Szárnyakat ad, de olykor el is vesz

Ha valaki azon polemizál, hogy a fuldokló csapattársát gondolkodás nélkül kimentené az óceánból, akkor azért gyaníthatjuk, a dicséretes jó szándék mögött mégiscsak feszültség lappang. S azután, hogy Mark Webber elmerengett, mit is tenne az adott helyzetben, a Red Bull-istállónál még jobban elmérgesedett a helyzet. Bár a múlt héten a nagyközönség újból sikeres „béketárgyalásról” értesülhetett, az ausztrál pilóta vélhetően legfeljebb mentőövet dobna a habokba, afelől már kétségeink vannak, hogy a cápák közé is beugrana Sebastian Vettel után.

2010. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azért ez nem rossz eredmény a második számú pilótától – szólt be a rádión gúnyosan saját csapatának Mark Webber, amikor egy héttel ezelőtt elsőként intették le a Forma–1-es autósgyorsasági világbajnokság tizedik állomásán. Azután, hogy a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner Silverstone-ban szavak nélkül is világosan a tudtára adta, ő bizony csak másodhegedűs Sebastian Vettel mögött. Történt, hogy a csapat két új fejlesztésű, RB6-os első szárnnyal érkezett meg a Brit Nagydíjra, ahol a német a szombati szabadedzésen leamortizálta a sajátját. Webber pedig megtapasztalhatta, hogy a Red Bull nemcsak szárnyakat ad, hanem el is vesz; mert az eredetileg neki szántat se szó, se beszéd, az autójáról átszerelték Vettelére. Aki aztán meg is nyerte az időmérő edzést, éppen előtte.
A futamon ellenben Webber kapta el jobban a rajtot, ügyesen ráterelte csapattársát a rázókövekre. A pole-pozíció birtokosa defektet kapott, rögvest mehetett kerékcserére, és a végén örülhetett, hogy bejött a hetedik helyre. Christian Horner csapatfőnök utólag önkritikát gyakorolt, amiért a szárnycseréről az időmérő edzés előtt huszonöt perccel meghozott döntéséről nem tájékoztatta Webbert. Elmondása szerint csak Adrian Newey főtervezővel konzultált, és az alapján határozott, hogy a két pilóta közül – akkor – Vettel állt előrébb a pontversenyben. „Remélem, hasonló eset nem fordul elő többet, de ha mégis, akkor ugyanígy járok el. Azaz most már Mark lenne a kedvezményezett” – mosta a kezeit a csapatfőnök, és nyilatkozataiban igyekezett bizonygatni, hogy nem tesz különbséget a két versenyző között.
Ám nehéz hinni neki. Sebastian Vettel július 3-án volt 23 éves, a 2008-as Olasz Nagydíj megnyerésével minden idők legfiatalabb Forma–1-es futamgyőztese lett a gyenge Toro Rossóval; nem csoda, hogy tavaly a Red Bull lecsapott rá. Az előző szezonban négy versenyt nyert meg, és Jenson Button (Brawn GP) mögött – éppen Webber előtt – a második helyen zárta a világbajnokságot. A Red Bullnál negyedik idényét töltő Mark Webber a 34. évében jár, ő kétségkívül már nem a jövő nagy ígérete, idén azonban semmivel sem roszszabb csapattársánál. A Red Bull pedig egyértelműen a mezőny legjobb autóját rakta össze. Az istálló a tíz futamon kilencszer szerezte meg a pole-pozíciót, Vettel ötször, Webber négyszer, és ötször fordult elő, hogy a Red Bullé volt az egyes és a kettes rajtkocka is. A világbajnokságon azonban Lewis Hamilton (McLaren) vezet 145 ponttal, a második helyen Button (McLaren) áll 133-mal, csak utána jön Webber 128-cal, majd Vettel 121-gyel; következésképpen a konstruktőrök között is a McLaren viszi a prímet 278 egységgel, a Red Bullnak csak 249-ig jutott.
Alapjában véve mindez az isztambuli malőr következménye, ahonnan a házon belüli magasfeszültség datálható. A május 30-i Török Nagydíjon már borítékolható volt a kettős Red Bull-siker, amikor a 40. körben a frusztrált német megpróbálta megelőzni Webbert, és a két autó összeakadt. Vettel nagyon ráfázott, mert kiesett a versenyből, de az ausztrál autója is megsérült, és a be nem tervezett bokszkiállás után csak a harmadik helyet tudta megszerezni Hamilton és Button mögött. A Red Bull a már zsebben levő negyvenhárom pont helyett kénytelen volt beérni tizenöttel. Vettel nem érezte úgy, hogy az ominózus szituációban hibázott volna, az autójából kiszállva a mutatóujjával nem azért kocogtatta meg a halántékát, mert szerinte ő volt a hülye. Webber viszont – a pártatlanok zömével együtt – éppen így gondolta. Horner úgy foglalt állást, hogy mindkét versenyzőt felelősség terheli, és igyekezett rendet tenni. Úgy nézett ki, sikerült is neki. A futam után a csapat Milton Keynes-i központjában a felek látványosan békét kötöttek. „Mindketten profik vagyunk, a történtek nem befolyásolják a további közös munkát” – szögezte le Vettel, ezúttal tökéletes összhangban Webberrel. Mindazonáltal az ausztrál egy hónap múlva a BBC-nek kibökte, vetélytársakként annyira azért nincsenek jóban, hogy cukrot tegyenek a másik teájába. Hozzáfűzte azonban, ha Vettelt fuldokolni látná az óceánban, azért habozás nélkül kimentené…
Ezért a megjegyzéséért nyilván nem lehetett elmarasztalni, de a silverstone-i „beszólása” és az az elejtett mondata, miszerint ha tudta volna, hogy így kibabrálnak vele, alá sem írja a jövő évi szerződését, kiverte a biztosítékot a főnökségnél. S utólag Webber is belátta, ha méltánytalanság is érte, a hangoskodásával túllőtt a célon, és a múlt héten már visszakozott. Közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy bizonyos, a pillanat hevében született mondatokat ma már nem mondana ki. „A Forma–1-ben hihetetlenül éles a verseny, az adrenalin és az érzelmek szintje néha nagyon megemelkedik” – jegyezte meg mentegetőzve.
A McLarennél pedig jót derülnek az újabb műsoron, náluk a két dudás – egyelőre még – megfér egymás mellett a csárdában.

Egy házban az ellenséggel.
2007-ben a spanyol Fernando Alonso kétszeres világbajnokként érkezett a McLarenhez, ahol Ron Dennis csapatfőnök felfedezettje, Lewis Hamilton első Forma–1-es szezonját kezdte meg. Az akkor 22 éves angol hamar megvillantotta oroszlánkörmeit, és többször összetűzésbe keveredett csapattársával. A Magyar Nagydíj időmérő edzésén Alonso szándékosan feltartotta Hamiltont, miután az megszegte a csapatutasítást, és nem engedte előre. A közös munka lehetetlenné vált, a wokingiak el is bukták a vb-címet, és az év végén Alonso távozott a csapattól. A Forma–1 két legendája, Alain Prost és Ayrton Senna ugyancsak a McLarennél két szezont is lehúzott egymás mellett kutya-macska barátságban. Folyamatos afférok közepette 1988-ban a brazil, 1989-ben a francia lett a világbajnok, de utóbbi ezután bedobta a törölközőt, és a Ferrarihoz szerződött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.