Szorítás és lazítás helyett

Az elmúlt nyolc esztendő súlyos gazdasági problémái egyértelműen bizonyították, hogy az eddig alkalmazott gazdaságpolitikák nem megfelelők, lényegi változtatásokra, fordulatra van szükség. Az új gazdaságpolitika nem lehet restrikciós jellegű, mert a megszorítások soha nem vezettek hosszú távon sikerre. Ugyanakkor nem folytatható az elmúlt évek laza fiskális politikája sem, amely az államadósság soha nem látott felhalmozódásához vezetett. A prudens fiskális politikának párosulnia kell egy olyan monetáris politikával, amelynek hármas célt kell követnie: az infláció kézben tartása, növekedés és pénzügyi stabilitás.

Egy olyan fenntartható növekedési pályára kell állítani a magyar gazdaságot, amely az érzékelhető jólétnövekedést az egyensúly megbomlása nélkül tudja megteremteni. A stabil, fenntartható növekedésnek egyszersmind területileg kiegyensúlyozottnak kell lennie, nem szakadhatnak ki területek végérvényesen. Az új gazdaságpolitikának pedig modernizációs jellegűnek kell lennie, kezelve az elmaradottságunkból adódó problémákat, és rendszerértékű változtatásokat kell véghezvinnie a nagy elosztási rendszerek (oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer) területén.
Új egyezségre van szükség a külföldi tőkével: a feltétel nélküli támogatások és adókedvezmények helyett olyan célzott támogatásokat szabad csak folyósítani, amelyek eredményeként megvalósul a technológiai transzfer, kiépül a hazai beszállítói kör, kiszélesedik a hazai piaci verseny és javul a versenyképesség.

Az új növekedési pálya jellege

A hazai gazdaság az elmúlt időszakban jelentősen veszített a növekedési potenciáljából. A fenntartható vagy potenciális növekedést a kínálati tényezők (tőkeállomány, munka és technológia) határozzák meg. A következő időszakra évi 2 százalék körüli tőkebővüléssel számolunk, ami jelentős növekedést jelent a korábbi időszak 1,4 százalékos dinamikájához képest. A foglalkoztatás terén jelentős tartalékokkal rendelkezünk, amelyek mozgósítása érdemi növekedést generálhat. Így évi 1,5-2 százalékos foglalkoztatásbővüléssel kalkulálhatunk, ami évente 60-75 ezer munkahely megteremtését jelenti. A technikai fejlődés az elmúlt időszakban 0,5-0,7 százalékkal bővült éves átlagban. Ehhez képest egy lényegesen erőteljesebb, 1,5 százalék körüli növekedést tervezünk. A három termelési tényező kombinációjából 3,5 százalék körüli potenciális növekedési pálya határozható meg. Ez a növekedési pálya lehetőséget nyújt Magyarország számára az Európai Unióhoz való reálfelzárkózásra, mert az EU15 országokban a potenciális növekedési ütem csak 1,2-1,5 százalék lesz a következő években. Ugyanakkor ez a pálya nem teszi lehetővé a visegrádi országoktól való új keletű lemaradásunk felszámolását.
Rövid távon a kereslethiány oldódásának hatására a bruttó hazai termék növekedése meghaladhatja a potenciális kibocsátás bővülési rátáját, és így a GDP növekedése átmenetileg négy százalék fölé is emelkedhet. Számításaink szerint a kibocsátási rés 2016-ban záródik be. A kibocsátási rés szűkülését az első időszakban elsősorban az exportpiacainkon megfigyelhető élénkülő kereslet hajtja. A belső felhasználás idei évi csökkenése (–0,8 százalék) főként a fogyasztás visszaesése miatt (–2,3 százalék) következik be, amit némiképp ellensúlyoz a bruttó felhalmozás háromszázalékos dinamikája. A 2011-ben megélénkülő növekedés csak mérsékelten hat a fogyasztásra, így a bruttó hazai termék dinamikájától (3-3,3 százalék) elmarad a fogyasztás bővülése. Ezt követően 2012-től átlagosan 3,8 százalékos fogyasztásbővüléssel számolunk. Bár a nettó export az előrejelzési horizont első felében érdemi GDP-bővülést eredményez, dinamikája a konjunktúra javulásával folyamatosan csökken. Ezzel az ország külkereskedelmi kitettsége is mérséklődhet.

Szabadulás a költségvetési és adósságcsapdából

Az államadósság mára elérte a GDP-arányos 80 százalékos szintet, a kamatfizetési kötelezettség pedig a GDP 4-5 százalékára rúg, emellett az államadósság magas szintje ellentétes a nemzetközi vállalásainkkal. Az elkövetkező nyolc év egyik legfontosabb stratégiai feladata, hogy az államadósságot hatvan százalék alá szorítsuk a GDP arányában. Reális célkitűzés a 2010–2014-es időszakban évenként 2 százalékponttal csökkenteni az adósság/GDP hányadost. Ezt úgy érhetjük el, ha az első időszakban a költségvetés elsődleges szintjén 1-2 százalékos többletet érünk el, a későbbiekben pedig a gazdaság növekedési ütemének kell ugyanilyen mértékben meghaladnia a reálkamatlábat.
A teljes külső adósság (NFA), amely tartalmazza az államon túl a magánszféra adósságát is, ma eléri a bruttó hazai termék 120 százalékát. Ezt kívánatos lenne 2018-ra 70 százalék körüli szintre csökkenteni. Ha a folyó fizetésimérleg hiánya nem lépi túl a GDP 3,5 százalékát (és a hazai gazdasági forrásokra alapuló növekedés mellett erre reális esélyünk van), akkor a finanszírozási források elégségesek lesznek ahhoz, hogy a külső adósság éves átlagban 6 százalékponttal csökkenjen.
Magyarországon a költségvetési kiadások az indokolthoz vagy a szolgáltatások színvonalához viszonyítva egyaránt magasnak tekinthetők. 2010 és 2018 között folyamatos és fokozatos kiadáscsökkentésnek is meg kell valósulnia, az államháztartás kiadásainak GDP-arányos értékét 2014-re 43,8, 2018-ra 40,8 százalékra kell csökkenteni a mai 48 százalékról. A magyar költségvetés sajátossága ezenkívül, hogy miközben az állam egyes funkciókra (például általános közszolgáltatások, szociális háló) túl sokat, addig más funkciók esetében (például egészségügy és gazdasági ügyek) relatíve kevesebbet költ. 2013-ra a visegrádi országok költségvetési szerkezetének átvételét javasoljuk, ami jelentős átcsoportosítást jelent a kiadási oldalon: az általános közszolgáltatásokra és szociális biztonságra kevesebbet, egészségügyi és gazdasági ügyekre többet költünk majd. Éves átlagban a költségvetési kiadások reálértékben 1,5 százalékkal nőhetnek, de például az egészségügyben ez 12,5 százalék lehet. Az államháztartás bevételeinek csökkentése is szükséges, a mai 44 százalékos GDP-arányos szintről 2018-ra 38 százalékra kell csökkenteni. A csökkentések mellett a kiadásoknak egészségesebb szerkezetét is meg kell valósítani, az élőmunkát kevésbé megterhelve, az adókat pedig a gazdaság fehérítését szolgáló módon kell beszedni.
A bankok kényszerű mérlegalkalmazkodása és a kockázatvállalási hajlandóságuk csökkenése jelentősen visszavetette a hitelezési hajlandóságot. A bankok mérlegeiből állami segítséggel ki kell emelni a kockázatok egy részét. E célból egyrészt létre kell hozni egy nemzeti eszközkezelő ügynökséget (az ír NAMA mintájára), amely meg tudná vásárolni a bankrendszertől a késedelmes adósok hiteleit, és azokat bérbe adná egy viszonylag kedvezményes díj mellett. A tőkepiac és vagyonkezelési piac újraszabása területén a legfontosabb lépés a pénzügyi közvetítés hatékonyabb ellenőrzés alá vonása és a kötelező magán-, illetve önkéntes pénztárak befektetési szabályainak átírása (minimális portfóliósúly előírása a kockázati tőkére és ingatlanbefektetésre vonatkozólag) a versenyfeltételek erősítésével karöltve.

