Pesten, a Kígyó utcában valamikor 1843-ban összetalálkozott két fiatalember. Az egyik, Erkel Ferenc alig múlt harmincesztendős. A másik, Egressy Béni még annyi sem. Kezében jókora iratcsomó, szövegkönyv. Bartay Andráshoz, a Nemzeti Színház színházigazgatójához, bérlőjéhez indult vele. Az énekes színész és színházi mindenes Egressy fiú arra akarta rábeszélni direktorát, hogy zenésítse meg legfrissebb librettóját, amelyben Hunyadi László történetét dolgozta fel. Erkel, aki már úgy-ahogy ismerte a sok műfajú – zeneszerzéssel, színműírással és fordítással is próbálkozó – Egressy Béni képességeit, futólag beleolvasott az új szövegkönyvbe, amelyet aztán nem is adott neki vissza. A nemzeti opera, jelesül az 1844 januárjában bemutatott Hunyadi László diadalútja tehát – okkal, joggal elmondható – a Kígyó utcából indult el. Visszaemlékezései szerint a kétszáz éve, 1810. november 7-én Gyulán született Erkel Ferenc is ezt tartotta.
A nagy programot, hogy – miként Egressy Béni a színházi élet – ő a magyar zenekultúra mindenese lesz, Erkel Ferenc már a sorsdöntő Kígyó utcai randevú előtt életcéljának tekintette. Voltaképpen tizenévesen is erre a hivatásra készült. Ismerte Liszt Ferencet – pozsonyi hangversenyét az ottani bencés gimnázium kisdiákjaként hallgatta meg. Tisztában volt vele, hogy Liszt Ferenc nemzetközi hírneve „a magyar zene világpolgári jogosultságát hirdeti”. Bihari János zenekarát is többször hallotta játszani, ennek köszönhetően fogadta el, hogy a zenei köznyelv alapanyaga honfitársai számára a verbunkos és a népies műdal lett. Kolozsváron és Pesten hol karnagyként, hol zongoraművészként mutatkozott be. (Kevesen tudják, hogy Chopin e-moll zongoraversenyét, Beethoven Kreutzer-szonátáját Erkel Ferenc játszotta először a magyarországi zenekedvelő közönség előtt.) A pesti német színház másodkarnagyaként megtanulta, miként működik a színházi nagyüzem, és hogyan épül fel egy korszerű repertoár. Tapasztalatait később a Magyar – a majdani Nemzeti – Színház első karmestereként kamatoztatta, ekkor már jól tudta, hogy a magyar ajkú publikum számára miként lehet versenyképes együttest kiállítani – szinte a semmiből.
Első operájával, az 1840-ben bemutatott Bátori Máriával mérsékelt sikert aratott. Hosszú pályája során osztatlan elismerésben egyébként is ritkán volt része; életrajzírói rendszerint nem is felejtik el megemlíteni, hogy „senkinek nem volt annyi utánzója, ócsárlója s magasztalója” egyidejűleg, mint Erkel Ferencnek. Attól az ellentmondásos fogadtatástól azonban, amely a zeneszerző Erkel bemutatóit általában övezte, az 1844-es esztendő két közismert szerzeménye szerencsére mentesült: a háromfelvonásos opera, a Hunyadi László, melynek Meghalt a cselszövő, elmúlt a rút viszály… kezdetű kórusműve forradalmi tömegdal lett, valamint a Bartay András által meghirdetett pályázaton első díjat nyert, megzenésített Kölcsey-vers, a Himnusz, amely azóta is hazánk hivatalos himnusza. Az uralkodói önkény elleni kiáltásnak szánt, 1861-es Bánk bánt szakmai körökben már többen is bírálták. Az operakedvelő nagyközönség pedig nehezen tudta megbocsátani a zeneszerzőnek, hogy ebből a dalművéből szinte teljesen eltűntek az olaszos dallamok.
