Mosolyország

Két és fél hónap alatt majd hetven halottjuk van a thai fővárosban a kormány lemondását követelő tüntetéseknek. Ha a kabinetnek végre sikerül elérnie, hogy a vörös ingesek hazatérjenek, akkor is ott marad a thaiföldi társadalom végzetes megosztottsága, amely újra erőszakot hozhat. A kiutat egyelőre senki sem találja.

Időrend

2006. Katonai puccsal megfosztják hatalmától Thakszin Sinavatrát.
2007. A katonai kormányzat választásokat tart, amelyet utcahosszal megnyer a Thakszin-féle utódpárt.
2008. A sárga ingesek hatalmas tüntetést szerveznek, olyat, amilyen megelőzte a katonai hatalomátvételt. A vörös ingesek is a fővárosba jönnek, elkerülhetetlen a két tábor összecsapása. A bíróság korrupció miatt két év börtönnel sújtja Thakszint, aki külföldre távozik. A sárga ingesek két hétre elfoglalják Bangkok nemzetközi repülőterét, a hatóságok rendkívüli állapotot hirdetnek ki. Az alkotmánybíróság kizárja a parlamentből Thakszin utódpártját, amelyet apósa vezetett. Így kerül hatalomra Abhiszit Veddzsadzsiva hattagú koalíció élén.
2009. A vörös inges tüntetők Pattaján tiltakozva az új kormányfő ellen meggátolják az ázsiai csúcstalálkozó megtartását.
2010. február. A legfelsőbb bíróság megfosztja Thakszin Sinavatra volt kormányfőt a zárolt 1,4 milliárd dolláros vagyonától hatalommal való visszaélés miatt.
Március 12. Elözönlik a vörös ingesek Bangkok központját, a kormány távozását és új választásokat követelve.
Április 2. A tüntetők elfoglalják a turistanegyed után a központi üzleti kerületet is. A tiltakozók és a kabinet tárgyalásokat kezd, de ezek hamar elakadnak az alsóház feloszlatásának kérdésén.
Április 7. A hatalom rendkívüli állapotot rendel el Bangkokban.
Április 10. Elfogatóparancsot adnak ki a vörös ingesek vezetői ellen, aminek következtében kitörnek a heves utcai csatározások, 27 személy életét veszti, nyolcszázan megsebesülnek.
Április 12. A választási bizottság feloszlatja a 2005-ös visszaélések miatt a Thakszin-féle Demokrata Pártot.
Május 3. A kormányfő bemutatja „útitervét”, amely szerint a tüntetések befejezéséért cserébe november 14-én előrehozott választásokat tartanának. Ezenkívül ötpontos megegyezést javasol: egyebek közt a királyság tiszteletben tartását, alkotmányreformot, az április 10-i vérengzés felelőseinek kiderítését, a média pártatlanságát a kampányban és nagyobb társadalmi igazságosságot. A vörös ingesek elfogadják az útitervet, de továbbra is kitartanak az alsóház két héten belüli feloszlatása és az általuk vétkesnek talált miniszterelnök-helyettes azonnali megbüntetése mellett. A megállapodás meghiúsul.
Május 13. A „vörös tábornokot”, Kattija Szavaszdipolt fejlövés éri, amelybe négy nap múlva belehal. A kormány kihirdeti 17-én 15 órára vonatkozó ultimátumát; ha eddig az időpontig nem távoznak a tüntetők, minden eszközt bevet.
Május 17. A megfogyatkozott vörös ingesek tűzszünetet ajánlanak a kormánynak.
Május 18. A kormány elutasítja az ajánlatot, csak akkor tárgyal, ha a tüntetők elvonulnak.
Május 19. A hadsereg felszámolja a vörös ingesek központját. Gyújtogatások történnek Bangkokban. Az utóbbi hat napban 45-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Bangkokban manapság mintha nehezebb lenne mosollyal fogadni a vendéget: nyugtalanság rejlik az erőltetett öröm mögött. E tavaszi napok eseményei után érthető is, hogy megkopott a máskor természetes jókedv kifejezése. A Szingapúrban élő Pavin Csacsavalpongpun politikus szerint a királyság elvesztette legfőbb báját, a mosolygásra való hajlamot.
Az egyetemi oktató a Bangkok Post napilapban a közelmúltban megjelent politikai elemzésében megállapította, hogy az ismétlődő utcai erőszak legfőbb áldozata a nemzeti egység. A thaiföldi nép büszke történelmére, különösen arra, hogy a délkelet-ázsiai országok közül csak az övét nem sikerült gyarmatosítaniuk az európaiaknak. A thaiföldiek tudják, hogy hajdanán csak az egység erejével voltak képesek ennek ellenállni.
