Győzzön a józan ész!

Néhány évvel ezelőtt még arra voltunk büszkék, hogy mi, magyarok mennyire vállalkozó szellemű nemzet vagyunk. Hogy hányatott történelmünket is csak amiatt éltük túl, mert az új helyzetekre mindig találtunk egy új megoldást. Az általános letargia közepette mára mintha kiveszett volna belőlünk az innovációs képesség. De vajon valóban elvesztettük kezdeményezőképességünket, alkotókedvünket, vagy másról van szó? Erről kérdeztük Szabó Gábor egyetemi tanárt, a Magyar Innovációs Szövetség új elnökét.

Szerintem a „városi legendák” tárgykörébe tartozik, hogy mi genetikailag alapvetően innovatívabb nemzet vagyunk másoknál – jelentette ki elöljáróban a szakember. – A hazai innováció helyzetét nem lehet elválasztani sem a magyar gazdaság egészének helyzetétől, sem az államigazgatás működésének hibáitól, és főleg nem az emberek gondolkodásmódjától. Világos, hogy változtatni kell. A választásokra mi úgy készültünk, hogy közgyűlésünkön megfogalmaztuk, hogy mi az, amit az ország jövője szempontjából elvárunk a következő kormánytól az innováció támogatása terén.
– Mi a legfontosabb elvárásuk?
– A legfontosabb az, hogy a döntéshozatalt visszarántsuk a való világba, a szakértelem talajára. Vesszőparipám, hogy az elmúlt két évtized magyar demokráciájának legnagyobb gyengeségét az erős civil szervezetek hiánya jelenti, amelyek hosszú távú irányokat szabnak a politikának. A politika ciklusoktól ciklusokig bukdácsol, ötletel, belekezd valamibe, ami aztán félbemarad. Ha például Németországban az ottani gyáriparosok szövetsége megszólal, akkor csönd lesz, mert szavának súlya van.
– A hazai kamarák, szakmai szervezetek súlya nem elég ehhez?
– Nálunk így alakult. Ne menjünk bele, miért. Ez részben a saját hibánk. Sokan meg se szólalnak, ha nem kérdezik meg őket, vagy ha mégis, és még kapnak is valamit a politikától, akkor dörgölőzni kezdenek. Ez nem szolgálja a tekintély kialakulását. A civileknek hosszú távú koncepciókkal, célmeghatározásokkal kell rendelkezniük a saját területükön, amit a leghatározottabban képviselnek. El kell érni, hogy a mindenkori kormányok megkerülhetetlen partnerként viszonyuljanak hozzájuk. Az innovációs szövetség egy ilyen szervezet akar lenni. Elhatároztuk, nem kérdezünk a politikától, hanem kezdeményező módon kifejtjük, hogy mi az, amit elvárunk.
– A Fidesz kikérte már az önök véleményét?
– Hivatalosan eddig nem kerestek meg bennünket, pedig szívesen segítenénk a programok kidolgozásában. Mivel innováció nélkül az ország fenntartható gazdasági fejlődése elképzelhetetlen, eleve halálra ítéli magát az olyan gazdaságpolitika, amely nem erre épít. Az innováció egy lakmuszpapír. Ahol van, ott van stratégiai gondolkodás. Ahol nincs, ott nincs. Az innovációs rendszer csak akkor működik, ha stabil. Ehhez képest nálunk állandóan változik valami a támogatások rendszerében, minden kiszámíthatatlan. Egy innovatív termék piacra kerülése a fejlesztés megkezdésétől 2-15 évig terjed attól függően, hogy szoftverről vagy éppen gyógyszerről van szó. Megengedhetetlen a kiszámíthatatlanság.
– A most leköszönő kormány megalkotta az innovációs stratégiát 2007-ben, amit önök kritizáltak…
– Inkább azt kritizáltuk, hogy mostanáig nagyon kevés valósult meg belőle.
– Volt következménye?
