Vuvuzela, ami nem zene füleinknek

Argentínában konfettieső hullott, de senki sem bánta, Mexikóban kötelező volt együtt hullámozni a tömeggel, amit mindenki örömmel tett. Most a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon sincs választási lehetőség, a helyi hagyományokat követve muszáj hallgatni a vuvuzelát. Még akkor is, ha a helyszínen ebbe bele is lehet süketülni, a televíziók előtt ülők pedig idegbajt kapnak a zümmögő kórustól.

Strandlabda a Jabulani? A vb másik „közellensége” a torna hivatalos labdája. Az elnevezésében ünneplést, ünnepet jelentő Jabulani barázdált, fehér alapfelületén három, lekerekített élű, háromszög alakú színes minta látható. A tizenegy szín a Dél-afrikai Köztársaságban hivatalos nyelvekre és a helyi törzsekre utal, továbbá az afrikaiak lelkének sokszínűségét szimbolizálja. A kapusok viszont egyöntetűen utálják. A vb előtt a spanyol Iker Casillas pocséknak és „strandlabdának”, az olasz Gianluigi Buffon kiszámíthatatlannak, az angol David James szörnyűnek titulálta a repülés közben nemcsak szitáló, hanem irányt is váltó labdát. Eddig az angol válogatottban Robert Green az amerikaiak, az algériaiban Favzi Sausi a szlovének, a ghánaiban Richard Kingson az ausztrálok, a nigériaiban pedig bravúrjai után Vincent Enyama a görögök ellen kapott potyagólt; de a Jabulani bizony a mezőnyben sem úgy száll, ahogyan azt a játékosok szeretnék. „Komikus dolgokat művel a levegőben. Ha a játékosok a földön tartják, nincs baj vele. A keresztbeíveléseknél viszont alig lehet kontrollálni, összevissza repked” – mondja Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya. Az már a kapusok sorsa, hogy az ő bakijaikat jegyezzük meg, így a hálóőrök szemszögéből természetesen az lenne az ideális, ha a focit medicinlabdával játszanák.

Tavaly ilyenkor a világbajnokság főpróbájának számító Konföderációs kupa már előrevetítette, hogy a vb-n nagy baj lesz a vuvuzelával, amiről addig azt sem tudtuk, mi fán terem. Ám amikor a televíziós közvetítések háttérzaja a megszokott buzdítás – jobb helyeken éneklés –, fütyülés és időnkénti morajlás helyett merő darázsdongás volt, megismerhettük a rettenetes dél-afrikai dudát. A kimutatások szerint a tölcséres fúvókájú hangszerek családjába tartozó, mintegy méteres vuvuzela akár 130 decibeles hangerővel is szólhat, így maradandó halláskárosodást okozhat. Viszonyításképpen: egy felszálló repülőgép 100, a légkalapács 90 decibeles zajt kelt; s most képzeljük el, hogy a helyszínen húszezer légkalapács dübörgése közepette próbálunk a játéktéren zajló eseményekre koncentrálni. A helyiek persze már megedződhettek. Az eredetileg ónból készült vuvuzelát a 2000-es évek elején kezdték el műanyagból gyártani, és az olcsósága miatt – három-négy euróba kerül – csakhamar tömegesen elterjedt. A vehemensebb drukkerek azonban a lelátókon felmerülő nézeteltérések elrendezésére is igénybe vették, ha pedig csapatuk vesztésre állt, egyszerűen bedobták a pályára. A békesség érdekében ezért egy időre száműzték a stadionokból. A rendelkezést 2008 júliusában oldották fel, és a vb-re látogató külföldiek bizony bánhatják, hogy a helyi szurkolók jó útra tértek. A világbajnokságon ugyanis az első perctől kezdve az utolsóig lankadatlanul fújják a fröccsöntött dudát, a gyengébb tüdővel rendelkezők számára pedig létezik pumpás változat is.
Helyszíni beszámolók szerint a lelátón ülve egyébként messze nem olyan zavaró a hangja, mint a képernyők előtt, amit viszont mindannyian megtapasztalunk. A televíziós társaságok egyöntetű tiltakozása miatt a probléma rögtön a vb elején a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a szervezőbizottság asztalára került, ám innen gyorsan lesöpörték, mondván, hogy a vuvuzela a nemzeti kultúra és a világbajnokság ünnepi voltának is szerves részét képezi. A korifeusok mindössze annyit kértek, hogy a himnuszok alatt maradjanak csöndben a kórusok. Így aztán a világbajnokság közellensége komoly kihívás elé állítja a tévés társaságok hangmérnökeit. Trevor Cox, a brit Akusztikai Intézet elnöke a BBC hírhonlapjának magazin rovatában kifejtette: az a gond, hogy a vuvuzelák az emberi beszédéhez hasonló frekvencián szólnak, s ha a tévétársaságok kiszűrnék a dudaszót, az a meccsek kommentátorainak hangjára is hatással lehet. Előfordulhat, hogy a közvetítők mondandójából a nézők nem hallanák például az „e” hangot.
Egy német hobbizenész a számítógépén mindenesetre kidolgozott egy szoftvert, amely szerinte orvosolja a problémát, és múlt kedden a Magyar Televízió is azt ígérte, a stadiononként változó bejövő hangjelekből igyekszik a lehető legoptimálisabb hangot kikeverni. Ennek dacára aznap este a Brazília–Koreai NDK mecscsen még hangosabban szólt a vuvuzela, ám csütörtökön, a Mexikó–Franciaország találkozón már átjött a latin-amerikai szimpatizánsok ollézása. Szóval javult a helyzet; esetleg lassan már megszokjuk a monoton zümmögést…
A stadionokba az egyelőre még nem immúnis drukkerek jobb híján füldugókkal felszerelkezve vonulnak, a hírek szerint a fokvárosi gyógyszertárak készletét már teljesen felvásárolták. S a francia válogatottból Patrice Evrának is be kellett volna kettőt szereznie, mert erősen nehezményezte, hogy az első, Uruguay elleni mérkőzésük hajnalán hat órakor vuvuzelaszóra ébredt. A játékosok persze a pályán nem dughatják be a füleiket, és a dánok kapusa, Thomas Sörensen elmondása szerint a hangzavar miatt csak jelbeszéddel tudnak kommunikálni a mérkőzéseken. Ottmar Hitzfeld, a svájci válogatott szövetségi kapitánya azonban kitalálta a legjobb módszert arra, hogy a csapatát felkészítse a nehézségekre. A korábban a Borussia Dortmunddal és a Bayern Münchennel is Bajnokok Ligája-győztes német szakember a helvétek bemutatkozása előtt az edzésbe beiktatott egy extra tréninget, amelyre vuvuzelás szurkolókat is meghívott. „Így gyakorolhattuk a pályán való kommunikációt olyan körülmények között, amikor mindent elnyom a nézőtéri monoton zúgás” – fogalmazott Hitzfeld; aztán a svájciak az első meccsükön 1-0-ra legyőzték a torna egyik nagy esélyesének számító, Európa-bajnok spanyolokat. Legalább ők elmondhatják, hogy a vuvuzela zene füleiknek.