Kommunikáltam

Nem szabad komolyan venni azok véleményét, akik durván arról oktatnak ki, hogy jó a magyar nyelv így, ahogy van. Gúnyosan leszólnak mindenkit, akik nyelvápolásra vagy legalábbis némi fékekre gondolnak, mert nagymértékű nyelvrongálás folyik a közéletben és másutt is. És nem azért, mert lassan egy gyarmati angol és a lepusztított magyar nyelv hibridjébe botlunk lépten-nyomon, hanem mert nem izgat bennünket, nem érdekel, oda se figyelünk. „Beszélni magyar, ahogy jön”, ahogy a komikus mondta.
Örültem, amikor Schmitt Pál államelnöki krédójában hitet tett a magyar nyelv ápolása, a szép beszéd, ebből következőleg a szabatos magyar nyelven való írás mellett. Eddig nem sok változott, ha lehet, rohamos és látványos a hanyatlás. Legjobban tetten érhető ez a televíziós szerepléseknél. Miután a politika átitatja az egész társadalmat, a politikusok sokszor és sokat beszélnek, de hogyan? Az, hogy pongyolán és magyartalanul fogalmaznak, nem újdonság. A mozgalmi zsargon már évtizedekkel ezelőtt megfertőzte a közéletet, de legalább a „kitárgyal”, „felvet” és a „ledegradál” lassan kikopik a közbeszédből. Helyette újfajta ragály seper végig az országon a Parlamenttől a hagymaföldekig. A nyilatkozók nyilván sokat nézték az ötvenes évek magyar filmjeit, ahol az arisztokraták nyögnek, nyögdécselnek, raccsolnak vagy hebegnek. Van abban valami komoly tudásra utalás, amikor valaki ahelyett, hogy azt mondaná, holnap eső lesz, azt mondja, hogy: öööö holnap ööö mintha ööö a meteorológia ööö csapadékot ööö jósolna. Fizikai fájdalom hallgatni, hogy az államtitkár, polgármester, képviselő, gazdálkodó, színész, sportoló együttesen nyökögnek. Nagy részük őőőzik, van, aki aaaaamozik, mások mekegnek-makognak a rengeteg eeeezéssel.
A sajtómunkások sem kivételek, elhűlve néztük a királyi televíziót, ahol a sajtó egyik Príma Primissima-jelöltje, ezek szerint a szakma kiváló, príma tagja végig őőőzte, nyökögte a beszélgetést. Elég belenézni a „beszélő fejek” típusú műsorokba, hogy tapasztaljuk: közhelyes, széteső, rendetlen gondolatok ugyanilyen csomagolásban köszönnek vissza. Csak találgatni lehet, hogy az idegesítő őőőzés honnan ered. Valószínű, hogy a sok beikszelt teszt mellett az eltörölt memoriter hiánya bosszulja meg magát. Generációk nem tanultak meg kereken fogalmazni, sem otthon, sem az iskolában. Valaha létezett az általános iskolában beszélgetés mint tantárgy. Komoly televíziós csatornák hiányosan, pontatlanul fogalmazzák meg a híreket, divatos, oda nem illő kifejezésekkel telitűzdelve, elcsépelt közhelyekkel aktualizálva: „talicskával tolták ki a pénzt” – ki ne ismerné az unalomig használt mondatot, vagy „az emberek zsebében turkálni” és a „szavazófülke magánya”. Nagy karriert futott be a „nokiás dobozos zsé”, a „górcső alá vesz”, tartja magát a „taláros testület” vagy az „alpesi valuta”. A 2006-os rendőrbrutalitást „rendőri túlkapásra” szelídítve bosszantják a nézőt. Az emberek nem beszélgetnek egymással, hanem „kommunikálnak”. Orvos a beteggel, politikus a választóival, férj a feleséggel kommunikál. A legszebb borzadály a „hiánycél tartása”, nem tudni, hogy lehet cél egy hiány, sőt annak betartása. Az angol szavak úgy teremnek az üzletekben és a portálokon, mint gomba az erdőben. Valaha volt a rendelet, hogy kötelező kiírni magyarul is a kínálatot, elvégre magyarok vagyunk. A coffee shop, a lifting, a body wrapping, a mindenféle shopok és a West End, ahol a jeans és a jacket terem, a belvárosi Fashion street, a cinemák a Deep impacttal, a Die Harddal, a dress code-dal megtetézve nem erről szólnak. Ez nem Amerika, ez Kőbánya-alsó.