Hogy talált rá Peter Pavlac darabjára?
– Szabó G. László újságíró, színházi-filmes szakember javasolta nekem Pavlac darabját, ő Pozsonyban is él, ott találkozott ezzel a művel. László úgy vélte, Galina Brezsnyeva figurája igazán nekem való szerep. Orlai Tibor producert kértem fel arra, hogy segítsen az előadás létrehozásában. Parti Nagy Lajos írta a magyar változatot, a rendezésre Ardai Petra Hollandiában élő művészt kértem fel, akinek 2008-ban a Low fesztiválon bemutatott, Holland cunami című munkáját láttam, majd később be is ugrottam ebbe a darabba. Egyrészt azért vele akartam együtt alkotni, mert a Dolcsaja vita igazi női darab, másfelől itt is a valóság és a fikció játékáról van szó, amely egyik alapvetése Ardai Petra munkáinak. A férfi szerepeket Molnár Áron játssza, aki most végzett Gálfi László osztályában. Fiatal színész, azt hiszem, ez volt az első nagy munkája. Sokat dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a dokumentarista jelleg és a színháziasság között.
– Pavlac műve milyennek láttatja a vörös hercegnőt?
– Galina Brezsnyeva a család fekete báránya, egy örök lázadó volt. Cirkuszi artistának állt, úgy váltogatta a férjeket, mint más a ruháit, kemény alkoholista volt, bármit megadott a brillekért. Láttam azt a BBC-s dokumentumfilmet, amely Pavlac darabjának az alapszituációját adja: Brezsnyevát lepusztult dácsájában meglátogatja Oleg, egy fiatal dokumentumfilmes és egy lány, hogy interjút készítsen vele a múltról, hogy előcsalogassa az emlékeket. Parti Nagy Lajos átiratában viszont két furcsa világ találkozik így: egy alkoholista, a szeretet vágyába belebolonduló nő és egy fiatal, szívtelen ember, aki a pénzért bármire képes. A darab szempontjából szerintem másodlagos, hogy Galina milyen családból származott, hogy milyen rendszerben élt. A nagybetűs ember a lényeg, a nőnek a magánya, az, hogy mitől hullott szét, ferdült el az élete. Az utolsó monológból minden kiderül, hogy semmilyen szeretetet nem kapott a családjától. Zsarnok apjával való sivár, érzelemmentes kapcsolata törte meg igazán: úgy érintkezhetett Brezsnyevvel, ha kérdéseit egy arra kijelölt füzetbe felírta. Egy szörnyű apa áldozata lett. 1998-ban roncsként halt meg egy idegklinikán.
– Mi ragadta meg ebben a tragikus és egyben szánalmas figurában?
– A nő bátorsága. Hogy felvállalja kisiklott, hatalomtól meghurcolt életét. Beismeri magának, hogy soha nem tudott az apja közelébe kerülni. Nyíltan felvállalja alkoholizmusát is. Azt akarja, hogy így maradjon meg. Színészileg nagy kihívás volt ez a szerep. Akármilyen magamutogatónak, kitárulkozónak látnak engem az emberek, belül végtelenül szemérmes vagyok. Ezért Galina gátlástalansága komoly feladat.
– Említette a valóság és a fikció játékát. A jelenre hogyan reflektál a feldolgozás?
– Ardai Petra és Molnár Áron fiatal egyetemistákat interjúvoltak meg egy fővárosi szórakozóhelyen arról, hogy mit tudnak erről a politikai időszakról, milyen emlékeik vannak. Ezeket beillesztettük az előadásba. Döbbenetes volt, hogy egyáltalán semmit nem tudnak erről a korszakról, még a peresztrojkáról sem, ami az ő életüknek is a része. Egyik szemem sír, a másik nevet: részben szerencséjük van, hogy nem emlékeznek rá, de ezeket a történéseket azért illik tudni.
– Nemrég volt az egri Harlekin Bábszínházban egy bemutatója, a Keresztanya. Először játszott bábelőadásban.
– Lengyel Pál, a Harlekin Bábszínház igazgatója még Kaposváron volt a kollégám. A hét asszonya monológestemet követően keresett meg a munkával. Alkalmatlannak tartottam magamat rá, de Lengyel Pál meggyőzött az ellenkezőjéről. A Keresztanya nem a hagyományos bábszínházi formát követi, inkább tárgyanimáció. Egy hajléktalan aszszony a kukában található tárgyakkal meséli el egy tündérkeresztanya történetét, amely a beilleszkedésről, elfogadásról, bátorságról szól. Nem tipikus gyerekmese.
– Nehéz volt megtalálnia önmagát ebben a műfajban?
– Teljesen ismeretlen terület volt nekem a bábszínház. Komoly változás az, hogy ebben a műfajban nem a színész a fontos, hanem a tárgy. Vannak olyan alapszabályok, amelyeket nehezen tanultam meg. Például, hogy előbb kell ránézni a tárgyra, utána megszólaltatni, mert ő csak akkor kel életre. A rendezővel, Csató Katával nagyon jó volt együtt dolgozni, nagy egymásra találás a miénk. Tovább gondolkozunk, vannak már ötleteink.
– Tizenkilenc évig volt a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, hosszú időt töltött a Katona József Színházban, ahonnan elcsábította Schilling Árpád. Két éve, a Krétakör felbomlása óta viszont szabadúszó.
– Nagy űr maradt bennem a Krétakör után. Olyan ez, mint egy szerelem vége: olyankor az ember nem tud rögtön belekezdeni egy új kapcsolatba. A szabadúszás olyan helyzet, amelyben az ember teljesen máshogy kezeli az életét, maga dönt a sorsáról. Ez az életforma nem engedi, hogy megöregedjünk, eltunyuljunk. Elevennek kell lenni. Ezt azonban nem lehet magányosan tenni, társak kellenek. Nekem a Kék Művészügynökség és az Orlai Produkciós Iroda segít abban, hogy a gondolataimat, álmaimat megvalósíthassam. Tavaly ilyen volt a Parti Nagy Lajos-novellák alapján készült A hét asszonya monológest, most pedig a Dolcsaja vita. Más felkérések is bejöttek: együtt dolgoztam Bodó Viktor társulatával, a Szputnyik Hajózási Társasággal, és Tasnádi István két darabjában is részt vettem. A visszajelzések azt erősítik meg bennem, hogy szükség van arra, amit csinálok.
– Milyen tervei vannak a jövő évadra?
– Arról még folynak a tárgyalások, hogy ősztől hol fogjuk játszani a Dolcsaja vitát. Bemutatóként a Művészetek Palotájában januárban lesz Lorca Bernarda Alba háza című drámájának zenés változata, amelyben a címszerepet alakítom. Ezt Böhm György fogja rendezni. A jövő évadban is játszom Tasnádi István Fédra Fitnessében és a Kupidóban, a Trafóban pedig Elfriede Jelinek Kézimunkájában, illetve a Nemzetiben repertoáron lévő darabjaimat is viszem. A Katona József Színházban a tizennyolcadik éve futó Elnöknőkben is benne vagyok a kezdetek óta.

Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség