Ugye, nem haragszanak attól a gondolattól, hogy amikor a filmeken feltűnik az amerikai Szabadság-szobor ménkű nagy, de egyben megható fényt és utat mutató nőalakja, tényleg a végtelen szabadság és annak tudata tölti el a part felé tartót, hogy igen, itt minden lehet belőled? Kis ország vagyunk, tenger nincs, de van Duna, mellette az összefoltozott Gellért-hegy, és annak negyvenméteres ormán ott áll a Szabadság-szobor. Egy hajdani röntgenasszisztens, akkor még fiatal lány, akit Kisfaludi Stróbl Zsigmond választott ki erre a célra. Ebben a történetben ennyi volt a könnyed csevej. A többi tipikus közép-kelet-európai lidércnyomás. A szobor felállításáról 1945 januárjában döntött a Budapesti Nemzeti Bizottság és Szövetséges Ellenőrző Bizottság; a buta, erőszakos és ravasz Kliment Vorosilov maga kérte fel Kisfaludi Stróbl Zsigmondot a szobor elkészítésére. Az emlékmű költségeit természetesen a még földig rombolt, hullaszagú ország állta. Szóval kaptunk a szovjetektől egy emlékművet, ami nem a haza szabadságát jelképezte azzal a bizonyos pálmaággal, hanem azért került a Gellért-hegy legmagasabb pontjára a szoborcsoport, hogy Magyarország egyetlen lakója se felejtse el, hogy íme, ez az orosz megszállás emlékműve. Eredeti helye a Horváth-kertben lett volna, de a szovjetek erőszakoskodták ki a Gellért-hegyet. A szoborcsoportot nem a szabadságunk örömére, hanem megszállásunk állandó emlékeztetőjének építették. A pálmaágas nőalak előtt egy hatméteres bronz géppisztolyos (!) szovjet katona állt, baloldalon fáklyával, jobboldalán egy sárkányölő bronz alakjával. Hátul is helyet foglalt egy három méter magas katona kőből, akit ’56-ban leromboltak, eltüntettek onnan, majd később viszszafaragtak.
Az emlékmű eredeti felirata a következő volt: „A felszabadító hősök emlékére emelte a hálás magyar nép”. Majd felvésték a közeli harcokban elesett orosz katonák nevét is. 1993-ban befejeződött az „átmentés”. Lekaparták a cirill feliratokat, eltávolították a géppisztolyokat meg az őrző-védőket, és megkezdődött a szobor főalakjának eszmei átfogalmazása. Hogy, hogy nem, a Magyar Tudományos Akadémia is részt vett ebben az izében, az eszmei átfogalmazásban. Valahogy így, csiribí-csiribá, hókuszpókusz, köszönet a dicsőséges szovjet hadsereg soha el nem múló emlékének a szétlőtt Budapestért, a megerőszakolt magyar nőkért, a gulágra hurcolt sok százezer magyarért, a kitelepítettekért, az éhen haltakért, az elevenen elégetett katonákért és azért, ami még utána jött. Nem, ilyen felirat nem kerülhetett egy pálmaágas szimbólum alá, hanem ma ez olvasható: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták a függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért”. Hogy kik azok a mindazok, azon rágódjon el a tisztelt utókor. Mellesleg volna egy ötletem. Ez a Szabadság-szobor semmiféle pozitív emléket nem hordoz, nem táplál, sőt szánalmas példa a méretes hazudozásra, ami, úgy látszik, lassan nemzeti jellemzője lesz a magyaroknak. Ideje lenne, hogy a pálmafás öreg hölgy nyugdíjba menjen. Sokat látott, sokat tudó öreg dáma, menjen, találkozzon a géppisztolyos katonával meg a többi kísérőjével, akiknek annyira hálásak voltunk és oly sokáig. Magyarországnak új szimbólum, új isteni őrző kell. Például egy többszörös életnagyságú turul, egy gyönyörűséges, időtlen kerecsensólyom, amint áldó szárnyaival betakarja ezt a sokszor megtépett, szenvedett és huzatos kicsiny országot a boldogabb jövő reményében. És mielőtt kitörnek a könnyek: igenis ránk fér már egy békés, boldogabb jövő, húgával, a reménnyel.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
