Egy olyan fenntartható növekedési pályára kell állítani a magyar gazdaságot, amely az érzékelhető jólétnövekedést az egyensúly megbomlása nélkül tudja megteremteni. A stabil, fenntartható növekedésnek egyszersmind területileg kiegyensúlyozottnak kell lennie, nem szakadhatnak ki területek végérvényesen. Az új gazdaságpolitikának pedig modernizációs jellegűnek kell lennie, kezelve az elmaradottságunkból adódó problémákat, és rendszerértékű változtatásokat kell véghezvinnie a nagy elosztási rendszerek (oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer) területén.
Új egyezségre van szükség a külföldi tőkével: a feltétel nélküli támogatások és adókedvezmények helyett olyan célzott támogatásokat szabad csak folyósítani, amelyek eredményeként megvalósul a technológiai transzfer, kiépül a hazai beszállítói kör, kiszélesedik a hazai piaci verseny és javul a versenyképesség.
Az új növekedési pálya jellege
A hazai gazdaság az elmúlt időszakban jelentősen veszített a növekedési potenciáljából. A fenntartható vagy potenciális növekedést a kínálati tényezők (tőkeállomány, munka és technológia) határozzák meg. A következő időszakra évi 2 százalék körüli tőkebővüléssel számolunk, ami jelentős növekedést jelent a korábbi időszak 1,4 százalékos dinamikájához képest. A foglalkoztatás terén jelentős tartalékokkal rendelkezünk, amelyek mozgósítása érdemi növekedést generálhat. Így évi 1,5-2 százalékos foglalkoztatásbővüléssel kalkulálhatunk, ami évente 60-75 ezer munkahely megteremtését jelenti. A technikai fejlődés az elmúlt időszakban 0,5-0,7 százalékkal bővült éves átlagban. Ehhez képest egy lényegesen erőteljesebb, 1,5 százalék körüli növekedést tervezünk. A három termelési tényező kombinációjából 3,5 százalék körüli potenciális növekedési pálya határozható meg. Ez a növekedési pálya lehetőséget nyújt Magyarország számára az Európai Unióhoz való reálfelzárkózásra, mert az EU15 országokban a potenciális növekedési ütem csak 1,2-1,5 százalék lesz a következő években. Ugyanakkor ez a pálya nem teszi lehetővé a visegrádi országoktól való új keletű lemaradásunk felszámolását.
Rövid távon a kereslethiány oldódásának hatására a bruttó hazai termék növekedése meghaladhatja a potenciális kibocsátás bővülési rátáját, és így a GDP növekedése átmenetileg négy százalék fölé is emelkedhet. Számításaink szerint a kibocsátási rés 2016-ban záródik be. A kibocsátási rés szűkülését az első időszakban elsősorban az exportpiacainkon megfigyelhető élénkülő kereslet hajtja. A belső felhasználás idei évi csökkenése (–0,8 százalék) főként a fogyasztás visszaesése miatt (–2,3 százalék) következik be, amit némiképp ellensúlyoz a bruttó felhalmozás háromszázalékos dinamikája. A 2011-ben megélénkülő növekedés csak mérsékelten hat a fogyasztásra, így a bruttó hazai termék dinamikájától (3-3,3 százalék) elmarad a fogyasztás bővülése. Ezt követően 2012-től átlagosan 3,8 százalékos fogyasztásbővüléssel számolunk. Bár a nettó export az előrejelzési horizont első felében érdemi GDP-bővülést eredményez, dinamikája a konjunktúra javulásával folyamatosan csökken. Ezzel az ország külkereskedelmi kitettsége is mérséklődhet.
Szabadulás a költségvetési és adósságcsapdából
Az államadósság mára elérte a GDP-arányos 80 százalékos szintet, a kamatfizetési kötelezettség pedig a GDP 4-5 százalékára rúg, emellett az államadósság magas szintje ellentétes a nemzetközi vállalásainkkal. Az elkövetkező nyolc év egyik legfontosabb stratégiai feladata, hogy az államadósságot hatvan százalék alá szorítsuk a GDP arányában. Reális célkitűzés a 2010–2014-es időszakban évenként 2 százalékponttal csökkenteni az adósság/GDP hányadost. Ezt úgy érhetjük el, ha az első időszakban a költségvetés elsődleges szintjén 1-2 százalékos többletet érünk el, a későbbiekben pedig a gazdaság növekedési ütemének kell ugyanilyen mértékben meghaladnia a reálkamatlábat.