Fejlesztési politikák területenként

A magyar foglalkoztatási ráta historikusan alacsony, ami a különböző munkapiaci csoportok jelentős különbségeket mutató foglalkoztatási szintjeinek eredőjeként áll elő. Az alacsony arányú foglalkoztatás egyes csoportokban inkább keresleti, máshol inkább kínálati okokra vezethető vissza. A növekedés beindításához mindenképpen szükséges a foglalkoztatottak létszámának bővítése, amely a keresleti és kínálati tényezők együttes kezelését kívánja meg. A munkaerő-keresletet negatív irányba befolyásolják a munkaerő költségében jelentős részt képviselő magas adók. A munkaerőköltség és a rendelkezésre álló jövedelem közötti különbséget mutató adóék Magyarországon az egyik legmagasabb az Európai Unióban.
A munkaerő-kínálat növeléséhez rövid távon szükség van az adópolitikának, a jóléti rendszereknek és a munkaerő-piaci intézményeknek a munkára való ösztönzés jegyében történő összehangolására. A munkakereslet erősítéséhez pedig a munkaköltségek csökkentésén és célzott fejlesztéspolitikán keresztül vezet az út.
A mai nyugdíjrendszer jelenlegi struktúrája a demográfiai változásokból következően hosszú távon fenntarthatatlan. Az alacsony munkaerő-piaci aktivitás révén egyre nagyobb számban érik el a nyugdíjkorhatárt olyanok, akik nem szereznek (elegendő) jogosultságot. Emellett súlyos méltányossági problémák is jelen vannak a mai nyugdíjrendszerben a magas járulékkerülésből, illetve a befizetett járulékok és a várható nyugdíjak közötti nem egyértelmű kapcsolatból fakadóan. Nyugdíjjavaslatunk a jelenlegi hárompilléres verziót egy további pillérrel, az állami alapnyugdíjjal egészítené ki, valamint a jelenlegi tb-nyugdíj pillért névleges egyéni számlás (NDC) rendszerré alakítaná át. A járulékfizetők szabadon választhatnának, hogy kötelező járulékukat a jövőben az állami vagy a magán-nyugdíjpénztári pillérbe utalják, amely egyben meghatározza, hogy nyugdíjaséveikben honnan várhatják a nyugdíjat. Az egészségügyi szektor súlyos pénzügyi egyensúlytalanságára utal az Egészségbiztosítási Alap hiánya, amiért elsődlegesen az egészségügyi járulékok csökkentése és a bevételi pozíció romlása felelős. Az egészségügyre fordított közkiadások nemzetközi összehasonlításban alacsonyak, a GDP arányában 6,2-6,5 százalékos összeg hatékony ráfordítása volna indokolt a következő években. A megemelt összeg évente 300 milliárdos többletet jelentene az egészségügyi ellátásnak. A prevenció különböző formáinak elősegítése és támogatása szükséges. Emellett szükséges a felesleges bürokrácia leépítése, a szolgáltatók közötti feladatmegosztás pontosítása, illetve új ösztönzők bevezetése a szolgáltatók finanszírozásában. További teendő a szolgáltatóhálózat újjászervezése, az ellátórendszer dinamizálása az innováció fenntartásával. Az egészségügyi rendszer hatékonysági tartaléka ma eléri az egészségügyi kiadások 20-25 százalékát. Mozgósítani kell ezt a tartalékot is a következő négy esztendő során annak érdekében, hogy további források képződhessenek a szolgáltatást nyújtók, a benne dolgozók számára.

Prioritás a vidékfejlesztés

A gazdaságpolitikai fordulathoz egyértelműen lefektetett stratégiai célokat követő, potens fejlesztéspolitikára van szükség. Prioritásként kell kezelni az infrastruktúra-fejlesztéssel párhuzamosan új regionális központok kialakítását, valamint a kiemelt iparágak fejlesztésével összhangban történő vidékfejlesztést. Földrajzi adottságainkból (kiváló földminőség, folyamvölgy) fakadóan elsősorban a mezőgazdaságba és a hozzá kapcsolódó élelmiszeriparba, valamint a megújulóenergia-iparba való célzott beruházásokat sürgetjük. A fejlesztések finanszírozási forrásául a szabályozások módosításával a magánnyugdíjpénztárak tőkéje, valamint a pályáztatási rendszer hatékonyabbá tételén keresztül az uniós források szolgálhatnak.
A kistermelők, a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásához ki kell alakítani a kistermelők új együttműködési formáit. Szövetkezeteket, zártkörű részvénytársaságokat, országos gazdabolthálózatot, valamint vidéki bankhálózatot és hitelszövetkezeti rendszert kell létrehozni. A jelenleg érvényes támogatási rendszert alapjaiban kell megújítani annak érdekében, hogy valóban a deklarált célokat szolgálja. A földterület helyett sokkal inkább a funkciók és a termelés támogatásának kellene a döntő szerepet adni. Az európai uniós támogatások hazai felhasználásának rendszerét úgy kell átalakítani, hogy a mezőgazdasági kisgazdaságok hozzá tudjanak jutni a szükséges forrásokhoz.

A szerzők a Századvég Gazdaságkutató Zrt.
kutatásvezetői