Rettegnek a tolvajoktól Szabáson

Kedves lankák, vadban gazdag erdők, patakok és jó termőföld – ez jellemzi Somogyországot. Akad itt nem egy olyan község, ahol a dolgos embert csak a bosszúság éri, mert portájáról, földjéről, erdejéből rendre eltűnik az, amiért éveken át keményen dolgozott. Szabáson esztendők óta katasztrofális a közbiztonság, a portákon mindennapos „vendégek” a tolvajok. A falu lakossága levélben kereste meg szerkesztőségünket, kérték, segítsünk abban, hogy újra rendőr teljesítsen szolgálatot a településükön.

A Délnyugat-Somogy dombjai közt megbúvó Szabáson tavaly szeptemberben már jártunk. Akkor arról adtunk hírt, hogy a térségben megsokszorozódott a terménylopások száma, s egyre terjed az illegális fakitermelés. Azóta megtudtuk, nemcsak a földekről tűnik el rendszeresen a termés, de a házak körül is gyakran kél lába jószágoknak, szerszámgépeknek. – A cikk megjelenését követően még inkább elszaporodtak a lopásos esetek a faluban – mondja keserűen Kovács István, aki 1998 és 2006 között két cikluson át volt a község első embere. A tolvajok nem válogatnak, ha éhesek, tyúkot, pulykát, sertést tüntetnek el, ha elfogy az üzemanyaguk, benzint lopnak, de vittek már el 30 méter villanyvezetéket, lovat, kaszát, traktorakkumulátort, kapálógépet, motoros fűrészt, bozótvágót, villanymotort, motorkerékpárt, valamint ékszert, készpénzt is.
Ezért Harcz Gézáné, a helyi boltos aláírásgyűjtést kezdeményezett a faluban (a 650 lelkes község harmada látta el kézjegyével a gyűjtőíveket): az aláírók azt kérték Mergancz Sándortól, Somogy megye rendőrfőkapitányától, hogy töltse be az évek óta üres körzeti megbízotti posztot. Harczné a község egyetértésével úgy döntött, a rendőrségnek címzett kérvény másolatát elküldi lapunknak is. A levélhez mellékelt lajstrom döbbenetes: megszámlálni is sok, ki mindenkinek tűnt el kisebb-nagyobb értéke az utóbbi esztendőkben.
Szabásra indulunk, hogy kiderítsük: mi húzódhat a háttérben, hogy ott még az országos átlagnál is magasabb a bűnelkövetések száma. A két, egyetemet végzett leányt felnevelő hölgy vállalta, hogy otthonában fogad bennünket, és meghívja magához mindazokat, akik ráérnek.
„Kutyatápot csinálunk belőled”
Mégis, amikor a takaros ház nappalijába lépünk, eláll a lélegzetünk: csaknem harmincan zsúfolódnak össze a kicsiny helyiségben. Egy darabig csöndben, megilletődötten ülnek a megjelentek. – A múlt év novemberében betörték a kirakatomat, kartonszámra vittek el cigarettát a boltból, akkor döntöttem el, valamit tenni kell, nem bírtuk tovább – eleveníti fel a közelmúlt történéseit a házigazda.
Megnyílnak az egybegyűltek, Maronics Jánosné kifakad: karácsony előtt „tértek be” hozzá a tolvajok, nem kevesebb, mint húsz tyúkját lopták el. – Tavaly két hektár földbe vetettem kukoricát, 240 ezrembe került – kezdi sérelmeinek sorolását Kelemen Károly. – Betakarításkor kimentem a határba, hát látom, hogy a tábla közepét teljesen kivágták, elvittek százötven mázsa kukoricát, ezt újabb 300 ezrem bánta. Az idén ellopták a lovamat, az is 200 ezer forint. Számolja? S ha meg merem kérdezni azoktól, akikre gyanakszom, ugyan, ki vitte el a lovam, azt mondják, kutyatápot csinálnak belőlem, ha nem fogom be a szám – fújja egy szuszra dühösen a nyugdíjas férfi. Kelemen Károly leszögezi: amikor 1947-ben a községbe költözött, még bármit ott hagyhatott faluszerte, nem bántotta senki.
Mátyás Tibor helyi gazda megjegyzi: annyi a lopás, hogy már nincs értelme feljelentést tenni a rendőrségen. Mint mondja, egy ideje a vízművek sem jelenti, ha meglovasítják a fémtolvajok a telep kapuját vagy kerítését, nincs értelme, az elkövetők könnyen kereket oldanak.
A tolvajok módszerei közé tartozik, hogy napközben elsötétített szélvédőjű autóval végigjárják a települést, meg-megállnak, terepszemlét tartanak a házak előtt. Alkonyatkor aztán visszatérnek, és elviszik, amit előzőleg kinéztek maguknak, és még akkor sem jönnek zavarba, ha otthon találják a – gyakran nyugdíjas – tulajdonost: előfordult, hogy polgárőrnek adták ki magukat, bekéredzkedtek a portára, és míg egyikük szóval tartotta a házigazdát, a másik elemelt, amit ér.
