Idén új missziót vállalt a Völgy; ezentúl minden évben vendégül lát majd egy határon túli magyar történelmi vidéket. Mit gondol, miért a Felvidék kapta az első lehetőséget?
– A rendszerváltás óta nem érte annyi atrocitás a felvidéki magyarságot, mint az utóbbi néhány évben. Értem ezalatt a nyomdafestéket nem tűrő szlovák kormányzati retorikát, a jogfosztásokat. A kisebbségi jogok sérelmének mértékéhez képest úgy érzem, az utóbbi időben elmaradt a megfelelő, hangsúlyos anyaországi kiállás. Miközben politikai szinten a történtek inkább bomlasztották a szlovák–magyar kapcsolatokat, kulturális téren érdekes módon integráció kezdődött a két ország között. A felkéréssel fontos gesztust tett a Völgy stábja. A helyszín, az infrastruktúra biztosításával komoly segítséget is kaptunk, az egyes programok finanszírozására pedig sikerült kiegészítő támogatáshoz jutnunk.
– Mi lehet az oka a kulturális közeledésnek?
– A közeledés tény, számos jele van. Fontos fordulóponthoz is tudom kötni; a visegrádi országok első folklórtalálkozójához, amelyet 2002-ben szerveztünk a Hagyományok Házában. A találkozó első két napján az ideérkezett cseh, szlovák és magyar fiatalokat elvittük a táncháztalálkozóra, az együttesek egy szabályos magyar néptánctanfolyamon vettek részt, esténként nemzeti esteket rendeztünk, aztán hajnalig beszélgettünk. A célunk persze nem az volt, hogy barátaink négy nap alatt megtanuljanak érvényes magyar csárdást táncolni, hanem hogy megismerkedjenek a mi módszertanunkkal. Úgy érzem, néhány nap alatt sikerült testközelbe hozni a magyar kultúrát és ezzel felülírni a mesterségesen szított politikai feszültségeket. A találkozó márciusban zajlott, októberben már kaptam a hírt; Pozsonyban megszervezték az első szlovák táncházat. Elmondhatatlan öröm volt. Talán még mindig nem értékeljük eléggé, mekkora erő rejlik a táncházakban. Attól, hogy a kor embere az eke szarva helyett ma már a számítógépébe kapaszkodik, lehetséges a hagyományos kultúrából értékeket átemelni a jelenbe úgy, hogy azok a modern kultúrának is szerves részévé váljanak. A táncházak a szlovák fiatalokat is elindították a falvakba, felnyitotta a szemüket arra a közös kincsre. A magyar táncházmozgalom hatására az elmúlt tíz évben kialakult egy szűk szlovák értelmiségi réteg, akik a politikailag manipulált történetírás helyett saját tapasztalataik alapján szeretnék meghatározni az identitásukat. A szlovák táncházakban tabuk dőlnek le. Éppúgy táncolják a magyar, az erdélyi táncokat, mint a sajátjaikat.
– Hogyan lehetne a közeledésben még előrébb lépni?
– Fontos lenne, hogy az állam észrevegye a törekvéseinket, és felismerje, mekkora erő van az eddigi eredményekben. Talán még csak csírái egy békésebb felvidéki jövőnek, de lehet rájuk építeni, politikai szinten is. Sokat jelentene például, ha nem reprezentatív tengerentúli magyar programsorozatokra folynának el a pénzek. Több értelmét látnám, és más lenne az üzenete is, ha indulnának magyar kulturális évadok a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is.
– Nemrég egyik szakértője volt a Fonó Budai Zeneház által megszervezett tehetségkutató programnak, amelyet felvidéki fiataloknak hirdettek meg. Mik a tapasztalatai?
– Visszaigazolást kaptam, hogy amit elindítottunk, működik. A jelentkezők között ott voltak már népzenész barátaim gyermekei, felvidéki falvakból összehalászott fiatalok, akik nem múzeumi tárgyként kerülgetik a népzenét, a -táncot. Úgy tanulják, mint az anyanyelvüket. Az identitásuk része. Engem annak idején egy palóc néptáncegyüttes és Martin György filmjei indítottak el, nekik már több ezer órányi gyűjtés áll a rendelkezésükre, de még mindig van mit felfedezni. Bőven akadnak korlátok is, amelyen már nekik kell majd túljutni. Azon például, hogy a magyar hagyományos kultúra megjelenése a médiában, a véleményformáló közbeszédben világviszonylatban is rekordnegatív. A szlovák fociválogatott filmje a világbajnokság előtt tradicionális szlovák zenével ment a tévében. A brit haderővel dudás is utazott Irakba, sőt mint köztiszteletben álló személy, ő lépett a csapatszállító anyahajóról először Irak földjére. Mi még nem tartunk itt. Azoknak a fiataloknak, akik a hagyomány ápolására teszik fel az életüket, a saját nemzeti identitásunkhoz tapadt komplexusokkal lesz a legnehezebb megküzdeni.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
