Szerepzavar

Ugró Miklós
2010. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mostantól, hogy a Táncsics Alapítvány nagyobb szerepet vállal a baloldal újjáépítésében, bármelyik pillanatban várhatjuk egy friss, üde, vidám, munkára, harcra kész baloldal megjelenését a magyar politikai paletta megfelelő oldalán, de még inkább a centrumában. Egyesek mindmáig nem akarják tudomásul venni, hogy a választók statisztaszerepre kárhoztatták a baloldalt a jelenleg folyó társadalmi drámában, de a ripacs egyik ismérve pont az, hogy képtelen belátni, hol a helye valójában. Gyurcsány Ferenc azt mondja, neki és társulatának nagyobb szerep jár, s amíg mondogatja, addig nincs is baj, legfeljebb bohózatba fullad az előadás, viszont ha valóban nagyobb szerephez jut, az könnyen tragédiába fordulhat. Igaz, egyelőre csak a baloldal megújításáról van szó, de pontosan tudjuk, hogy Gyurcsánynak az egyenlő az országgal, de legalábbis az ország azon részével, amelyik számít valamit. Eme rész rekonstrukciója céljából az alapítvány létrehozott egy szakpolitikai központot, fiataloknak szóló politikai-közéleti képzést indít, és közéleti klubhálózatot is szervez „demokrata körök” néven.
A „demokrata köröket” természetesen nem lehet egy lapon emlegetni sem a „magyar út”, sem a „polgári” körökkel, mert azok, mint a nevük is jelzi, egy cseppet sem voltak demokratikusak, s az alakjuk is jobban emlékeztetett az oktaéderre, mit a körre. A klubhálózat koordinátora Lendvai Ildikó lesz, aki egy személyben garantálja a felhőtlen jókedvet, a következetes pártszerűséget és a népi(es) demokráciát. Az ifjak politikai-közéleti okítását egy másik szocialista grácia, Kósáné Kovács Magda koordinálja majd, úgyhogy nagyon okosak lesznek a fiatalok, főleg, ha Bajnai Gordon is tart nekik előadást mondjuk a libatartás időszerű problémáiról. A várható intellektuális nívóról pontos illusztrációval szolgált az alapítvány elnöke, Gyurcsány maga, midőn az új alkotmány tervezetéről fejtette ki könnyed, szellemdús, ugyanakkor éles elméjű és cáfolhatatlan, hogy azt ne mondjuk: tévedhetetlen véleményét. Olyan intakt és hiteles demokraták osztották meglátásait, mint Majtényi László, aki eddig minden ballib körök által kiosztható kitüntetést megkapott, és Vastagh Pál, aki soha nem akarta Recskre küldeni az ellenzéket. Gyurcsány felvilágosította a hazát, hogy a Fidesz alkotmányozási szándéka politikai értelemben illegitim, mert nem kértek és nem is kaptak rá felhatalmazást. Tényleg nem kértek és nem is kaptak Gyurcsánytól. A kétharmados többség ebben az esetben nem mérvadó, mert a választók nem tudhatták, hogy a kormány despotikus, rendies, keleties irányba fordul. Mennyire más volt az érvényben lévő alkotmányt megszavazó parlament szemléletmódja és értékrendje (!), az egy teljesen demokratikus módon megválasztott, igazán legitim társaság volt. A köztársaságot is úgy kikiáltották, mint a pinty. Gyurcsány kivételes politikai érzékét dicséri, hogy szerinte ebben a minden tekintetben legitim rendszerben az új alkotmányt a népszavazás próbájának kellene alávetni. Döntsön a nép! Kár, hogy a részletekről nem nyilatkozik. Hogyan szavazzunk? Az egészről egyben? De mi van, ha csak egy-két pont nem tetszik? Vagy mondatonként? A jelenlegi alkotmány 395 mondat. A szavazók hogyan ismerhetik meg döntésük tárgyát, vagy olyasmiről szavazzanak, amiről nincsenek ismereteik? 2006-ban már megtették. Azért is van szükség új alkotmányra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.