A helyiek a káresetek elszaporodásának okaként a rendőri jelenlét hiányát jelölik meg: 1945-től öt évvel ezelőttig mindig volt rendőr a faluban, ám amióta a legutolsó körzeti megbízott nyugdíjba vonult, elviselhetetlen mértékben megszaporodtak a lopások. Igaz, nem sokkal jobb a helyzet a környéken, Lábodon, Nagykorpádon sem, mondják. A megyei kapitány intézkedésének hatására a nagyatádi őrsről indulva ugyan gyakrabban cirkál a faluban rendőrjárőr, de a lopásos esetek továbbra sem szűntek meg.
A falubeliek nem értik, miért a legtávolabbi Segesden tartózkodik a község felelős rendőre, miért nem a közelebbi Nagybajomból vagy Lábodról jár a településre. Elmondják, Kutason ugyan szolgál körzeti megbízott, ám a rendőr tartós betegállományba került. A helység lakói nem sokat várnak a településőri szolgálattól sem, amely a hónap elejétől állt fel. Egy idős úr úgy fogalmaz: ne „trotylikat” alkalmazzanak, rendőr kell a faluba, akit hatalommal vérteznek fel.
– Szabás község Kutassal, Kisbajommal és Beleggel a kutasi körzeti megbízotti csoporthoz tartozik, amely jelenleg két fővel látja el a körzethez tartozó feladatokat – tájékoztat Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lényegében ugyanarról, amiről a helyiek. Megállapítja: a tavaly írt kérvény időpontjában is azonos volt a létszám, de az egyik rendőr huzamosabb ideig betegállományban volt, ezért abban az időben csak egy fő látott el szolgálatot. A kolléga azóta felépült, újra dolgozik, és már túl is van néhány sikeres felderítésen. – A közbiztonsági helyzet nem tekinthető rossznak a körzetben – jelenti ki a referens. A szabásiaknak erről más a véleményük.
Az Alföldre kerül a lopott ló
Mátyás Tibor jelenti ki először, amire a megszólalók addig csak céloznak, szerintük mindenki tudja Szabáson, kik az enyveskezűek: a roma W. család – a kiterjedt rokonság ötvennél is több főt számlál – és köre „látogatja” a háztartásokat. Kelemen Károly sem kertel tovább: világos, hogy a helyi cigányok követik el a lopásokat.
– Azt mondják, a magyaroknak kötelességük eltartani őket! És különben is: itt minden az övéké – árad a panasz az idős emberből.
Hegedűs János arról informál, hogy a portáikról eltűnő szerszámgépeket az Alföldön rendelik meg, W.-ék bandája ezeket az igényeket elégítik ki – az ő kárukra. – A boltban nincs annyi fűrész, amennyit már elloptak. Ugyanígy cserélnek gazdát az alföldi és somogyi lovak is. Az is hülye volt, aki eltörölte a marha és az egyéb állatok menlevelét – állapítja meg lakonikusan.
Az emberek szerint összeszámolhatatlan a kár, amely őket érte az elmúlt években. – Ha engem elkapnak gyorshajtásért, rögtön küldik a csekket, hogy fizessem be a büntetést. A tolvajok meg új lehetőséghez jutnak: közmunkára ítélik őket, és ötezrével vonják le tőlük az okozott kárt, alkalmanként fél napot állnak a lapátnyélre támaszkodva. Miért nem viszi el, és értékesíti lovaikat az állam? Abból megtéríthetnék a károsultak veszteségét – tanácsolja Hegedűs János.
Ruzsa Ferencné megemlíti: a romák nagyon szeretnek verekedni, főleg, ha isznak. Igaz, tizenöt esztendeje már csak otthon vagy a szomszéd faluban nyílik rá lehetőségük, az utolsó italmérés ugyanis 15 évvel ezelőtt bezárt, mert gyakran előfordult, hogy a romák nem fizettek, és a berendezést is többször szétverték. – Oda kéne költöztetni ezeket a jómadarakat a rózsadombi villákban pöffeszkedő képviselők közelébe, majd megtudnák! – javasolja. Az öszszegyűltek úgy ítélik meg: az igazságszolgáltatás menete is hozzájárul a bűnözés elharapódzásához. Tapasztalataik szerint ha valamelyiküket nagyobb kár éri, a hatóságok azt mondják: nem egy, hanem több család volt az elkövető. – Egy família pedig büntetlenül elemelhet bármit naponta húszezer forintig – mondják a megjelentek egymás szavába vágva. Felemlítik: míg Romániában olykor pár hét elég egy ítélet meghozatalához, addig nálunk minderre három év is kevés. Meg is van az eredménye, állapítják meg, a környékbeli erdőkből 60-70 centiméter vastag fákat vágnak ki a fatolvajok, s a rendőrség ellenük sem képes tenni semmit. – Így élni nem lehet – állapítják meg többen elkeseredetten.
