Huszonkét hónap külföldi írókkal

Mi lehet a közös nemzetiségében, kultúrájában, nyelvében és alkotóművészetében is teljesen különböző huszonkét íróban? Kevés, vagy talán nagyon is sok, de egy biztosan: az elmúlt három esztendő során mindannyian megfordultak Európa jövendő, idén már jelenlegi kulturális fővárosában. A szerzők az EKF alkotói ösztöndíját élvezték, az itt töltött időről pedig egy ősszel megjelenő antológiában számolnak be az olvasóknak.

Nehéz dolga és sok öröme volt a Writers in residence program szervezőinek az elmúlt esztendőkben. 2009-től már havonta adták egymásnak a kilincset a kontinens országaiból származó írók: mindig más ember, más kihívás, néha még közös nyelvet sem beszéltek a vendéglátók és a vendégek. Persze előfordult olyan nem mindennapi eset is, mint Ostap Nozhak ukrán író, aki élete első külföldi útjának varázsában egy hónap alatt használhatóan megtanult magyarul.
Méhes Károly író, a programot lebonyolító kuratórium tagja számtalan ehhez hasonló emlékezetes pillanatról számol be, és azt is hozzáteszi: olyan ez, mintha a vendégekkel ő is útra kelne a saját városában, hallgatva az idegen szerzők történeteit hazájukról, és persze Pécsről. Az ösztöndíj egyetlen feltétele ugyanis egy Pécs-napló megírása volt, ebből áll össze az ősszel megjelenő kötet, amelyet a pécsi Művészetek és Irodalom Házával együttműködve ad majd ki a kulturális főváros, amely egyben az ösztöndíjprogram finanszírozója is. Mint azt Méhes Károlytól megtudtuk, a Writers in residence, azaz az Írók vendégségben a legrégibb és egyben a leghosszabban, 2007 szeptemberétől 2010 júniusáig tartó EKF-program. A háromtagú szakmai kuratórium az Európai Kulturális Parlament ajánlásait, illetve egy-egy esetben élő irodalmi kapcsolatokat, személyes ajánlásokat figyelembe véve választotta ki azt a huszonkét szerzőt, akik aztán egy hónapon át lakást és ösztöndíjat kaptak Pécsett. A szerzők sorában írók, költők, drámaírók és eszszéisták is szerepelnek. A legtöbben az Európai Unió tagországaiból származnak, de például Törökországból, Albániából és Oroszországból is érkezetek vendégek Pécsre, a határon túli magyarlakta területről pedig ezúttal Tolnai Ottó szerbiai magyar költő élvezte a város vendégszeretetét. – A lakást egy irodalmi berkeken kívülről érkező, Pécs iránt érdeklődő magánszemély ajánlotta fel a városvezetésnek még 2006-ban. Ez egy új építésű, belvárosi garzon, teljesen berendezve és felszerelve minden kényelemmel. A szerzőkkel igény szerint foglalkoztunk, többen voltak vendégként az egyetemen, pécsi rendezvényeken. Volt, akinek olvasótalálkozót szerveztünk, vagy részt vett az Olvasóliget programjában – meséli Méhes Károly. – Az írók persze valamennyien írták a saját aktuális műveiket is: a Bécsben élő luxemburgi Raoul Biltgen a legrövidebb hónap, február során megírt egy teljes színdarabot, befejezett egy másikat, kikorrektúrázott egy regényt és még összeütött néhány esszét is. A Pécs-napló volt az egyetlen kötelező házi feladatuk: ezek között nagyon sok érdekes, megkapó, humoros írás található. Biltgen például nem talált magyarázatot a Janus Pannonius utcai híres lakatfal eredetére – nosza, kreált hozzá egy pszeudotörténetet. Ugyanígy izgalmas az olasz Pietro Spirito írása, ő egy magyar lány után eredve jön Pécsre az írás szerint, és nyomozása során ismerkedik meg Péccsel, ebbe persze beleszövi saját itt töltött mindennapjait – árult el részleteket Méhes a naplókötet tartalmából. Jelenleg már csak a portugál költő, Paulo Teixeire műveinek magyar fordítására várnak, és nyomdába kerülhet a könyv. – Ezek az alkotók lélekben kicsit mindig is pécsiek maradnak; nagykövetei lesznek a városnak, az országnak, kell-e ennél tökéletesebb marketing? Pécset most fel tudtuk helyezni Európa irodalmi térképére, szeretnénk, ha ott is maradna – összegezte Méhes Károly.