A teljes külső adósság (NFA), amely tartalmazza az államon túl a magánszféra adósságát is, ma eléri a bruttó hazai termék 120 százalékát. Ezt kívánatos lenne 2018-ra 70 százalék körüli szintre csökkenteni. Ha a folyó fizetésimérleg hiánya nem lépi túl a GDP 3,5 százalékát (és a hazai gazdasági forrásokra alapuló növekedés mellett erre reális esélyünk van), akkor a finanszírozási források elégségesek lesznek ahhoz, hogy a külső adósság éves átlagban 6 százalékponttal csökkenjen.
Magyarországon a költségvetési kiadások az indokolthoz vagy a szolgáltatások színvonalához viszonyítva egyaránt magasnak tekinthetők. 2010 és 2018 között folyamatos és fokozatos kiadáscsökkentésnek is meg kell valósulnia, az államháztartás kiadásainak GDP-arányos értékét 2014-re 43,8, 2018-ra 40,8 százalékra kell csökkenteni a mai 48 százalékról. A magyar költségvetés sajátossága ezenkívül, hogy miközben az állam egyes funkciókra (például általános közszolgáltatások, szociális háló) túl sokat, addig más funkciók esetében (például egészségügy és gazdasági ügyek) relatíve kevesebbet költ. 2013-ra a visegrádi országok költségvetési szerkezetének átvételét javasoljuk, ami jelentős átcsoportosítást jelent a kiadási oldalon: az általános közszolgáltatásokra és szociális biztonságra kevesebbet, egészségügyi és gazdasági ügyekre többet költünk majd. Éves átlagban a költségvetési kiadások reálértékben 1,5 százalékkal nőhetnek, de például az egészségügyben ez 12,5 százalék lehet. Az államháztartás bevételeinek csökkentése is szükséges, a mai 44 százalékos GDP-arányos szintről 2018-ra 38 százalékra kell csökkenteni. A csökkentések mellett a kiadásoknak egészségesebb szerkezetét is meg kell valósítani, az élőmunkát kevésbé megterhelve, az adókat pedig a gazdaság fehérítését szolgáló módon kell beszedni.
A bankok kényszerű mérlegalkalmazkodása és a kockázatvállalási hajlandóságuk csökkenése jelentősen visszavetette a hitelezési hajlandóságot. A bankok mérlegeiből állami segítséggel ki kell emelni a kockázatok egy részét. E célból egyrészt létre kell hozni egy nemzeti eszközkezelő ügynökséget (az ír NAMA mintájára), amely meg tudná vásárolni a bankrendszertől a késedelmes adósok hiteleit, és azokat bérbe adná egy viszonylag kedvezményes díj mellett. A tőkepiac és vagyonkezelési piac újraszabása területén a legfontosabb lépés a pénzügyi közvetítés hatékonyabb ellenőrzés alá vonása és a kötelező magán-, illetve önkéntes pénztárak befektetési szabályainak átírása (minimális portfóliósúly előírása a kockázati tőkére és ingatlanbefektetésre vonatkozólag) a versenyfeltételek erősítésével karöltve.
Fejlesztési politikák területenként
A magyar foglalkoztatási ráta historikusan alacsony, ami a különböző munkapiaci csoportok jelentős különbségeket mutató foglalkoztatási szintjeinek eredőjeként áll elő. Az alacsony arányú foglalkoztatás egyes csoportokban inkább keresleti, máshol inkább kínálati okokra vezethető vissza. A növekedés beindításához mindenképpen szükséges a foglalkoztatottak létszámának bővítése, amely a keresleti és kínálati tényezők együttes kezelését kívánja meg. A munkaerő-keresletet negatív irányba befolyásolják a munkaerő költségében jelentős részt képviselő magas adók. A munkaerőköltség és a rendelkezésre álló jövedelem közötti különbséget mutató adóék Magyarországon az egyik legmagasabb az Európai Unióban.