Akikre ránézni sem szabad
– Én sem merek rájuk nézni – veti közbe egy cigány asszony, akit ugyancsak terrorban tartanak a dologtalan romák. Rozina Zoltánné kifejti: azokkal a cigányokkal nincs gond, akik a falu szülöttei, esetleg a régmúltban házasodtak oda. – A „beszármazottak” nem tudnak beilleszkedni, még a dolgos romákat is meglopják, fenyegetik. Ez egy más „fajta”, nem értenek szót a saját nemzetiségükkel sem. Amióta betették ide a lábukat, megbomlott a községben az összetartás – mutat a bajok gyökerére a nyugdíjas pedagógus.
– Este már nem merünk kimenni az utcára, mert a cigánysoron mindenhol akad öt-hat kutya, amelyek sötétedés után falkában róják a község utcáit, a kerítés ugyanis több ingatlan körül is hiányzik – veszi viszsza a szót Ruzsáné. Azonban ennél is továbbmegy. – Gyakran kapjuk meg az utcán, hogy „mit néző, köcsög?” … megfélemlítik a rendes embereket – panaszolja.
Harcz Gézáné ugyanakkor kijelenti, ő bizony nem fél a tolvajoktól, két farkaskutyájával a múltkor is elzavarta őket. – Nem bánom én, ha agyonütnek is, akkor sem hagyom, hogy a jószágaimat ellopják – jelenti ki, bár megjegyzi: nem épp olyan halált képzelt el magának, hogy agyonverik.
– Nem vesznek semmit; a kötelességet pedig nem teszik a jogok mellé – csatlakoznak a többiek egyként. Elmondják: irritálja a helyieket, hogy a romák udvarán olykor három autó is parkol, s a márkás gépkocsikkal járnak a segélyért. – Az állam több millió forintot folyósított szocpolra, így a község számos házába roma család költözhetett be. Ma sok esetben lovak állnak az ingatlanokban, hiába az állami gondoskodás, ezek mindent csak elpazarolnak – teszi hozzá Hegedűs János. A falubeliek azt sem képesek követni, melyik házban ki lakik, mert, mint Miklós úr mondja, a romák hetente cserélgetik az ingatlanokat egymás között.
Vajda nélkül káosz uralkodik
Rozináné siet leszögezni, nem akarják kirekeszteni a romákat. A bajok gyökerét a tömbösítésben látja: a faluban ugyanis rég megszűnt az iskola, a nagyobb települések intézményeiben a cigány gyerekek pedig azt érzik: ők „csak vidékiek”. Amióta a községben nem tanulhatnak a diákok, kevés cigány gyermek végzi el a nyolc osztályt, magyarázza a pedagógus. – Pedig tény: az, akivel foglalkoznak otthon, kevésbé lesz hajlamos a bűn elkövetésére – mutat rá a nyugdíjas tanár.
– Próbálták felvenni a kapcsolatot a cigány önkormányzattal? – kérdezem.
– Évek óta nincs a faluban, mert a beások és a vendek (német és/vagy szlovén nyelvterületről származó romák – a szerk.) nem tudnak megegyezni egymással. Sajnos vajda sincs, amióta az utolsó meghalt – mondja Hegedűs János.
Berényi László, a megyei cigány önkormányzat elnöke tőlünk hall először a szabásiakat ért sérelmekről. Határozottan elítéli a terjedő bűnözést, és leszögezi: nem védik meg azokat a romákat, akik meglopják a falubelieket. Véleménye szerint problémát jelent, hogy a rendőrség kevés emberrel és forrással rendelkezik a nagy területen való állandó járőrözéshez. – Csak együtt sikerülhet gátat szabni a bűnözésnek, ahogy Babócsán is, ott magyarokból és romákból álló közös polgárőrséget szerveztünk. Sajnos a szabási cigány önkormányzat évekkel ezelőtt megszűnt, és azóta sem sikerült újraéleszteni. Pedig a megoldás az lehetne, hogy újjászerveződik a kisebbségi önkormányzat, amellyel a helyiek majd tarthatják a kapcsolatot. El fogok látogatni a községbe, s minden erőmmel azon leszek, hogy az őszi választásokon újra legyen a településen roma képviselet – ígéri Berényi.
A szándék dicséretes, de hogy mindez elég lesz-e a bűn megfékezéséhez, a jövő titka. A szabásiak pedig bíznak sorsuk jobbra fordulásában. Mást sem tehetnek.