Politikai helytállására s következetességére, hogy Erkel Ferenc 1848-ban nemzetőrnek állt, hogy a kiegyezés elleni politikai színvallásaként Dózsa Györgyről szóló dalművel jelentkezett, 1867 után már senki nem volt kíváncsi. Arról pedig, hogy Erkel valamennyi ma is működő zenei intézményünk megalapításánál és működtetésénél vezető szerepet játszott, a legtöbb honfitársunknak tudomása sincsen. Születésének kétszázadik évfordulóján is inkább csak a Zeneakadémia megalapításában és megszervezésében vállalt szerepét hangsúlyozzák. Ha a Magyar Örökség díj döntnökeinek nem jut eszükbe, feledésbe merült volna Erkel Ferencnek az ország első – és kilencven éven át egyetlen – hivatalos zenekara megalapításában és életben tartásában kifejtett küzdelme is.
Erkelt, az 1875-ben megalapított Zeneakadémia igazgatóját ideiglenes kamarakiállítás mutatja be a régi Zeneakadémia épületében. A saját irattárából, valamint társintézmények archívumából válogatott gyűjtemény a gyakorlatias Erkel Ferencet szemlélteti, azt a szorgalmas és áldozatkész „másodhegedűst”, aki a világhírű „kolléga”, Liszt Ferenc árnyékában is lelkesen munkálkodott. Helyette is, amikor a gyakran távol levő Liszt tanítványainak oktatását vállalta. Erkel Ferenc kezdettől fogva tudta, megnyitóbeszédében hangoztatta is, hogy milyen „messze kiható” szerepe lehet az „új műintézetnek”, és ennek érdekében – az intézmény elnökévé kinevezett Liszt Ferenccel a legnagyobb egyetértésben – a Zeneakadémiának szinte minden ügyét a hátára vette. Erkel dolgozta ki a szervezeti felépítését, a tanterveit, az évfolyamok órarendjét is. (Hétfőn és csütörtökön tíz és tizenkét óra között a harmadik és a negyedik évfolyam növendékeinek ő adott zongoraleckéket, kedden reggel kilenc és tíz között pedig A magyar zene gyakorlati tárgyalása nevű tantárgyra várta az első- és másodéves hallgatókat.) Ő gondoskodott a hangszerekről, sőt amikor az intézmény anyagi helyzete kérdésessé tette, hogy télidőben folytatni tudják-e az oktatást, Erkel Ferenc a saját igazgatói fizetéséből előlegezte meg a fűtés költségét…
A ma is tiszteletre méltó zenei teljesítményt nyújtó Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát (BFTZ) 1853-ban, bécsi mintára, szintén Erkel Ferenc közreműködésével – vagy inkább a nógatására? – alapították. Az önálló testületként működő, elnök-karnagya és választmánya által irányított zenekarnak alapszabálya szerint mindenkor különös figyelmet kell fordítania az új magyar zeneművekre, a magyar zeneművészet külföldi népszerűsítésére, valamint a külföldi zenei újdonságok megismertetésére a magyar közönséggel. Nem kellett különösebb politikai éleslátással rendelkezniük az embereknek sem külföldön, sem idehaza1853-ban, de később sem, hogy átlássák: azzal a célkitűzéssel, amellyel a BFTZ-t útjára indították, megalapítói és muzsikusai – akik a korabeli Nemzeti Színház és az Opera zenészei közül kerültek ki – nem „csak” művészi missziót akartak teljesíteni, de a hírhedt Bach-rendszer szorításában élő ország szellemi elszigeteltségén, erkölcsi kiszolgáltatottságán is próbáltak segíteni.
Segítettek is: kezdettől fogva a korabeli Európa leghíresebb muzsikusai mutatkoztak be a BFTZ karmestereként vagy komponistájaként: Brahms, Dvorak, Mahler, Mascagni, Ravel, Respighi, Richard Strauss, Sztravinszkij… Ősbemutatóikat ma is számon tartja a világ. A százötven éve született Gustav Mahlerre emlékezve Európában most is emlegetik, hogy az osztrák zeneszerző I. szimfóniáját a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara játszotta először 1889-ben Budapesten. Nekünk pedig idehaza azt volna érdemes fölidézni, hány nagynevű magyar zeneszerző (például Liszt Ferenc, Goldmark Károly, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Kadosa Pál) ajánlotta műveit annak a szimfonikus zenekarnak, amelyik százötvenhét éve a magyar kultúra nagykövete határon innen és túl. Magyar örökségünk részeként.
origo.hu
Szenzációs felfedezés: huszárok 80 éve elásott titkait találták meg egy osztrák kastély parkjában