A munkaerő-kínálat növeléséhez rövid távon szükség van az adópolitikának, a jóléti rendszereknek és a munkaerő-piaci intézményeknek a munkára való ösztönzés jegyében történő összehangolására. A munkakereslet erősítéséhez pedig a munkaköltségek csökkentésén és célzott fejlesztéspolitikán keresztül vezet az út.
A mai nyugdíjrendszer jelenlegi struktúrája a demográfiai változásokból következően hosszú távon fenntarthatatlan. Az alacsony munkaerő-piaci aktivitás révén egyre nagyobb számban érik el a nyugdíjkorhatárt olyanok, akik nem szereznek (elegendő) jogosultságot. Emellett súlyos méltányossági problémák is jelen vannak a mai nyugdíjrendszerben a magas járulékkerülésből, illetve a befizetett járulékok és a várható nyugdíjak közötti nem egyértelmű kapcsolatból fakadóan. Nyugdíjjavaslatunk a jelenlegi hárompilléres verziót egy további pillérrel, az állami alapnyugdíjjal egészítené ki, valamint a jelenlegi tb-nyugdíj pillért névleges egyéni számlás (NDC) rendszerré alakítaná át. A járulékfizetők szabadon választhatnának, hogy kötelező járulékukat a jövőben az állami vagy a magán-nyugdíjpénztári pillérbe utalják, amely egyben meghatározza, hogy nyugdíjaséveikben honnan várhatják a nyugdíjat. Az egészségügyi szektor súlyos pénzügyi egyensúlytalanságára utal az Egészségbiztosítási Alap hiánya, amiért elsődlegesen az egészségügyi járulékok csökkentése és a bevételi pozíció romlása felelős. Az egészségügyre fordított közkiadások nemzetközi összehasonlításban alacsonyak, a GDP arányában 6,2-6,5 százalékos összeg hatékony ráfordítása volna indokolt a következő években. A megemelt összeg évente 300 milliárdos többletet jelentene az egészségügyi ellátásnak. A prevenció különböző formáinak elősegítése és támogatása szükséges. Emellett szükséges a felesleges bürokrácia leépítése, a szolgáltatók közötti feladatmegosztás pontosítása, illetve új ösztönzők bevezetése a szolgáltatók finanszírozásában. További teendő a szolgáltatóhálózat újjászervezése, az ellátórendszer dinamizálása az innováció fenntartásával. Az egészségügyi rendszer hatékonysági tartaléka ma eléri az egészségügyi kiadások 20-25 százalékát. Mozgósítani kell ezt a tartalékot is a következő négy esztendő során annak érdekében, hogy további források képződhessenek a szolgáltatást nyújtók, a benne dolgozók számára.
Prioritás a vidékfejlesztés
A gazdaságpolitikai fordulathoz egyértelműen lefektetett stratégiai célokat követő, potens fejlesztéspolitikára van szükség. Prioritásként kell kezelni az infrastruktúra-fejlesztéssel párhuzamosan új regionális központok kialakítását, valamint a kiemelt iparágak fejlesztésével összhangban történő vidékfejlesztést. Földrajzi adottságainkból (kiváló földminőség, folyamvölgy) fakadóan elsősorban a mezőgazdaságba és a hozzá kapcsolódó élelmiszeriparba, valamint a megújulóenergia-iparba való célzott beruházásokat sürgetjük. A fejlesztések finanszírozási forrásául a szabályozások módosításával a magánnyugdíjpénztárak tőkéje, valamint a pályáztatási rendszer hatékonyabbá tételén keresztül az uniós források szolgálhatnak.
A kistermelők, a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásához ki kell alakítani a kistermelők új együttműködési formáit. Szövetkezeteket, zártkörű részvénytársaságokat, országos gazdabolthálózatot, valamint vidéki bankhálózatot és hitelszövetkezeti rendszert kell létrehozni. A jelenleg érvényes támogatási rendszert alapjaiban kell megújítani annak érdekében, hogy valóban a deklarált célokat szolgálja. A földterület helyett sokkal inkább a funkciók és a termelés támogatásának kellene a döntő szerepet adni. Az európai uniós támogatások hazai felhasználásának rendszerét úgy kell átalakítani, hogy a mezőgazdasági kisgazdaságok hozzá tudjanak jutni a szükséges forrásokhoz.
A szerzők a Századvég Gazdaságkutató Zrt.
kutatásvezetői
