Nem voltam besúgó!

A Magyar Nemzet január 27-i számának 9. oldalán Aczél bírált fellépése címmel – Tudósítónktól aláírással – engem súlyosan sértő és rágalmazó írás jelent meg. Nem kívánok önökkel perre menni, bár megtehetném. Nincs hozzá kedvem. Viszont kérem, sőt a peres eljárás elkerülése végett követelem önöktől az alábbiak közlését.
1. Tudósítójuk engem „egykori besúgónak” nevez. Nos, az „Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottság” (közkeletű nevén átvilágító bizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozata, amelyet a Magyar Köztársaság nevében dr. Pintér Mária, e bizottság elnöke, valamint Fehérné dr. Léb Judit és dr. Cseicsner Mária, e bizottság tagjai írtak alá, megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített.
E határozat a birtokomban van, bármikor bárki rendelkezésére bocsátom. „Besúgó” tehát nem voltam, az önök tudósítójának idevonatkozó közlése rágalom.
(Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó.)
2. Sértő kitaláció a tudósítás első mondata is. „Felháborodást és nemtetszést váltott ki a nagyváradi magyarság körében, hogy az RMDSZ meghívta Aczél Endre újságírót a magyar kultúra napja alkalmából a partiumi nagyvárosba” – olvasom. A felháborodás akkora volt, hogy a közönség csaknem megtöltötte a Városháza dísztermét, és olyan személyiségek kértek tőlem dedikációt ott bemutatott könyvemre, mint Tempfli József püspök úr, az erdélyi magyar katolikus közösség (immár nyugalmazott) évtizedeken át volt első embere. És van még egy rossz hírem: az emlékezetes romániai tévéközvetítések (1989 karácsonya) óta engem Nagyváradon szeretnek az emberek, teljesen függetlenül attól, hogy milyen a viszonyom Orbán Viktorhoz vagy Tőkés Lászlóhoz.
3. Olvasható tudósítójuktól, hogy a velem egy időben – mások, így Tőkés László meghívottjaként – ugyancsak Nagyváradon vendégeskedő Pomogáts Béla, a Magyar Írók Szövetségének volt elnöke „nyíltan sérelmezte, hogy… olyan budapesti újságírót hívtak el Nagyváradra, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata”.
Túl már most azon, hogy nem ment el az eszem, és természetesen soha, sehol, egyetlen szóval sem beszéltem „beszervezésemről”, annak „hogyanjáról”, még kevésbé dicsekedtem ilyesmivel, Pomogáts Béla – nekem küldött e-mailjében – a következőket hozta tudomásomra: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…”
Meglehet, ugyanaz az ember tulajdonította neki a szóban forgó kijelentéseket, aki önöket is „tudósította”. Fogalmam sincs róla, ki ő, de a nagyváradiaknak vannak komoly sejtéseik.
A legteljesebb jóhiszeműséggel írom le: „Tudósítójuk” félrevezette önöket. A legkevesebb, amit ebben a tárgyban megtehetnek, hogy levetkőzve velem kapcsolatos előítéleteiket, levelem közlésével elismerik felelősségüket az engem ért verbális atrocitásért, és – esetleg – elnézést kérnek.
Aczél Endre

Szeretném megnyugtatni Aczél Endrét és a Magyar Nemzet olvasóit egyaránt, hogy ominózus cikkemmel nem vezettem félre senkit. Mindössze annyit tettem, hogy a nagyváradi sajtóban – Reggeli Újság és Bihari Napló napilapok, erdon.ro hírportál – megjelent tudósítások alapján számoltam be a budapesti újságírónak a partiumi nagyvárosban rendezett kötetbemutatóján elhangzottakról, illetve utóbbiak visszhangjáról. Márpedig az első lap munkatársa szöveghűen adja vissza Aczélnak a váradi közönség előtt a külföldről küldött jelentésekről mondott szavait. Csodálkozom, hogy Pomogáts Béla miért vonta vissza ugyancsak a nagyváradi nyilvánosság előtt hangoztatott – ennek megfelelően pedig a helyi sajtóban idézett – véleményét arról, hogy elítéli a beszervezésével „büszkén dicsekvő” újságíró meghívását (egyébként a váradi magyar újságírók ki is kérik maguknak, hogy a neves irodalomtörténész megkérdőjelezi emlékezőtehetségüket). Én mindezek ismeretében használtam az egykori besúgó kifejezést, tudván, hogy a kommunista román titkosszolgálat, a Securitate leleplezését szolgáló törvény értelmében politikai rendőrségi tevékenységet folytatott, azaz besúgónak minősül az a személy, aki információkat szolgáltatott, feljegyzéseket és jelentéseket írt a hírszerző szervek munkatársainak. Elnézést kérek, ha az idevágó magyarországi jogszabályok kellő ismeretének hiányában tévedtem volna.
Rostás Szabolcs
tudósító, Kolozsvár