Itt elevenen élt az a meggyőződés, hogy ők különbek szomszédaiknál – folytatta a politológus. A nemzeti identitástudathoz szerencsésen társult az utóbbi tíz év viszonylagos politikai stabilitása és a gazdasági fellendülés. Nem csoda, hogy a thaiföldiek széles mosollyal fogadták a hozzájuk érkező turistákat, akik bőven hagytak ott valutájukból. És valóban, áru lett a híres thaiföldi vendégszeretetből.
A bangkoki vezető réteg hozta meg a döntéseket, míg a hátország, a vidéki parasztság teljesítette őket. Ezt a társadalmi konszenzust rúgta fel Thakszin Sinavatra miniszterelnöksége – állapította meg a profeszszor cikkében. A ma hatvanesztendős Sinavatra – az ország északi feléből, agrárvidékről származó üzletember, aki ideiglenesen politikusi pályára cserélte fel a pénzcsinálást – mindent megígért választóinak. Thaiföld 65 millió fős lakosságának kétharmada földművelésből él. Ha a kormányfő öt év alatt csupán egy részét valósította volna meg elképzeléseinek, bebetonozhatta volna magát a hatalomba.
Sinavatra földreformot, társadalombiztosítást, importadókat ígért a földművesek táborának, ám ebből nem lett semmi, ugyanis a hadsereg 2006-ban korrupció és pénzügyi visszaélések miatt megfosztotta hatalmától. Ő valóban úgy kezelte az országot, mint volt telekommunikációs vállalatát, ráadásul a több milliárd dolláros haszon után is elfelejtett adót fizetni. A puccsot végrehajtó katonák egy évig tartották maguknál a hatalmat. 1932 óta, amikor az abszolút uralkodást alkotmányos királyság váltotta fel Thaiföldön, tizennyolcszor történt katonai hatalomátvétel. Tehát ezt amolyan végső eszközként könyvelik el a thaiföldiek.
Mióta Thakszin Sinavatrát eltávolították a kormányrúdtól és az országból – Dubajban és Montenegróban eszi a számkivetettek keserű kenyerét –, Thaiföldön elkezdődött a politikai bizonytalanság korszaka. Hol a főleg vidékről Bangkokba özönlő vörös ingesek, akik a városi szegény rétegből is növelik számukat, hol a politikai hatalmat jelenleg birtokló városi középosztály és nagypolgárság képviselői, akik sárga ingbe bújnak, időről időre felforgatják a rendet a 12 milliós fővárosban.
– Ez a karneváli hangulatú tüntetés időnként erőszakot szül – magyarázta Michael Montessano, a Délkelet-ázsiai Kutatóintézet tudósa a francia AFP hírügynökségnek. – Eközben az egész Thaiföld felvillan egy pillanatra, mert a felszín alatt rengeteg agresszió halmozódott fel az országban. Amikor a feleknek le kellene ülniük, hogy hideg fejjel tárgyaljanak valamilyen megoldásról, egyszerűen egymásnak esnek.
Megváltozott a parasztság és a kisemmizett városi réteg hozzáállása a politikához: a társadalom javainak új elosztását követelik. Ez már korántsem az a szellemileg korlátozott tömeg, amelytől a „felvilágosult” elit egy része még a közelmúltban is meg akarta vonni a szavazati jogot, mondván, úgyis arra voksolnak, aki többet ígér nekik – szögezte le a Nation helyi napilap elemzése. Ma már politikai jogokat akarnak, és nem látszatdemokráciáért állnak ki, amelyben az őket lenézők helyettük hozzák meg a rájuk vonatkozó döntéseket, mégpedig a hadsereg fegyvereire támaszkodva.
Mint Sophie Boisseau du Rocher, a térség egyik kutatója a L’Express francia magazinnak nyilatkozta: a „vörösök” összetétele is változott az utóbbi időkben. A feltétlen Thakszin-hívőkön túl megjelentek körükben a helyi, tartományi vezetők csoportjai, a kis parlamenti pártok képviselői, sőt a hadsereg egyes elemei is. Soraikban vannak olyanok is, akik nem az eltávolított miniszterelnök visszatérését sürgetik, Thakszin Sinavatra alakja mégis rányomja bélyegét egész mozgalmukra. Ugyanis ő áll a háttérben, ő pénzeli, sőt ő adja ki az utasítást a megmozdulásokra videotelefonos üzenetben. Például március 12-re azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság februárban elkobozta lefoglalt vagyona felét, több mint egymilliárd eurót. Maradt még neki bőven.
