Közkáosz helyett közbiztonság

Jól megérdemelt évi szabadságomat töltöm a balatoni üdülőben, azért, hogy kipihenhessen magam. Pontosabban mondva csak szeretném kipihenni magam, de már a sokadik álmatlan éjszakámon vagyok túl. No nem a szúnyoginvázió miatt. A szomszédban középiskolás korú fiatalok buliznak. A szülőktől megkapták két hétre – ahogy ők mondják – a kérót. Szóltam már nekik, hogy az állandó lármázásuk miatt kihívom a rendőröket, de szemberöhögtek. „Úgysem tudnak velünk mit csinálni”. És igazuk van. Győzött a káosz.
Sokunk lehet(ne) hasonló történet szenvedő alanya. Hasonló tehetetlenségi érzést élhet át az, akinek a kertjéből ellopnak egy-két tyúkot, akinek a boltjából elemelnek húszezer forint érték alatti árut. A példák tetszés szerint folytathatók.
A szabálysértési törvény szankciórendszerével ugyanis bajok vannak. A kódexben az elzárás és a pénzbírság szerepel mint a normaszegőkkel szemben alkalmazható lehetséges büntetés. Csakhogy nincs helye elzárásnak, ha az eljárás alá vont személy fiatalkorú (14–18 év). Pénzbírság ugyan alkalmazható lenne azzal a fiatallal szemben, aki rendelkezik önálló jövedelemmel, vagy megfelelő vagyona van, de a kiszabott pénzbírság végrehajtásának nem lehet érvényt szerezni. Amennyiben a felnőttkorú elkövető nem fizeti be a pénzbírságot, annak átváltására zárják el. Ez a lehetőség azonban kizárt a fiatalkorú elkövetőknél, s ha történetesen úgy dönt a megbírságolt fiatal, hogy most épp nincs kedve fizetni, azt könnyűszerrel, mindenféle jogkövetkezmény nélkül meg is teheti.
Ezt a helyzetet elégelte meg a jogalkotó. A Belügyminisztérium elkészített egy jogszabálycsomagot a közbiztonság javítása érdekében, azonban alig száradt meg a nyomtatófesték a törvényjavaslaton, máris kritikák kereszttüzébe került. Egyes jogvédő szervezetek és kutatók két fő kritikát fogalmaztak meg a módosításokkal kapcsolatosan.
Az egyik kifogás szerint a fiatalkorúakkal szembeni elzárás példa nélküli, lényegében egy nemzetközi jogi blaszfémia, és számtalan, hazánk által is ratifikált – így a magyar jog részévé vált – egyezménybe ütközik. A másik kifogás pedig az, hogy ne bírósági titkár, hanem csak bíró hozhasson elzárásról határozatot, mert különben sérül az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága.
Ami a fiatalkorúak elzárását illeti, arra számtalan példa hozható fel a nemzetközi gyakorlatból. Több angolszász országban egyébként 12 év (!) – sőt akad olyan ország, ahol 10 év (!) – a büntethetőségi korhatár, ellenben hazánkkal, ahol mindez 14 év. A különböző nemzetközi jogi konvenciók pedig nem tiltják a fiatalkorúakkal szembeni elzárás szankció kiszabását. Az más kérdés – amint a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezmény is fogalmaz –, hogy mindezt csak végső eszközként és a lehető legrövidebb időtartamra lehet alkalmazni.
A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya előírja, hogy a fiatalkorút és a felnőttet egymástól elkülönítve kell őrizni. Ennek a követelménynek a maradéktalan betartása kétségtelenül többletfeladatot jelent az elzárást foganatosító hatóságnak. Ugyanakkor reményt keltő, hogy a büntetés-végrehajtás új gazdája, a Belügyminisztérium kinyilvánította egyértelmű szándékát a fogvatartotti férőhelyek számának növelésére, megnyitnak korábban bezárt körleteket (a solt-nagymajori objektumot), és új körletek nyitása is folyamatban van (Budapesten a Gyorskocsi utcai objektumé).
A bírósági titkárok jogalkalmazói kompetenciájával kapcsolatos kritikákról annyit, hogy az alkotmány vonatkozó passzusainak módosítása után ez az észrevétel idejétmúlttá válik. A bírósági titkárok felett egyébként a munkáltatói jogokat a végrehajtó hatalomtól független megyei bírósági elnökök gyakorolják. Felesleges tehát arról polemizálni, hogy a kormány úgymond befolyással rendelkezik a bírósági titkárok jogalkalmazására.
Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló 1950-es római egyezmény azt írja elő, hogy az őrizetbe vett személyt haladéktalanul bíró vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és joga van ügyében tárgyalás tartására. Nincs tehát olyan követelmény, hogy elzárásról csak bíró dönthet. Meglehetősen sértő és a magyar igazságszolgáltatás ismeretének a hiányát tanúsítja az a vélemény, amely a jogi szakvizsgával rendelkező bírósági titkárok szakmai felkészültségét és alkalmasságát kétségbe vonja abban, hogy szabálysértési ügyekben határozatot hozhassanak.
A fiatalkori szabályszegésekkel szembeni fellépésre számtalan választ ismer mind az elméleti jogtudomány, mind a joggyakorlat. A magyar jogalkotó úgy látta, hogy társadalmi igény mutatkozik a közösségi együttélési szabályokat durván megsértő fiatalokkal szembeni szigorúbb fellépésre. Remélem, a közkáosszal szembeni küzdelemből a közbiztonság kerül ki győztesen.

A szerző egyetemi oktató, ügyvéd