Peking után ismét felemeltük a fejünket

Vasárnap Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna, illetve Cseh László és Verrasztó Dávid révén két kettős hazai győzelemmel, összességében 6 arannyal, 4 ezüsttel és 3 bronzzal (plusz a műugró Barta Nóra 3. helyezésével) ért véget a budapesti vizes és olykor örömkönnyes Európa-bajnokság. A pekingi olimpiai trauma óta most emelte fel először igazán a fejét a magyar sport; a Londonig hátralévő két évben már nem is szabadna lehorgasztani.

2010. 08. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarzan ellen. A magyar úszósport első Európa-bajnokát – mivel az Eb-t fővárosunkban rendezték, egyúttal első budapesti Európa-bajnoka is – csak Tarzan tudta legyőzni. Persze nem a Margitszigeten, és nem is az afrikai dzsungelban, hanem 1928-ban, az amszterdami olimpián. Bárány István ekkor lett második 100 gyorson Johnny Weissmüller mögött; az amerikai (aki egyébként 1904-ben ugyancsak az akkori Nagy-Magyarországon született) a világon, a magyar kontinensünkön úszta elsőként egy percen belül a 100 gyorsot, nem csoda, hogy 1926-ban, Budapesten sporttörténelmi diadalt aratott. Később még két egyéni és egy váltó aranyat nyert az Eb-ken, 100 méteren háromszor döntötte meg az Európa-rekordot.
Második budapesti Európa-bajnokunk, Újvári László pedig világcsúcstartó volt. Ami meghökkentően hangzik, hiszen az 1958-as viadalon a később Pinokkió becenéven elhíresült masszőr a 3 méteres műugrásban győzött, és ebben a sportágban nem tartanak nyilván rekordokat. Igaz, ő a sajátját nem is ’58-ban, hanem 58 esztendősen érte el: 1992-ben a Szabadság híd tetejéről, 48 méteres magasságból vetette magát a Dunába. Mivel az ugrását nem tudta rendesen kiforogni, a vízhez csapódva eltört a combcsontja, ám ő ezt egyrészt igen kellemetlennek tartotta, másrészt amúgy is szívesen színezte a történeteit, ezért balesetét úgy tálalta, hogy fatális balszerencséjére épp egy kutyára ugrott rá. Újvárinak óriási érdeme, hogy megmentette az 1958-as, második hazai rendezésű Eb-t, amelyen úszóink – szemben a négy évvel korábbi, torinói tarolással, az akkori nyolc bajnoki címmel – egyetlen aranyat sem nyertek.
A fentiek ismeretében akármilyen meglepő is, de Bárány és Újvári után Cseh László a harmadik magyar sportoló, aki a vizes kontinensvetélkedőn Budapesten lett Európa-bajnok. Ő viszont nem is egyszer, hanem mindjárt négyszer, 2006-ban és 2010-ben 200 és 400 vegyesen. Azaz az első három, hazánkban rendezett kontinensviadalon összesen három aranyérmesünket ünnepelhettük, a múlt héten viszont csatlakozott hozzájuk Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, valamint a négyszer kétszázas gyorsváltó tagjaként Hosszú mellett Mutina Ágnes, Dara Eszter és Verrasztó Evelyn.
A szerencse fiai és lányai ők, hiszen magyar közönség előtt adatott meg nekik a győzelem lehetősége, ami például Csík Ferencnek, Szőke Katónak, Székely Évának, Gyarmati Andreának, Hargitay Andrásnak, Egerszegi Krisztinának és Darnyi Tamásnak sem.

*

Szombati eredmények, úszás, 1500 m női gyors: 1. Lotte Friis (dán) 15:59.13, 2. Murphy (ír) 16:02.29, 3. Villaecija (spanyol) 16:05.08, 100 m férfi pillangó: 1. Jevgenyij Korotyiskin (orosz) 51.73, 2. Verlinden (holland) 51.82, 3. Czerniak (lengyel) 52.16. 200 m női gyors: 1. Federica Pellegrini (olasz) 1:55.45, 2. Lippok (német) 1:56.98, 3. Mutina Ágnes 1:57.12, …5. Verrasztó Evelyn 1:57.90. 50 m női hát: 1. Aliakszandra Heraszimenyija (fehérorosz) 27.64, 2. Samulski (német) 27.99, 3. Minguet (spanyol) 28.01. 200 m férfi hát: 1. Sztanyislav Donyec (orosz) 1:57.18, 2. Rogan (osztrák) 1:57.31, 3. Stasiulis (francia) 1:57.37. 50 m férfi mell: 1. Fabio Scozzoli (olasz) 27.38, 2. Agache (román) 27.47, 3. Stekelenburg (holland) 27.51. 4x200 m férfi gyorsváltó: 1. Orszország 7:06.71, 2. Németország 7:08.13, 3. Franciaország 7:09.70.
Műugrás, férfi szinkrontoronyugrás: 1. Sascha Klein, Patrick Hausding (német) 478,11, 2. Minibajev, Zaharov (orosz) 466,95, 3. Hordejcsik, Kaptur (fehérorosz) 426,03. Női 3 m, 1. Nagyezsda Bazsina (orosz) 324,10, 2. Pozdnyakova (orosz) 316,40, 3. Barta Nóra 291,75, …7. Gondos Flóra 261,25.
Vasárnapi eredmények, úszás, 50 m női gyors: 1. Alshammar (svéd) 24.45, 2. Schreuder (holland) 24.66, 3. Halsall (brit) 24.67. 50 m férfi gyors: 1. Bousquet (francia) 21.49, 2. Nystrand (svéd) 21.69, 3. Gilot (francia) 21.76. 50 m női mell: 1. Jefimova (orosz) 30.29, 2. Haywood (brit) 31.12, 3. Johansson (svéd) 31.24. 200 m női pillangó: 1. Hosszú Katinka 2:06.71, 2. Jakabos Zsuzsanna 2:07.06, 3. Gandy (brit) 2:07.54. 400 m férfi vegyes: 1. Cseh László 4:10.95, 2. Verrasztó Dávid 4:12.96, 3. Nevo (izraeli) 4:15.10. 400 m női gyors: 1. Rebecca Adlington (brit) 4:04.55, 2. Étienne (francia) 4:05.40, 3. Friis (dán) 4:07.10. 4x100 m női vegyes váltó: 1. Nagy-Britannia 3:59,72, 2. Svédország 4:01,18, 3. Németország 4:03,22. 4x100 m férfi vegyes váltó: 1. Franciaország 3:31.32, 2. Oroszország 3:33.29, 3. Hollandia 3:33.99, …7. Magyarország 3:38.73.
Műugrás, női szinkronműugrás, 3 m: 1. Tania Cagnotto, Francesca Dallapé (olasz) 327,90, 2. Fjodorova, Piszmenszka (ukrán) 312,00, 3. Pozdnyakova, Filippova (orosz) 307,50, …6. Reisinger Zsófia, Gondos Flóra 268,11. Férfi toronyugrás: 1. Sascha Klein (német) 534,85, 2. Hausding (német) 516,45, 3. Kaptur (fehérorosz) 515,80, …11. Hajnal András 370,60.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.