– Bár a szövetség nem tudta mindenben elérni céljait, azért vannak eredményeink. Például amikor meg akarták szüntetni az innovációs járulékot, mi sajtókampányt indítottunk, nyílt levelet fogalmaztunk, aminek eredményeként a kormány meghátrált, visszavonták a törvényjavaslatnak ezt a részét.
– Jelenleg milyen irányba mennek a hazai folyamatok?
– Vegyes a kép. Minden baj ellenére is vannak cégek Magyarországon, amelyek most is folytatnak fejlesztő tevékenységet. Számukra valóban az innováció a fennmaradás kulcsa. Sajnos a kis hazai cégek körében nagyon alacsony az innovációs képesség. Sok kisvállalkozás inkább nem alkalmaz fejlesztőt, nem mer kockáztatni, inkább választja a lassú lemaradást.
– Ez talán érthető, amilyen a gazdasági helyzet…
– Jó magyar tulajdonság, hogy mindent a külső körülményekre kenünk, és minden megoldást kívülről várunk. Beleéljük magunkat abba, hogy ellenünk van a török, a tatár és ki tudja még, ki mindenki. Nem hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk helytállni a versenyben, elég tehetségünk és szorgalmunk van hozzá. A másik magyar tulajdonság, hogy mesterei vagyunk annak, miként lehet egymás életét megkeseríteni. Erre példa a körbetartozás, ami az objektív okok mellett egy elharapózott mentalitás következménye. Ezt nagyon gyorsan magunk mögött kell hagyni, különben tönkretesz mindnyájunkat.
– A kutatás-fejlesztés terén milyen elvárást fogalmaztak meg az új kormány felé?
– Mindenekelőtt arról szóltunk, hogy mit nem szeretnénk. Nincs annál nagyobb kár, mint amikor egy folyamatban lévő program leáll azért, mert megvonják tőle a forrást. A fejlesztések nem igazodnak választási ciklusokhoz, átívelnek rajtuk. A már zajló programokat mindenképpen ki kellene futtatni.
– Ez miért nem evidens dolog?
–A 2002-es kormányváltás után például egy év kimaradt az innovációs pályázatokban. Mindent leállítottak részben a „mi mindent jobban tudunk, mint elődeink” gondolat jegyében, részben az államigazgatási szakembereket érintő, gyakran politikai indíttatású átszervezési és elbocsátási hullám következtében. Akkor szerencsére még voltak tartalékok, ami biztosította az átmenetet, de ugyanez most nem mondható el. Már tavaly év végén lelassultak a kifizetések.
– További elvárások?
– Amint azt az OECD hazánkról készült országtanulmánya is megállapította, nem elegendően összefüggő a támogatási rendszer. A bürokraták arra hivatkoznak, hogy uniós szabály írja a lépéseket, pedig sokszor csak a hivatalnoki önkény. Van olyan kafkai szabály például, hogy ha egy kutatót valaki pályázati pénzből vesz föl, annak a szakembernek abból a keretből nem lehet táppénzt fizetni. A közbeszerzés erőltetése szintén megöli az innovációt. Ezen a területen ez teljességgel életidegen dolog. Milliárdokat, rengeteg időt és energiát spórolnánk meg azzal, ha kiiktatnák a közbeszerzést onnan, ahol az csak hátráltatja a munkát.
– Alkalmatlan emberek ülnek a támogatásosztó helyeken?
– Túlnyomórészt nem. A jóindulatú, hozzáértő emberek vannak többségben ezekben az intézményekben, csakhogy nem hatékony munkát végeznek. A rendszer rossz, tehát nem az emberek lecserélése jelentené a megoldást, hanem a rendszer reformja.
– A reform szótól sokunk hátán már feláll a szőr.
– Ez a reflex a hazai rossz tapasztalatokból táplálkozik. Nevezhetjük másnak is, de az nem maradhat, ami most van. A rendszer nem tanul, ismétli a hibákat. A K+F források Magyarországon az EU átlagának felét teszik ki, de ezt a keretet is lényegesen jobban fel lehetne használni, ha a bürokráciát visszaszorítanánk, és a józan eszünkre hallgatnánk.