Bajnokok Ligájában is indulnak, de hosszabb utazásokban is volt részünk. Egy dolog van, amit nagyon vártunk ebben a bajnokságban, és még nem következett be, mégpedig hogy a Fehérvárral is megmérkőzzünk, de erre is sor kerül majd. Sok új tapasztalatot szereztünk, rengeteget tudunk tanulni ezekből a mérkőzésekből – nyilatkozta lapunknak az ICEHL-szereplés kapcsán az FTC csatára, Mihalik András, aki a nyáron igazolt a fővárosi klubhoz.
A 22 esztendős jégkorongozó az osztrák bajnokságban lejátszott eddigi meccsein négy gólt lőtt, emellett három asszisztja, azaz összességében hét pontja van a kanadai táblázaton, így tartja a lépést a rutinosabb csapattársakkal is. Mihalik András ezzel a számmal elégedett, ám úgy érzi, hogy játékban még kell fejlődnie. Szerinte az, hogy mindössze két edzés lesz a válogatott meccsei előtt, nem probléma.
Ezt a válogatottban mi, játékosok már megszoktuk, illetve valószínűleg az edzők is kitapasztalták azokat a praktikákat, amik ahhoz szükségesek, hogy ezt a két edzést a lehető legjobban ki tudjuk használni. Egy ilyen eseményre senkit nem kell külön motiválni, ezzel én is így vagyok. A szezon legkimagaslóbb pontjai azok, amikor a válogatottban szerepelhetünk
– jelentette ki a játékos.

A Nemzetek Európa Kupájában 17 válogatott versenyez egymással, a novemberi tornán kívül decemberben, majd februárban folytatódik a küzdelem. A decemberi esemény házigazdája Magyarország lesz.
A magyar válogatott heti programja
Péntek:
Szombat:
|




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!