Mi lehetne a kivezető út a thaiföldiek számára a szűnni nem akaró politikai válságból? Az önállósuló hadsereg fellépése, hogy olyan juntát hozzon létre, mint amilyen a szomszédos Mianmart (a volt Burmát) uralja? Ebből valószínűleg nem sokan kérnének. Ugyanakkor a központi irányítást jelenleg birtokló elitnek, amely a városi polgárságból, az értelmiség egy részéből és vezető katonatisztekből áll, esze ágában sincs lemondani akár a hatalom kis szeletéről is. Különösen nem, ha az Thakszin Sinavatra visszajövetelével jár.
Egyetlen megoldásként kínálkozik a thai lakosság által mélyen tisztelt Bhumibol Aduljadezs király útmutatása. Ha ő fellépne, akkor követnék. A sárga ingesekről – sárga a királyság színe – mondják, hogy royalisták. A másik oldalon, a Bangkokban tüntetők közt sem találtak a tudósítók olyat, aki megkérdőjelezte volna az uralkodó szavát. De ő öreg és beteg: a 82 éves király tavaly szeptember óta kórházban fekszik. Különben is igen ritkán szólalt meg politikai ügyekben, elemzők viszont visszaemlékeznek 1992-re, amikor a jelenlegihez hasonlóan válságos volt a politikai helyzet, és a király állásfoglalása megakadályozta, hogy országa szakadékba rohanjon.
Erre ma már vélhetően nem ad lehetőséget Bhumibol király állapota. Akkor majd utódja megteheti ezt. A thai néphit szerint, amely ugyancsak erős, a jelenleg uralkodó Csakri-dinasztia 10. tagja katasztrófába fogja vezetni az országot. Bhumibol a kilencedik király. A királyi udvarban járatosak szerint a koronaherceg, Maha Vadzsiralongkorn „egyszerű lélek”, míg mások szerint idegbeteg. Ha ő kerülne hatalomra, hiába várnánk tőle bölcs iránymutatást – vélik a thaiok.
De vajon a média mindennapos jelentései az öszszecsapásokról nem nagyították-e fel a vörös ingesek megmozdulását? Hiszen a tüntetők tömege a márciusi 75 ezer főről a napokban ötezer fő alá csökkent, három négyzetkilométert tartott „uralma” alatt, igaz, ezt a főváros szívében. Csak két kerületet érintett a felfordulás, előbb a város turisták által látogatott részén voltak összecsapások, majd az üzleti negyedbe húzódtak át a tüntetők.
Közben az ország és a főváros békésen élt tovább: az üdülőhelyek ugyanúgy fogadták a turistákat, mint máskor. Bangkokban is zajlott az élet, igaz, el kellett kerülni az éleslövedék használatára kijelölt zónát, a közlekedés kissé bonyolultabbá vált, néhány buszjárat és a metró nem közlekedett. A forró helyekre viszont csak az ment, aki oda akart menni. Mintha a tízmilliós városban kijelöltek volna egy területet, ahol „eljátszhatnak” a felnőttek. A nagyobb baj az, hogy a vörös ingesek táborhelyének központjában álló buddhista templomba húzódva fegyvertelen öregek és gyerekek is voltak.
A hét közepéig majd hetven halottjuk volt az eseményeknek. A kormány megrettent az elszánt tömegtől: nem akarta erőszakkal feloszlatni, aztán ennek ellenére április 10-én mégis vérontássá fajult az összeütközés. A hadseregben is egyre nőtt a bizonytalanság: vajon helyes-e fellépni a fegyvertelen tömeggel szemben? Közben több helyen is azonosító jelvény nélküli, maszkot viselő fekete ruhások lőtték a tüntetőket. Kik voltak azok? A kormány vagy a hadsereg kíméletlen megoldást támogató része küldte oda őket? Sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk.
Lehet gyengekezűnek nevezni Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfőt, de szinte mindent felajánlott a tüntetők elvonulásáért cserébe, még a novemberre előrehozott választásokba is belement volna. Aztán az események más fordulatot vettek. A helyi szakértők közül több azzal a reménnyel fejezi be elemzését, hogy hátha mégsem volt hiábavaló a hetven ember halála, hátha majd ez megvilágosítja a szemben álló feleket, és tárgyalóasztalnál megegyezésre jutnak. Mi, európaiak cinikusabbak vagyunk ennél, belőlünk kiölték a jóra való hajlamnak ezt a fokát.