Nem kevesebb, mint 12 millió fonttal a zsebében vált meg posztjától a mexikói-öböli olajszennyezéséért felelős British Petrol (BP) vezetője, Tony Hayward, aki azzal került be a történelemkönyvekbe, hogy egy rangos vitorlásversenyen vett részt, miközben dőlt az olaj a tengerbe cége egyik fúrótornyából. Távozásával szinte egy időben jelent meg a hír, miszerint a BP-nek hozzávetőlegesen húszmilliárd dollárnyi kártérítést kell majd fizetnie a környezetszennyezés miatt, a vállalat részvényeinek ára pedig tovább zuhant. A csődbe ment Lehman Brothers befektetőház vezetője, Richard Fuld tavaly kemény száz dollárért adta el 13 millió dollárért vásárolt floridai villáját becses nejének, Kathleennek, vélhetőleg nem az ingatlanárak zuhanása miatt, hanem a bedőlés miatti felelősségre vonástól tartva. Fuld a csőd előtti két évben összesen negyvenmillió dollár prémiumot vett fel a banktól, esete azonban távolról sem a legfelháborítóbb a Wall Streeten. A pénzügyi és gazdasági válságból kievickélve az állami mentőövvel megmentett bankok menedzsereinek kifizetett busás prémiumok még a Lehman-vezető körüli botránynál is nagyobb port vertek.
Az Atlanti-óceán mindét partján fellángolt a vita az államilag kisegített pénzintézetek és mamutvállalatok bizonyítottan rossz vezetőinek folyósított dollármilliós lelépési pénzeiről, amelyek menedzserszerződésük pontjai szerint jogilag jártak, ám etikai szempontból több kérdőjelet is felvetnek. Az Economist összesítése szerint az adófizetők pénzén kistafírozott Bank of America vezére 125 millió dollárt kasszírozott, amikor nyugdíjba ment tavaly, a brit közpénzen megmentett Royal Bank of Scotland irányítója pedig 24 millió dollárral lett gazdagabb 2008-as távozásakor. A rossz jelzálog-követelések miatt óriási veszteségeket elszenvedő Citigroup menedzsere, Charles Prince 42 millió dollárt söpört be, a hasonló problémák miatt bajba jutott Merrill Lynch vezetője pedig 160 millió dollárral távozott 2007-ben. A gazdasági válság mélyre húzta a tőzsdéket, ahol a korábbi felelőtlen értékpapír-tranzakciók miatt ezermilliárdok égtek el, a Wall Street hozzáállása azonban az erkölcstelenül magas vezetői juttatások ügyében szemlátomást egy jottányit sem változott. A kisegített pénzintézetek vezetőinek jutalma és fizetési színvonaluk gyakorlatilag érintetlen maradt, miközben a részvényeseknek érdemben nincs hatáskörük megvétózni a korábbi menedzserszerződésekbe foglalt hatalmas lelépti díjakat. Számtalan mamutvállalatnál tömeges elbocsátások voltak az utóbbi két évben, a vezetők azonban ugyanúgy megkapták több tíz millió dolláros év végi juttatásaikat. A szakszervezetek szava szinte semmit sem ér, miközben az igazgatótanácsok tagjai a fizetések ügyében egymást védik, és ahol végképp elkerülhetetlen a bércsökkentés, ott tanácsadói szerződésekkel biztosítják a vezetők megszokott bérszínvonalát.
A válság egyik tanulsága lett volna a rossz vezetők jutalmazási problémájának megoldása és a valóban teljesítményarányos fizetések kialakítása, ez azonban a mai napig nem történt meg. – Lehetett volna okosabban is magyarázni – mondta Simor András a válságról készült Álomcsőd című interjúkötet bemutatóján. Igen, lehetett volna hangosabban is tiltakozni a devizahitelezés terjedése ellen, amely rendszerszintű kockázatokat hozott, és árfolyamcsapdába csalta az országot. Ma pedig jogilag lehet tiltakozni a havi nyolcmilliós fizetés megnyirbálása ellen. Talán ha 2007-től is hasonló hangerővel szóltak volna az illetékesek a svájci- frank-alapú lakossági hitelek veszélyeiről, ma nem itt tartanánk. A Hajdú-Bét csődjekor a többségi tulajdonos Wallis vezetője Magyar Gazdaságért-díjat kapott Bajnai Gordontól, aki Farkas Istvánt, a pénzügyi felügyelet volt elnökét szintén magas állami kitüntetésben részesítette tavaly.
Nyilván hatékony munkájuk elismeréseként.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
