Damjanich János honvédtábornok utolsó levelét leendő mártírtársához, gróf Leiningen-Westerburg Károlyhoz írta a kivégzésük előtti éjszakán. A búcsúüzenet egyik szívszorító mondata: „Amit az Isten ad, kedves öregem, el kell viselnünk, mint oly sok háborús veszedelmet; keményen és félelem nélkül nézzünk szemébe a kaszásnak, és próbált férfiként álljuk ki azt, amit ránk mértek.”
És valóban ezt tették azon az október hatodikai hajnalon 1849-ben Aradon a szabadságharc mártírjai. Mindnyájuk nevét hirtelenjében kevesen tudnák felsorolni, leginkább úgy élnek emlékezetünkben, mint a tizenhárom vértanú, az aradi tizenhárom. Pedig – míg a halálban eggyé nem lettek – mennyire más és más útról érkeztek az aradi várbörtönbe, majd a halál sánca alá… Soha nem lehet elégszer elmondani: azon a napon adta életét az ország leggazdagabb földesura (Kiss Ernő), a milliomos főnemes, akit császárhű apja megtagadott (gróf Vécsey Károly), az elszegényedett, magyarul alig tudó német arisztokrata (gróf Leiningen-Westerburg Károly), a szerb parasztember (Damjanich János), a horvát határőr (Knézics Károly), a republikánus huszártábornok (Nagysándor József), az osztrák nemes (Schweidel József), az ugyancsak osztrák középosztálybeli (Pöltenberg Ernő), a vasúti főtisztviselő (Lázár György), a kiváló mérnökember (Török Ignác), az egyik legelőkelőbb magyar nemesi család sarja (Dessewffy Arisztid), az elismert iparszervező (Láhner György), a pozsonyi fogadós gyermeke (Aulich Lajos). A vérgőztől tébolyult Julius von Haynau nem ismert irgalmat. Ugyanezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Ma, október hatodikán rájuk emlékezünk.
Ha nem túl fellengzős, ideírom, el ne felejtsük: A haza minden előtt!
origo.hu
Lemondta a Zeneakadémia Varnus Xavér koncertjét
